Nagy Lajos, Balatonszentgyörgy polgármestere elmondta: a mintegy 200 kilométer hosszú Balaton körüli kerékpárút Kis-Balaton környéki szakasza iránt megnövekedett érdeklődés hatására szervezték meg a turisztikai tanácskozást, a biciklis kirándulásokat, sport- és művelődési rendezvényeket kínáló eseménysorozatot.
Kis-Balaton |
Három kerékpáros kirándulás indul pünkösdkor Balatonszentgyörgyről: vasárnap vágnak neki a több mint 200 kilométeres tó körüli útnak a kétnapos túra résztvevői, valamint a
magyar tenger nyugati öblét körbekerekező, a tavon Badacsony és Fonyód közt hajóval átkelő csapat tagjai; pünkösdhétfőn a Kis-Balatont megkerülő útra várják a szervezők a kerékpárosokat.
A kis-balatoni körút különlegessége, hogy az erre a kirándulásra vállalkozók a Balaton-felvidéki Nemzeti Park olyan szigorúan védett területeit ismerhetik meg, ahova egyébként tilos a belépés.
Nagy Lajos elmondta: az 1700 lakosú faluból és a környékről háromszázan jelentkeztek előzetesen a három tókerülő kerékpárútra; mindhárom fesztiváltúra a Gulya csárdától vág neki az útnak.
A térség természeti szépségeit bemutató fényképtárlat pénteki megnyitását és az első napon megrendezett szakmai fórumot követően szombaton a hagyományos falunap és a kis-balatoni évadnyitó eseménysorozata várja az érdeklődőket.