Újabb mérföldkőhöz érkeztek a győri ifjúsági olimpia előkészületei

BARTÓK Béla
Győr, 2017. április 19. A Győri Balett táncosai bemutatják a 2017-es győri ifjúsági olimpia formaruháit a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Szerdán a győri Vaskakas Művészeti Központban mutatták be a nyári győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál támogatóit, valamint a magyar csapat formaruháit.

A jeles eseményre 95 nappal a legnagyobb európai korosztályos sportesemény megnyitója előtt került sor. Az állami támogatás mellett több nagy - jellemzően győri kötődésű - cég is úgy gondolta, hogy érdemes az EYOF mellé állnia. A legnagyobb támogatók között így ott látjuk

a 75 autót biztosító Audi

Hungariát, a versenyzők táskáiról és hátizsákjairól gondoskodó Scitec Ipari és Kereskedelmi Kft-t, valamint a verseny helyszíneit biztosító Győr-Szol Zrt-t, illetve Győr-Projekt Kft-t is.

Ez mind-mind Scitec! Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az eseményen a világhírű Győri Balett táncművészei mutatták be a magyar csapat formaruháit, melyek Tánczos Anita divattervező ízlését dícsérik.

Győr, 2017. április 19. A Győri Balett táncosai bemutatják a 2017-es győri ifjúsági olimpia formaruháit a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Immár az egyes versenyek helyszínei is véglegesek. Ezek szerint a nyitó ünnepség helyszíne az ETO Park, a kézilabdáé az Audi Aréna, a fiú kosárlabdáé a Bercsényi iskola, a lányé az Egyetemi kosárlabda csarnok, a röplabdáé az Egyetemi Csarnok, a kajak-kenué az Aranypart II.

Itt lesznek az úszóversenyek Forrás: Gyor2017.hu

A kerékpárversenyek a Városháza elől indulnak, a teniszt az Olimpiai Sportpark (Radnóti utca) teniszcentrumában, a dzsúdót az Olimpiai Sportpark dzsúdó csarnokában, a tornát a sportközpont multifunkcionális csarnokában, az atlétikát az atlétikai centrumában, míg az úszást az Aqua Sportközpontban rendezik.

Győr, 2017. április 19. A 2017-es győri ifjúsági olimpia önkéntesi formaruhái a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Mutatunk még képeket a megkapó formaruhákról:

Győr, 2017. április 19. A 2017-es győri ifjúsági olimpia formaruhái a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Győr, 2017. április 19. A 2017-es győri ifjúsági olimpia utcai formaruhái a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Győr, 2017. április 19. A 2017-es győri ifjúsági olimpia sportos formaruhái a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón 2017. április 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az EYOF valamennyi versenye ingyenesen látogatható, a szurkolni vágyóknak csupán egy regisztrációs jegyet kell "venniük", ami tulajdonképpen csak a helyfoglalást hivatott biztosítani az egyes helyszíneken. A regisztrációs jegyek április 24-től a jegymester.hu oldalon, a Baross úti Látogatóközpontban, illetve az esemény ideje alatt a nézői bejáratoknál vásárolhatóak meg, utóbbi pontokon az előre lefoglalt, vagyis regisztrált helyekre is átvehetők majd a jegyek.

Az egyéni sportágakban külön lehet a délelőtti eseményekre, és külön a délutáni döntőkre jegyet igényelni,

míg a csapatsportágakban minden meccsre külön lehet belépőt foglalni. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy minden személy négy jegyet igényelhet, és - mivel ingyenesek az eseményre a jegyek –, hogy indokolatlanul senki ne foglalja a helyet, vagyis csak az váltson belépőt, aki valóban ki is látogat az eseményre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!