Vágólapra másolva!
Nem játszanak, mégis zajlik az élet az NBA-ben. A csütörtökön megkezdődött átigazolási szezon első két hetében még csak az ajánlatokat olvasgatja, tárgyalgat, az árképzésen okoskodik 139 játékos, de 14-étől élesben megy. Csapatot válthat Kenyon Martin, Rasheed Wallace, de akár Kobe Bryant is - hacsak nem megy börtönbe. Steve Nash például már be is jelentette, hogy Dallasból Phoenixbe igazol.

Nash távozása váratlanul érte Mark Cuban Mavericks-tulajdonost, aki 51 millió dollárt ajánlott öt évre a kanadai irányítónak, de rögtön rákontrázott a Suns: öt plusz egy év, 65 milkó. Viszlát. A San Antonio nem akar hasonlóan járni Manu Ginobilivel, így valószínűleg a maximumot ajánlják majd az argentin hátvédnek. Nagyon nagy név Kenyon Martiné, akit Denverbe szeretnének vinni New Jerseyből, ahol bombatriót alkothatnának a tavalyi "másodújonc" Carmelo Anthonyvel és Marcus Cambyvel, akivel már meg is állapodott a Nuggets vezérkar. Akik egyébként iszonyú sokat áldoznak most a csapatért, a következő játékosokkal tárgyalnak még: Kobe Bryant (Lakers), Quentin Richardson (Clippers), Darius Miles (Blazers), Ginobili, Brent Barry (Sonics), Jamal Crawford (Bulls). Elképesztő.

Crawfordot nagyon sok csapat nézegeti, Barry a Warriorst is érdekelné, a Magic pedig Stephen Jackson után szalad. Rodney Rogers is belépett a szabadügynökök közé az utolsó napon, mikor élve a lehetőségével, felmondta a szerződését a Netsszel. Latrell Sprewell viszont marad Minneapolisban: a nyugati döntős csapat alapembere nem lett szabadügynök. Két meghatározó veterán, Jason Kidd (Nets) és Karl Malone (Lakers) is operáción esett át, előbbinek a bal, utóbbinak a jobb térdét műtötték.

A leggazdagabb csapat egyébként nem a Denver, hanem a Utah. Ha a 2004/05-ös fizetési "sapkát" 45 millió dollárnak vesszük, a Jazz a mostani szerződései alapján 31,1 milliót költhet új játékosokra (szabadügynökök új szerződéseire, és csere útján megszerzett élő kontraktussal bíró játékosok fizetésére). A második a Nuggets 23,6 millióval, aztán az Atlanta Hawks jön 19,8-cal, majd a Charlotte Bobcats 17,3-mal (az új franchise fizetési maximuma a 66%-a a többiekének, azaz 45 millió esetén közel 30). A Phoenixnek 16,3, az LA Clippersnek 14,9, a San Antoniónak 14,1 millió van a zsebében. A túllépett fizetési maximumért luxusadót kell fizetni, de vannak kivételek.

Most pedig nézzük a legkelendőbb árut!

Top 10 szabadügynök

Pkorcsapat*+PT+LP+GP+LA +BK

1.

Kobe Bryant

G

25

LAL

U

24,0

5,5

5,1

1,7

0,4

2.

Rasheed Wallace

F

29

DET

U

16,0

6,8

2,3

0,9

1,8

3.

Kenyon Martin

F

26

NJN

R

16,7

9,5

2,5

1,5

1,3

4.

Steve Nash

G

30

DAL

U

14,5

3,0

8,8

0,9

0,1

5.

Jamal Crawford

G

24

CHI

R

17,3

3,5

5,1

1,4

0,4

6.

Quentin Richardson

G

24

LAC

R

17,2

6,4

2,1

1,0

0,3

7.

Erick Dampier

C

29

GSW

U

12,3

12,0

0,8

0,5

1,9

8.

Carlos Boozer

F

23

CLE

R

12,6

9,4

1,6

0,9

0,7

9.

Marcus Camby

C

30

DEN

U

8,6

10,1

1,8

1,2

2,6

10.

Manu Ginobili

G

26

SAS

R

12,8

4,5

3,8

1,8

0,2



(P = poszt; G = hátvéd, F = csatár, C = center. * = státus, R = restricted, U = unrestricted, lásd keretes ajánlónkat)

Kobe Bryant a világ legjobb játékosa lehetne, de mindig közbejön valami, leginkább az az inkonzisztencia, ami rajta kívül még sok, egyetemi kosárlabdát nem próbált játékost jellemez. Két dolog biztos: az ézsak-amerikai profikosárlabda liga speciális szabályai értelmében Lakers minden más együttesnél több pénzt ajánlhat neki (hét évre 140 millió dollárt, ami rekord lenne az NBA-ben), és hogy a Los Angeles-i szuperklub legutóbbi kiszemelt edzőjelöltje, a Duke egyetem többszörös bajnok mestere, Mike Krzyzewski és Bryant speciális páros lennének. A sztárhátvéd után nagyon fut a Clippers is (bár ezt nem kívánjuk neki, őszintén), és fennáll a veszélye, hogy tavaly nyári állítólag erőszakos nemi aktusa miatt végül elítéli a coloradói bíróság (ezt sem). Az ügynöke azt mondta (a Phoenixnek), hogy Kobe nem hagyja el Kaliforniát. Ez sok mindent jelenthet, és semmit sem.

Rasheed Wallace hét évet volt Portlandben, tele fegyelmi vétségekkel, de aztán atlantai közvetítéssel az útja egyenesen a bajnoki címig vezetett. Lehet, hogy így sem marad Detroitban, ugyanis a szülővárosában, Philadelphiában mindent elkövetnek a megszerzéséért. Sőt, a New York Knicks is nagyon érdeklődik, de a Pistons sem lesz rest megtartani a kivételesen vehemens, bámulatos védőjátékost.

Kenyon Martin szintén igen jó védő, de őt főleg a nagy szájáról és bombazsákolásairól ismerjük. Már régóta könyörög New Jerseyben a még jobb fizetésért, de azt beszélik, a Nets nem akarja neki megadni a maximumot, és hagyja menni, ha valaki ilyen sokat ajánl. A Nuggets ezért van előnyösebb helyzetben, bár ott nincsen egy Kidd-szintű irányító (hol van olyan?), aki okosan kiszolgál egy ilyen öntörvényű játékost.

Steve Nash eséllyel pályázik a liga második legjobb karmestere címre. Jócskán volna róla mit mesélni, de az ő szabadügynöki státusa már 99% múlt idő, a 65 millió dollár a Phoenix Sunstól elég lesz neki a következő öt (vagy hat) évre.

Jamal Crawford a szakértők szerint kivételesen tehetséges játékos, bár szépen elrejtőzött az utóbbi időben Chicagóban. Most azonban lejárt a szerződése, így nem szükséges a mélyen szint alatt teljesítő Bullsnál szolgálnia tovább. Kirk Hinrich nagyszerű szezonja és az újonc Ben Gordon érkezése után nagy valószínűséggel nem marad a szeles város még mindig koncepciótlanul építkező csapatában, és máshol lesz jó irányító.

Quentin Richardson az elmúlt szezonban mutatott a legtöbbet sokat ígért tehetségéből, nagyon jó játékos lesz ebből a srácból. A Clippers szeretné megtartani, de ez biztosan nem fog menni akkor, ha Elton Brand és Corey Maggette nagy fizuja mellé még Kobe Bryantét is be akarják vállalni. "Q" valószínűleg mindenképp máshol folytatja.

Erick Dampier pillanatnyilag a legjobb játékos a Golden State Warriorsnál, pedig hosszú úton jutott el idáig. Érdekes módon a szerződése utolsó évében, úgyhogy nem tudni, az edzője vagy az ügynöke hozta-e ezt ki belőle. Mindenesetre érdekes lenne, ha például a Lakersbe kerülne, ha Shaq tényleg odébbáll onnan.

Carlos Boozer nagy erejű, nagy jövő előtt álló játékos: még csak 23 éves! Öt pontot és négy lepattanót fejlődött az újoncévéhez képest, valószínűleg azért, mert nagyszerűen megértette magát LeBron Jamesszel. Szinte biztos, hogy marad Clevelandben.

Marcus Camby viszont tutira marad Denverben, mégpedig talán sok évre, amitől azért félnek a helyi drukkerek, mert Camby pályafutása nagy részét sérültlistán töltötte. Legutóbb azonban 72 meccset játszott, ennyit még sosem sikerült neki egy szezonban, be is jutott a top tízbe a lepattanók és a blokkok terén is.

Manu Ginobili az egyik legjobb, nem amerikai iskolát kapott kosárlabdázó a világon. Fantasztikusan védekezik, jól lát a pályán, és nagyon sokat segít az új Spurs Tim Duncanre és Tony Parkerre építő taktikájában. Sok csapat akarja, ő szívesen tárgyal, mert tudni akarja, mennyit ér, de San Antonio lenne mindkét fél számára a legjobb megoldás.

A maradék legjava

Mark Blount (U, Celtics): Tíz pont, hét lepattanó - a Kelet egyik legjobb centere, Shaq mögött a második legjobb mezőnydobó.
Trenton Hassell (R, Timberwolves): a liga egyik legjobb védőjátékosa.
Marquis Daniels (R, Mavericks): Nash távozásával egyes számú hátvéd lesz Dallasban, már meg is kapta a visszautasíthatatlannak szánt ajánlatot.
Darius Miles (R, Blazers): 22 éves, és már 11 pont az átlaga, ami másodrendű csapatoknál, másodszerepben nem csekélység. Nagy játékos lesz, a Portland meg akarja tartani.
Brent Barry (U, Sonics): Ő viszont 32, és úgy 11 pontos (meg hat assziszt, ne felejtsük), nagyon jó dobó (50% mezőnyből, 45% hármasból), jó vezér, és még jobb csere.
Mehmet Okür (R, Pistons): Hátrányos helyzetben volt Detroitban a két Wallace mögött, és Larry Brownnal sincs jóban, pedig nagyon erős center. Mehet, és nyerni fog vele, aki viszi, vagy marad, de nem lesz gazdag,
Vlade Divac (U, Kings): A 36 éves "jugoszláv" még mindig a topon van. Nem kell bemutatni. Házitipp: vissza a Lakershez.
Stromile Swift (R, Grizzlies): Fiatal és erős, nagy jövő várja, de nem feltétlenül Memphisben.

Nagy(obb) nevek még

Rafer Alston (MIA - valószínűleg marad), Carlos Arroyo (UTH - szintén), Bruce Bowen (SAS - ORL?), Brian Cardinal (GSW - ?), Michael Doleac (DEN - valószínűleg NYK), Derek Fisher (LAL - ?), Marcus Fizer (CHA - ?), Adonal Foyle (GSW - ?), Troy Hudson (MIN - ?), Stephen Jackson (ATL - ORL?), Toni Kukoc (MIL - ?), Karl Malone (LAL - ?), Antonio McDyess (PHO - ?), Greg Ostertag (UTH - MIL? TOR? PHO?), Morris Peterson (TOR - ?), Bobby Sura (ATL - ?), Hedo Türkoglu (SAS - valószínűleg marad).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!