Vágólapra másolva!

Szentendréről rajtol a Téli-Krossz terepfutó-verseny

A Futapest Klub régi hagyományokat ápolva télen is megrendezi krosszfutó-versenyeit. A résztvevőkre igazi kihívás vár, hiszen lehet hó, sár vagy hideg, a futóversenyt minden körülmények között megrendezik. Lászay Dénes főszervező szerint olykor ezek az extrém körülmények adják a rendezvények igazi sava-borsát.

Január 6-án, vasárnap kezdődik az ötfordulós Téli Krossz versenysorozat, az első fordulót Szentendrén rendezik. Tizenegy órakor a tizenkét kilométeres Euronova Krossz mezőnye rajtol, majd öt perccel később a négy kilométeres Palota Krossz. A versenyközpont Szentendrén a Püspökmajori lakótelepen, a Kálvária utca 18 alatti általános iskolánál lesz. Tizennégy éves korig 350 forint, felnőtteknek 700 forint a nevezési díj. Bővebb információt a Futapest Klubtól, a (06-30) 971-9712-as telefonszámon lehet kérni.

Korábban:

Évadzáró terepfutás Csömörön (2001. 12.03.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!