Az első nehézség a Biscaya-öböl, amely dermesztő téli viharaival - hatalmas hullámokkal és széllel - köszönt a versenyzőkre. Az előző versenyt több napig kellett halasztani az ott uralkodó viharos időjárás miatt.
Az öbölből kikerülve a Finistre-fok után egyre jobb időjárási körülmények között haladnak dél felé a versenyzők, mivel egyre melegebb van. Itt a versenyzők legfontosabb célja, hogy elérjék az északkeleti passzátszeleket, amelyek 10 és 25 csomó között fújnak egészen a Kanári-szigetcsoportig.
Ezek után egy kb. 250 mérföld széles, az Egyenlítő mentén elhelyezkedő szubtrópusi magasnyomású terület, a Doldrums okozhat komoly problémákat - mivel ennek belsejében a széljárás gyenge és megbízhatatlan. Ha itt valaki megtalálja a megfelelő utat, előnyre tehet szert - annak ellenére, hogy a hajók szinte egymás látótávolságában versenyeznek, mint egy igazi pályaversenyen. Így kisebb az esély a leszakadásra, s a nagy előny megszerzésére is.
Ha átérnek a hajósok ezen az idegeket súlyosan megtépázó területen, akkor a délkeleti passzátszelek elérése az elsődleges cél. Fontos pont, hogy a Nyugat-Afrika partjainál húzódó magasnyomású övezetet (St. Helen) elkerüljék, bár a rövidebb út erre vezet, a terület sok szélcsendes zónával tűzdelt.
El kell érni a déli szélesség 30. fokát, hogy a hajósok nyugatra fordulhassanak és a Jóreménység foka után átérjenek az Indiai-óceánra.
Itt aztán elkezdődik az, ami az egész versenyt a legnagyobbak közé emeli. Az észak-nyugati, nyugati szelekkel történő rohanás, egészen a Dél-Amerikai csücsökig, a Horn-fokig. A versenyzők két eshetőség között választhatnak. Ha túlzottan északra mennek, akkor a Föld görbülete miatt jóval több utat kell megtenniük és esetleg még a szelek is gyengébbek.
Ha túlzottan délre mennek, akkor az útjuk rövidebb, de összeakadhatnak a földkerülő versenyek rémével, a jéghegyekkel. Ez az Afrikától Amerikáig tartó szakasz hihetetlen stresszel jár a versenyzőkre nézve.
A Volvo Ocean Race alatt is ez az egyik legkeményebb menet, de ott a legénység végig őrségben van, míg itt a magányos hajósoknak néha pihenniük is kell, miközben a hajójuk 20-25 csomóval hasítja a déli óceán hullámait. Itt végkép elszakadnak a mezőny különböző tagjai. A modern hajókat erre a szakaszra tervezik, ugyanis itt, ebben a hónapos rohanásban érik el a csúcssebességüket.
Az Indiai-óceánt Ausztrália legnyugatibb pontja a Leeuwin-fok után hagyják el, majd Új-Zélandtól délre, a Csendes-óceánon folytatódik a rohanás mindaddig, míg a Horn-fokot el nem érik.
A legendás fok, sok hajós temetője, itt az év 200-250 napján viharos az időjárás. A hajósok az Atlanti-óceánra kijutva nagyjából túl vannak a nehezén, de nem ereszthetnek le, hisz a Falkland-szigetek után, Argentina partjai mellett ismét viharos szelek támadhatnak. Ha túl keletre tartanak, akkor meg a St. Helen tehet ismét keresztbe.
Visszafelé a dél-keleti passzátszelek, a Doldrums (2001-ben Ellen Macarthur itt szorította meg a vezető és későbbi győztes Desjoeaux-t), majd az észak-keleti passzátszelek után Európa partjainál sem aludhatnak. Egyszóval a verseny az elejétől a végéig figyelmet igényel és a magányos hajósok minden egyes figyelmetlensége megbosszulja magát.
Az ötödik alkalommal megrendezett Vendée Globe a vitorlázás négy csúcsa közül az egyik. Megállás és segítség nélkül, egyedül a Föld körül. Ez a verseny jelmondata.
1991-92-ben és 1996-97-ben magyar induló is volt. Fa Nándor az első alkalommal, 128 nap alatt ötödikként futott be, s nem franciaként elsőként teljesítette a távot. 1996-97-ben sajnos több technikai probléma és pechsorozat után feladni kényszerült a versenyt.