Vágólapra másolva!
A férfiaknál nagy meglepetésre a brazil Marilson Gomes Dos Santos nyerte meg New York-maratont, a világcsúcstartó, tavalyi győztes kenyai Paul Tergat csak a harmadik helyen végzett. A nőknél viszont címvédés történt, idén is a lett Jelena Prokopcsuka bizonyult a legjobbnak. A harminchétezer induló között ott volt a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros Lance Armstrong is, aki három órán belül teljesítette élete első maratonját.

A mezőny kiemelt női indulói délelőtt 9.35-kor rajtoltak, a többiek pedig 10.10-kor vágtak neki a 42 195 km-es távnak, hogy a Verrazano-hídon átkelve New York öt kerületét (Staten Island, Brooklyn, Queens, Bronx, Manhattan) érintve eljussanak a Central Parkban kijelölt célba. Az iramért felelősnek, azaz "nyúlnak" szerződtetett román Luminita Talpos olyannyira komolyan vette a megbízatását, hogy már az elején száz méterrel elfutott a mezőnytől. A címvédő lett Jelena Prokopcsuka egy darabig próbált vele lépést tartani, de aztán belátta, hogy jobban jár, ha inkább a többi esélyessel - a kenyai Catherine Nderebával és Rita Jeptoo-val, az amerikai Deena Kastorral, valamint a holland Lornah Kiplagattal - tart. Tizenöt kilométernél Talpos már másfél perccel járt a többiek előtt.

A később indult férfiaknál együtt haladt az élboly, benne a világcsúcstartó és címvédő kenyai Paul Tergat, az olimpiai bajnok olasz Stefano Baldini és az amerikai Meb Keflezighi. Az élen két kenyai "nyúl", Joseph Kariuki és Julius Kibet tette a dolgát. A mezőnyben egy külön kamera által kísérve ott futott Lance Armstrong, aki élete első maratonijának vágott neki. A hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpáros a rajt előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy három órán belül célba érjen. Armstrogot két korábbi klasszis futó, a New York-maratont 1980-82 között háromszor megnyert Alberto Salazar, valamint az 1984-es maratoni olimpiai bajnok Joan Benoit kísérte.

A nőknél Prokopcsuka és az ukrán Tatjana Hladir féltáv után meglépett a többiektől, de az első helyen továbbra is Talpos futott, aki csak 25 km után szállt ki a versenyből. 30 km-nél Prokopcsuka és Hladir előnye fél perc volt Jeptoo, Ndereba, Kiplagat, két orosz, Grigorjeva és Szkvorcova, valamint a kenyai Chepkemei előtt. Prokopcsuka aztán Hladírt is lerázta, a végén egy perccel verte meg. A lett futónő így megismételte tavalyi győzelmét, a harmadik helyért pedig Ndereba lehajrázta Jeptoo-t.

Forrás: MTI

Átkelés a Verrazano Narrows hídon

Tergat nem tudta megvédeni a címét, a versenyt hatalmas meglepetésre a brazil Marilson Gomes dos Santos nyerte, aki 30 km után lépett ki az élbolyból. A második helyen a kenyai Stephen Kiogora végzett, Tergatnak be kellett érnie a bronzéremmel. Lance Armstrong teljesítette a tervét, 2:59:36 óra alatt futott be a célba, mégpedig a 825. helyen. "Csodálatos volt... De a segítőim nélkül legfeljebb három és fél óra alatt érek be" - nyilatkozta Armstrong.

Eredmények, férfiak:
1. Dos Santos (brazil) 2:09:58 óra
2. Kiogora (kenyai) 2:10:06
3. Tergat (kenyai) 2:10:10
4. Yego (kenyai) 2:10:34
5. Rop (kenyai) 2:11:24
6. Baldini (olasz) 2:11:33

Nők:
1. Prokopcsuka (lett) 2:25:05
2. Hladir (ukrán) 2:26:05
3. Ndereba (kenyai) 2:26:58
4. Jeptoo (kenyai) 2:26:59
5. Grigorjeva (orosz) 2:27:21
6. Kastor (amerikai) 2:27:54

Vasárnap New York mellett Szöulban, Athénban és Isztambulban is rendezetek maratont. Szöulban a férfiaknál a kenyai Jason Mbote 2:08:13 órás időeredménnyel, a nőknél a koerai Kim Hje Kjong 2:40:36-tal nyert. Athénban a szintén kenyai Henry Tarus (2:17:45) és a japán Csikako Ogusi (2:40:45), Isztambulban a litván Mindaugas Pukstas (2:12:52) és az orosz Madina Biktagirova (2:28:21) győzött.

Fábik Tibor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!