A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) folytatta a pekingi olimpiai felkészüléssel kapcsolatban március 22-én elkezdett egyeztetéseket a sportági vezetőkkel: ezúttal a vízilabdázók és a tekvondósok elöljáróit fogadták a MOB-ban.

Felnőtt szinten továbbra sincs probléma, az utánpótlásnál azonban - a létesítménygondok miatt - egyelőre bizonytalan a helyzet, s emiatt a jövő is; legalábbis ez derült ki a vízilabdázók tájékoztatójából. Egyik szövetségi kapitány sem számolt be komolyabb problémáról, Kemény Dénes, a férficsapat szakvezetője ugyanakkor jelezte, nem jött jól, hogy az árvíz miatt le kellett mondani a szerbekkel tervezett közös gyakorlást.

"A jelenlegi húsz-huszonkét játékosból maximum tizennyolc maradhat a Világkupa-keretben, csak ennyivel lehet egyidejűleg készülni, gyakorolni, fizikai munkát végezni - mondta Kemény. - Bizonyos kérdőjelek tisztázása végett jó lett volna egy erős ellenféllel játszani, így maradnak a bajnokik és az a néhány nemzetközi kupameccs, ezek alapján döntök."

Szilágyi Péter, a hölgyek új szakvezetője elmondta, "az ismerkedés időszakában" van a lányokkal, és egyelőre nincs semmi gond. Sőt, amint azt jelezte, sokkal nagyobb segítséget kap a kluboktól, mint Kemény a férficsapatok egyesületeitől, még a rájátszást is odébb rakták, hogy a válogatott Triesztben megmérkőzhessen az olaszokkal.

Ami az olimpiai kvalifikáció szempontjából kulcsfontosságú jövő márciusi, melbourne-i világbajnokságot illeti - az első három utazhat a nyári játékokra -, Kemény jelezte, a felkészülés nem lesz könnyű. A klubok képviselői nagy nehezen elfogadták ugyan, hogy az ősszel a kapitány háromszor öt napra elviszi a játékosokat - ugyanakkor az európai szövetség a lehető legjobban keresztbe téve február 4-ig futtatja az Euroliga-mérkőzéseket, azaz a vb-rajt előtt csupán 34 nappal találkozhat először a komplett válogatott keret.

A nők esetében mindez kevésbé probléma, részben azért, mert a két magyar élklub, a Domino és a Dunaújváros négy közé került az európai kupákban, így nekik nem kell majd abban az időszakban selejtezőt játszaniuk, másrészt a vb nem kvalifikál 2008-ra. Valószínűleg ezúttal is egy selejtezőtorna dönt majd a pekingi részvételről - ennek megrendezésére Magyarország pályázni kíván, a hírek szerint Oroszországgal kell megküzdeni a jog elnyeréséért.

Mint kiderült nem igazán rózsás az utánpótlás helyzete: rohamosan nő a pólózni akaró gyerekek száma, s ezzel egyenes arányban csökken a vízfelület, mely folyamat különösen Budapesten egyre riasztóbbá válik. A legügyesebb fiataloknak heti egy központi felkészülést szervez a szövetség, melyen végre egyénileg is képezhetik őket, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója szerint "igazi fék a létesítményhelyzet." Szabó Tamás arra figyelmeztetett, hogy a két olimpiai bajnoki cím kivívásában főszerepet játszó Kásás-féle generáció már tizenévesként is napi két edzéssel készült, míg most már a KSI-ben is feladták a dupla edzéslehetőséget, mert nincs hol, továbbá a medencék bérleti díjai is egyre magasabbak.

A szövetség anyagi helyzete sem kifejezetten jó, a korosztályos válogatottak felkészülési tornáira például nincs elegendő pénz. Martin György elnök éppen ezért egy kérdésre válaszolva jelezte, nem is gondolnak arra, hogy a júniusi Világkupára egy esetleges újabb árvíz esetére tartalékhelyszín után nézzenek, annyira szükségük van a jegyárbevételre. Az elnök egyébként megjegyezte, a klubokat évi 65 millió forinttal segítik (a szövetség állja valamennyi meccs bírói díját, továbbá évi húszmillió forintot utalnak át a ligának, utánpótlás-nevelési támogatásként), ha ez nem lenne, harmincmilliós pluszban lenne a büdzsé.

Végül a sportdiplomácia került szóba: minthogy jelenleg sem a nemzetközi, sem az európai szövetség illetékes bizottságában nincs magyar tag, klasszisbírók menedzselésével próbálják orvosolni a helyzetet.

A pólósokat követően a tekvondósok számoltak be az aktuális helyzetről. E szerint az olimpiai keret igencsak leszűkült: jelenleg egyedül Tóth Balázs szerepel hivatalos világversenyeken. A sydneyi játékokon ötödik Salim József Los Angeles-i edzőtermében készülve becsülettel helytállt az Egyesült Államok idei nyílt bajnokságán, míg Kotsis Edina és Tokár Renáta eddig a juniorok között vitézkedett, a felnőttek között a soron következő düsseldorfi Európa-bajnokságon lépnek először tatamira.

Amint elhangzott, az ázsiai sport magyar kedvelői egyelőre a létért, a népszerűség növeléséért harcolnak. A fiatalok körében rendkívül kedvelt ez a kemény küzdősport, de az évek múlásával egyre fogynak az edzések látogatói, az igazolt versenyzők száma hatszáz körül jár. A magyar bajnokságon 100-120 az indulók száma, ám a nemzetközi színvonalat alig nyolc-tíz magyar éri el. Mindez érthető, hiszen lehetőségek rendkívül szerények. Szponzoroknál hiába kopogtatnak, az edzők társadalmi munkában dolgoznak, a szövetség a csekély, 15 milliós költségvetését csupán szülői hozzájárulással tudja teljesíteni. Persze, lelkesedéssel, akarással sok minden pótolható: Patakfalvy Miklós, a fáradhatatlan elnök személyes kapcsolatai révén Tóth Balázs és Kotsis Edina tavaly járt Szöulban, a nemzetközi szövetség edzőtáborában, ez évben pedig Tokár Renáta készül a Távol-Keletre. Patakfalvy mindenestre bízik a versenyzők, edzők kitartásában, s úgy véli, ha Pekingben nem is, Londonban mindenképpen ott lehet a két kadett korú versenyző.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!