Szóval a mai világ trendje, hogy a nagybetűs NŐ csinos, fitt és üde, kedves, lelkes és pozitív. Mindig és mindenkor - vagy, ha nem, akkor jól leplezi. Azt azért érzed, hogy erre csak a Superwomanek képesek ugye? Hát van benne valami. De nekünk, hétköznapi nőknek is van egy titkos fegyverünk, ami a rendelkezésünkre áll, hogy könnyebben megfeleljünk a belső és külső elvárásoknak egyaránt!
A megoldás, egy öt- és egy hárombetűs szó:
Futás és szex.
Ebből az egyik többekben ellenérzést szokott kiváltani, főként a hideg idő beálltával. Pedig ez a két csoda nem csak abban segít, hogy fittek és csinosak maradjunk! Hanem abban is, hogy kedvesebbek, vidámabbak és jófejebbek legyünk! De én ebben a cikkben csak az ötbetűssel fogok foglalkozni... ;)
Pontosan tudom, hogy mit gondolsz. Anno én is azt gondoltam, hogy aki fut az nem normális. Meg amúgy is, arra születni kell. Pedig van az a fajta futás - jó legyen kocogás -, ami némi állóképesség megszerzése után kifejezetten kellemessé válik, és a napi rutin része lehet.
A rendszeres testmozgásnak számtalan bizonyítottan jó hatása van. Jelentősen hozzájárul a testi-lelki egészségünk megőrzéséhez. És, ami a non plus ultrája, hogy segít levezetni a stresszt, kiengedni a felgyülemlett gőzt.
Nem kell hozzá drága edzőterem, hiperszuper edzőcucc, mindenféle kütyű. Csak Te kellesz és a bátorságod, némi kitartás, felszegett fej és egy kis csakazértismegcsinálom életérzés - hogy átlendülj a kezdeti nehézségeken.
Most forgatod a szemed, mi? Mert még nem tudod, amit én tudok, hogy milyen az, amikor szerelmes leszel a mozgás adta a szabadságba. Most nem hiszed, hogy veled is megtörténhet... Hidd el, én megértelek!
Nekem a futással való találkozás pont olyan volt, mint amikor megláttam a férfit - aki azóta a férjem -, és azt gondoltam, hogy ez az az ember, akihez soha, de soha nem lesz semmi, de tényleg semmi közöm. És láss csodát egy évvel később a nevére vett.
De térjünk vissza az én kicsi plátói szerelmemre, az érzésre, ami bennem él, és bármikor előhívhatom. Ahhoz, hogy igazán átadhassam magam neki - mármint nem a férjemnek, hanem a futásnak - egyetlen feltételnek kell megfelelnem: rendszeresség. Mert ha át akarod élni ezt a semmihez sem hasonlítható élményt, akkor nem csak úgy időnként, 2-3 havonta kell eljárogatni kocogni, majd megállapítani, hogy ezt nem neked találták ki. Nem. Szépen fokozatosan neki kell állni.
Nem kell fejjel menni a falnak, és azt gondolni, hogy hipp-hopp kilométereket fogsz futni, ha előtte évekig a villamos után is csak gondolatban futottál. Ésszel, és ésszel.
Minden megtett méterre tekints büszkén. Az már a tied, és senki nem veheti el tőled. Igen ez egy elcsépelt mondat, de rájössz, hogy nagyon igaz.
Egyszer csak azon kapod magad, hogy reggel van, vagy késő este, a család még, vagy már alszik, és Te kötöd a cipőd, veszed a sapid, nem érdekel a metsző hideg és a sötétség. Erőltess huncut mosolyt a szád sarkába - és már úton is vagy, hogy találkozz a Te kicsi szerelmeddel, az endorfin adta varázslattal.
Tisztára, mint egy titkos randevú a szeretővel, nem?
Na, ez az a pont, amikor menthetetlenül elvesztél, innen már nincs visszaút. Ráléptél egy ösvényre, ami átvezet a mindennapokon. Hűséges társad örömben és bánatban, erőt és hitet ad önmagadban és a világban. Igen, a világban is. Visszaad valami rég elfeledett ősbizalmat a Földön élő kétlábúak iránt. Hát mi a szerelem, ha nem ez? ;)
Fogalmam sincs, hogy a brit tudósok találtak-e már erre valami biokémiai magyarázatot (feltételezem, hogy igen), de az biztos, hogy kipróbált és bevált recept, a jó öreg kocogás a dolgok szebb színben látásához.
Hidd el nincs jobb annál, mint a lépcsőfordulóban foghíjról odavetni az elképedt, kíváncsi szomszédnak, hogy igen, most jöttem a mai futásból!
Nyitókép: iStockphoto