Michael Jordan megkapta, ami járt neki. Először is, Vince Carter helyén tényleg kezdhetett, így Air Canada végrehajtotta azt a csodásan sportszerű tettet, amire készült. Aztán a félidőben neki rendeztek megemlékezést, páratlan tehetsége és karrierje meg is érdemel minden méltatást. És ha ígéretükkel szemben nem is tömték MJ-t labdákkal a többiek, a meccset eldönteni szánt labda az ő kezén volt. Kétszer is. Az elsőt kihagyta, a másodikat nem, mégsem nyerte meg a meccset. Mert az első hosszabbítás vége előtt három másodperccel a tiszteletlen Kobe Bryant rávezette a labdát Jermaine O'Nealre, akinek a tiszteletlen Ted Bernhardt játékvezető a valóban faultgyanús sáncát befújta szabálytalannak. Három büntetőt dobhatott a Lakers sztárja, kettő be is ment, így lett 138-138.
A második ráadásban aztán a Nyugat legnagyobbjai bekeményítettek: tíz pontot vertek a kifulladt Keletre öt perc alatt. A legjobban kereső kosárcsillag, Kevin Garnett harminc pontnál járt a kezdetén, és a csapata utolsó 17 pontjából még hetet bevállalt, így lett a legértékesebb játékos (MVP) a gálán. A Minnesota Timberwolves csatára egyébként most is bizonyságot tett sokoldalúságáról: kilenc lepattanója mellett három gólpasszt adott és volt öt labdaszerzése is.
A nemzeti jelképekkel felvonultatott 52. All-Star gálameccs a rendes játékidőben 120-120-ra végződött, és igazán nem sok extra történt ez idő alatt. Hozták a parádés tudást, egy-egy pillanatra megvillant valamelyik szupersztár, de a szokásosnál egy kevéssel unalmasabb meccsen leginkább az volt feltűnő, hogy például Allen Iverson (annak ellenére, hogy egy régi 23-as Bulls-mezben érkezett) mennyire nem tartja be Jordannak tett ígéretét, hogy az ő estéjévé varázsolják ezt a vasárnapit. A "Válasz" most is úgy játszott, ahogy a Philadelphia 76ers mezében szokott: vállalkozott, kihagyott, szórta a labdákat, el is, be is - azért jó formában volt most, ha nyer a Kelet, vitatható lett volna Jordan MVP-titulusa. (Mert azért csak megkapta volna, nem?)
Tracy McGrady még kevésbé tudott felnőni a feladathoz, hiába, Mr. No-pass nem tud kibújni a bőréből, asszisztja kettő volt, több passzt talán nem is adott. Persze, amit nagyon tud, azt kiválóan csinálta: 59%-kal dobott mezőnyből, 29 pontjában négy hármas is benne volt, a mezőnyben többet senki sem dobott. A 35 pontos Iverson is 57%-kal talált akcióból, ez sokkal jobb, mint a karrierátlaga (41%), hét gólpasszt adott, öt-öt lepattanója és labdaszerzése volt - a hat vesztett labdájával együtt is szép bemutatót tartott.
A vége felé aztán Jordan is megmutatta. 5:50-nel a negyedik negyed lefújása előtt messziről berepülve dobott egy pincért, 1:45-nél egy gyönyörű beforgás végén egy másikat (ez a mai napig felfoghatatlan: olyan, mintha a levegőben változtatna irányt!). Aztán 15 másodperccel a vége előtt kapott egy szemtelen blokkot Shawn Mariontól, meg rájátszották az utolsó figurát is, de kihagyta. Lehetett fentebb szapulni a két dobógépet, de Jordan dobott a legtöbbször kosárra a meccsen, és 27 kísérletéből csak 9 volt sikeres. Nem játszott jól, az első hét dobása kimaradt, elrontott egy zsákolást, de ritka felvillanásai olyanok voltak, amiket már megint nem lehet elfelejteni.
Elég csak azt az utolsó hátradőlős tempót megnézni, amivel a Keletnek meg kellett volna nyernie a meccset. Megint Marion állt vele szemben, közelebb a pálya jobb széléhez, de megkapta azt, amit 1998 júniusában Byron Russell: két sarkazás, visszalépés, és még a tempó kiengedésekor is távolodott tőle MJ, Marion már leszállófélben, így hosszú karja már nem zavarhatta, 138-136, felrobbant a Philips Arena: hurrá, nyertünk.
Nem, azt majd Kobe dönti el, oké?