Vágólapra másolva!
Az utolsó játéknappal folytatódtak az NHL alapszakaszának küzdelmei, gólgazdag mérkőzéssel búcsúzott a rájátszásról egyaránt lemaradó Florida és Carolina: a kaliforniai meccsen 12 gólt termeltek a csapatok, testvéries megosztásban. A Boston a tavalyi bajnok New Jersey legyőzésével az utolsó pillanatban megnyerte az Északkeleti-csoportot, ezáltal megkönnyítve saját, megnehezítve viszont riválisa playoff-menetelését. A lesajnált Pittsburgh is győzelemmel búcsúzott, s tökutolsó lett ugyan, de csak egy ponttal maradt el a legyőzött Washington és a Chicago idei teljesítményétől.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban véget ért az NHL alapszakasza, és rendkívül kiélezett hajrában kialakult a három nap múlva rajtoló rájátszás első körének párosítása. Keleten meglepetésre a Tampa Bay Lightning végzett az első helyen és a New York Islanders ellen kezd a playoffban. A Boston Bruins a zárókörben legyőte a címvédő New Jersey Devilst, így megnyerte az Északkeleti-csoportot, és a Montreal Canadiensszel találkozik a folytatásban. A Devils a Philadelphia Flyersszel, míg a két kanadai együttes, a Toronto Maple Leafs és az Ottawa Senators egymással került párba.

Nyugaton az egész alapszakasz legjobbja, a Detroit Red Wings a története során először playoffos Nashville Predatorsszal kezd. A San Jose Sharks a remekül hajrázó St. Louis Blues-zal csatázik. Utóbbi gárda magszakítás nélkül 25. alkalommal került a rájátszásba, és ez a négy tengerentúli fő sportágban (jégkorong, kosárlabda, amerikaifutball, baseball) jelenleg a legjobb sorozat. Ebben a térségben is lesz tiszta kanadai párharc: a Vancouver Canucks - amely eltiltás miatt nem számíthat egyik legjobbjára, Todd Bertuzzira - az 1996 óta először playoffos Calgary Flamesszel mérkőzik. A Colorado Avalanche nem nyerte meg sorozatban tizedszer saját csoportjának küzdelmeit, így mindjárt egy veszélyes csapattal, a Dallas Starsszal harcol az első körben. Minden párharc négy győzelemig tart.

Az alapszakasz zárásával - az elért pontok alapján - hat trófea már gazdára talált. A pontkirály a Tampa Bay NHL-léptékkel mérve törpe csatára, Martin St. Louis lett 94 ponttal. A 175 cm-es All-Star válogatott valószínűleg minden idők legalacsonyabbja, aki megkaparíntotta az Art Ross Trófeát. A gólkirályi címen (Maurice Richard-díj) hárman osztoztak: Jarome Iginla (Calgary), az orosz Ilja Kovalcsuk (Atlanta Thrashers), valamint Rick Nash (Columbus Blue Jackets) egyaránt 41-szer talált a hálóba. Utóbbi az NHL történetének legfiatalabb gólvágója, június 16-án lesz 20 éves.

A mezőnyjátékosok számára kiírt - a lőtt és kapott gólokat összegző - plusz-mínusz mutatóban Martin St. Louis-val holtversenyben a cseh Marek Malik (Vancouver) lett az első plusz 35-tel. A kapusoknál Martin Brodeur negyedszer hódította el a Jennings Trófeát, mivel csapata, a New Jersey kapta az alapszakaszban a legkevesebb gólt, 164-et. Ez egyébként NHL-rekord.

A Roger Crozier-díjat Dwayne Roloson kapta: a Minnesota Wild hálóőre a lövések 93,278 százalékát hárította, ez egyetlen ezreddel jobb, mint a calgarys Mikka Kiprusoff mutatója. Utóbbi egyébként átlagban 1,69 gólt kapott mérkőzésenként, ez is abszolút NHL-csúcs, csak éppen nem járt érte külön kitüntetés. A Detroit az Elnök-trófeát szerezte meg azzal, hogy az alapszakaszban a legtöbb pontot (109) gyűjtötte.

Az utolsó játéknap eredményei:
New Jersey Devils - Boston Bruins 1-3
New York Islanders - Philadelphia Flyers 3-3
Pittsburgh Penguins - Washington Capitals 4-3
Florida Panthers - Carolina Hurricanes 6-6
Minnesota Wild - St. Louis Blues 3-0
Dallas Stars - Chicago Blackhawks 5-2
Colorado Avalanche - Nashville Predators 1-2 - hosszabbítás után
Anaheim Mighty Ducks - Calgary Flames 2-1
San Jose Sharks - Los Angeles Kings 4-3 - h.u.

Az alapszakasz végeredménye:
Kelet:
Északkeleti-csoport: 1. Boston 104 pont, 2. Toronto 103, 3. Ottawa 102, 4. Montreal 93, 5. Buffalo 85
Atlanti-csoport: 1. Philadelphia 101 pont, 2. New Jersey 100, 3. New York Islanders 91, 4. NY Rangers 69, 5. Pittsburgh 58
Délkeleti-csoport: 1. Tampa Bay 106 pont, 2. Atlanta 78, 3. Carolina 76, 4. Florida 75, 5. Washington 59.

Nyugat:
Központi-csoport: 1. Detroit 109 pont, 2. St. Louis 91 (30 győzelem), 3. Nashville 91 (29), 4. Columbus 62, 5. Chicago 59
Északnyugati-csoport: 1. Vancouver 101 pont, 2. Colorado 100, 3.
Calgary 94, 4. Edmonton 89, 5. Minnesota 83
Csendes-óceáni-csoport: 1. San Jose 104 pont, 2. Dallas 97, 3. Los Angeles 81, 4. Anaheim 76, 5. Phoenix 68.

Azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol.

Az alapszakasz pontlistájának élcsoportja:
1. Martin St. Louis (Tampa Bay) 94 pont (38 gól, 56 gólpassz)
2. Ilja Kovalcsuk (Atlanta) 87 (41, 46)
3. Joe Sakic (Colorado) 87 (33, 54)
4. Markus Näslund (Vancouver) 84 (35, 49)
5. Marian Hossa (Ottawa) 82 (36, 46)

Azonos pontszám esetén a több lőtt gól dönt.

A rájátszás első fordulójának párosítása

Keleti főcsoport:
Tampa Bay Lightning (1.) - New York Islanders (8.)
Boston Bruins (2.) - Montreal Canadiens (7.)
Philadelphia Flyers (3.) - New Jersey Devils (6.)
Toronto Maple Leafs (4.) - Ottawa Senators (5.)

Nyugati főcsoport:
Detroit Red Wings (1.) - Nashville Predators (8.)
San Jose Sharks (2.) - St. Louis Blues (7.)
Vancouver Canucks (3.) - Calgary Flames (6.)
Colorado Avalanche (4.) - Dallas Stars (5.)

Zárójelben a főcsoportban kiharcolt helyezés, egyúttal amolyan kiemelési szám. A párharcok négy győzelemig tartanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!