A Pittsburgh Penguins csapata 2017-ben címvédőként nyerte meg a Stanley Kupát, erre legutóbb 19 évvel korábban volt példa, amikor a Detroit Red Wings 1997 után 1998-ban sem talált legyőzőre. Akkor még azonban nem létezett az a fogalom, ami ma az egész NHL-re a legnagyobb hatással van, a fizetési sapka. A Penguins az első, amely ismételni tudott ebben az érában, igaz, voltak más csapatok is, amik rövid időn belül több bajnoki címet is szereztek (Chicago Blackhawks: 2010, 2013, 2015, Los Angeles Kings: 2012, 2014). Ezeknél a csapatoknak megfigyelhető egy nagyon hasonló építkezési módszer: saját maguk által draftolt és nevelt játékosokra építenek, akiket igyekeznek megfelelő segítséggel körül venni. Az elmúlt évek győzteseinél ez így néz ki:
Mindhárom csapat legjobbjai saját nevelésűek, ahol van legalább egy-egy top kaliberű csatár, hátvéd és kapus is (bár Brown és Crawford csak jóindulattal nevezhető elitnek, fontos láncszeme volt mindkettő a kupagyőztes klubjának).
A címvédőt csak akkor szabad leírni, ha a győzelem után teljesen szétesik. Ez nem történt meg Pittsburgh-ben, igaz, Marc-André Fleury-t elvitte tőlük a Vegas, Chris Kunitz pedig Tampába szerződött, de ők mind pótolhatók. Ergo a Pingvineknek minden esélyük megmaradt arra, hogy triplázzanak. A Washington Capitals már két éve is „Most, vagy soha!" módban játszott, ahogy tavaly is, de mindkétszer kiestek a rájátszásban, pedig talán ők voltak a legnagyobb favoritok a végső győzelemre.
Ovecskin már 32 éves, a fővárosiak idén ismét a kupát tűzik ki célul, még úgy is, hogy a védelmük jelentősen meggyengült a nyáron.
A Montreal és a New York Rangers is a kihívók között lehet Keleten, valamint a Tampa Bay is odaérhet, ha végre kibírják egészségesen a szezont. A Columbus tavaly hasított az alapszakaszban, de aztán a későbbi győztes kiverte őket a rájátszásban, idén egy Panarinnal erősítettek, rájuk is figyelni kell. Egy biztos, a keleti konferencia csatái komoly izgalmakat ígérnek.
A nyugati csapatok közül a Chicago ugyan elveszítette Marian Hossát és Niklas Hjalmarssont is a nyáron, ráadásul már az előző rájátszásban is csúnyán lebőgtek, de velük mindig számolni kell, amíg a fent említett nevek megtalálhatóak a csapatban.
Az Anaheim Ducks tavaly a főcsoport-döntőig jutott nyugaton egy viharvert csapattal, ha idén egészséges marad mindenki, akkor még a döntő sem lehet elérhetetlen számukra.
A tavalyi döntős Nashville-től elvitte a Vegas James Nealt, nélküle nehéz lesz megismételni a tavalyi teljesítményt, igaz, akkor sem várta tőlük senki ezt az eredményt. Minnesotában és Winnipegben pedig abban reménykedhetnek, hogy a rutinos öregek és a fiatal tehetségek alkotta elegy végre működni fog, utóbbi csapat lehet az idei év Nashville-je.
Keletről és Nyugatról is van jelentkező. Ha ezek a csapatok egyenletes ütemben fejlődnek és sikerül egyben tartani a magot, akkor alighanem többször is láthatjuk majd őket a döntőben. Nézzük meg sorrenben először a keleti, aztán a nyugati kihívót.
Toronto Maple Leafs: Szívesen lennék a szurkolók helyében, mert egy nagyon izgalmas csapat az övék, már ami a jövőt illeti. A jelenük sem rossz, tavaly egy rettenetesen fiatal kerettel jutottak rájátszásba, ahol szoros küzdelemben véreztek el a sokkal esélyesebbnek tartott Washington Capitals ellen.
A tavaly draftolt Auston Matthews minden várakozást felülmúlt, első évében 40 gólt lőtt, aminél többet csak 11 ember szerzett a történelem során.
A csapat azonban nem csak a fiatal centerről szól, rajta kívül van még két olyan csatár a Leafs-ben, aki szinte valamennyi csapatban elsőszámú játékos lehetne. Ők a kanadai Mitch Marner és a svéd William Nylander. Marner egészen látványos stílust képvisel, ráadásul nem képes 100%-nál kevesebbet nyújtani. Nylander pedig a tavalyi szezon hajrájának egyik legjobbja volt az egész NHL-ben, teljesítményét májusban világbajnoki címmel és a torna Legértékesebb Játékos-díjával (MVP) koronázta meg.
Ha ez még nem lenne elég, akkor adjuk hozzá a képlethez Mike Babcockot, aki az NHL egyik legkiválóbb edzője. A csapat gerince szemtelenül fiatal, miközben olyan egy olyan veteránnal is erősítettek, mint a San Josét 20 év után elhagyó Patrick Marleau. Érdemes lesz rájuk már idén is figyelni, a jövőben meg végképp, mert nagy dolgokra lehetnek képesek.
Edmonton Oilers: Nem meglepő módon náluk is egy center a csapat arca.
Connor McDavid tavaly töltötte második évét a profiligában, és máris az egyik legjobb játékossá vált – mindössze 20 évesen.
A fiatal sztár szerezte a legtöbb pontot (gól + gólpassz) az egész NHL-ben, valamint megválasztották MVP-nek is. Ezt követően rekordösszegért hosszabbított Edmontonban. Rajta kívül fontos megemlíteni a német Leon Draisaitlt, aki kiváló összhangot épített ki McDaviddel, a rájátszásban pedig már ő húzta a csapat szekerét. Úgy tűnik, Cam Talbot személyében sikerül végre megoldást találniuk a kapuskérdésre is, valamint a védelmük is összeszedettebb lett, mióta Adam Larsson is a csapatot erősíti. Ha a tavalyi drafton kiválasztott Jesse Puljujarvi is beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor az Oilers lesz az a csapat, amelyik jó eséllyel uralhatja a Nyugatot.
Tavaly a Colorado Avalanche katasztrofális szezont produkált. 82 meccsükből mindössze 22-t sikerült megnyernie a csapatnak, miközben -112-es gólkülönbsége 49-cel rosszabb volt, mint az ebben a mutatóban második leggyengébb Arizona Coyotes-é.
Az összesen megszerzett 48 pont a teljes NHL-szezonokat figyelembe véve 2000 óta a legkevesebb, akkor a frissen alakult, azóta már meg is szűnt Atlanta Trashers szedett össze 39-et.
Ennek ellenére nem forgatták fel a csapatot, fejek sem hullottak, csak néhány öreg kasszafúrót küldtek el. Még azt a Matt Duchene-t sem cserélték el, akinek 8 évvel ezelőtt gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a Colorado draftolta, mostanra pedig eljutott addig, hogy irtózik a csapattól és annak a gondolatától, hogy az „Avs"-nél játsszon. Az öregek kipucolása, valamint a fiatalok beépítése miatt arra van esély, hogy jobbak legyenek a tavalyi borzalomnál, de sokkal többre nem lehet számítani tőlük.
Hasonló cipőben jár a Colorado egykori nagy riválisa, a Detroit Red Wings. A patinás klub 1991-től kezdve mindig ott volt a rájátszásban, egészen az előző szezonig. Ken Holland szakmai igazgató láthatóan nem tudja már kezelni a helyzetet, folyamatosan rossz döntéseket hoz, az öregeket preferálja a fiatalok helyett, akik egyébként sokszor be is sülnek.
A kupagyőztes hírmondók közül már csak a csapatkapitány Henrik Zetterberg maradt, de már ő is a 37-et tölti be, mire elkezdődik a bajnokság.
Szörnyű arra gondolni, hogy a '90-es évek végén és a 2000-es évek elején a Colorado és a Detroit voltak a liga két legjobb csapata és micsoda párharcokat vívtak, 15-20 év elteltével pedig teljesen kilátástalan a helyzetük.
Az első évben az újonc Vegas-tól sem lehet mást várni, mint a tisztes helytállást. Húzónevek alig vannak, a jövőképük viszont nem rossz, mert szépen betáraztak fiatalokkal és jövőbeli draftjogokkal, így az első 1-2 év után már jóval ígéretesebben fognak festeni. Azt már most ki lehet jelenteni, hogy az övék a legjobb Twitter-fiók a ligában, érdemes követni!
Izgalmas szezon vár ránk, hiszen lehetetlen megjósolni, ki fogja 2018 júniusában a magasba emelni a Stanley Kupát. A Penguins még mindig erős, de rengeteg a kihívó, tripláznia pedig legutóbb a legendás New York Islanders-nek sikerült, ők 1980-tól 1983-ig zsinórban négyszer győztek.
Azóta ez sem Gretzky-nek, sem Lemieux-nek nem sikerült, Sidney Crosby tehát ezen a téren megelőzheti a nagy elődöket.
Ráadásul akkoriban nem volt annyira kiegyenlített a bajnokság, mint most, így nem lesz könnyű a feladat. Sokan fenik a Pingvinekre a fogukat, az ajtón pedig már nem csak kopogtatnak, hanem dörömbölnek a fiatalok, akik talán már most készen állnak a trónfosztásra.
Az NHL-ban rengeteg díjat osztanak ki az adott szezon végén, amelyeket egy las vegas-i gála keretében adnak oda a győzteseknek. Nézzük, kik állhatnak ott jövőre:
Pontkirály (Art Ross Trophy): Connor McDavid (Edmonton)
Gólkirály (Maurice Richard Trophy): Auston Matthews (Toronto)
Legértékesebb játékos (Hart Trophy): Connor McDavid
Legjobb védő (James Norris Trophy): Victor Hedman (Tampa Bay)
Legjobb kapus (Vezina Trophy): Henrik Lundqvist (New York Rangers)
Legjobb védekező csatár (Frank J. Selke Trophy): Jonathan Toews (Chicago)
Legjobb újonc (Calder Trophy): Vagyim Sipacsov (Vegas)
Legjobb edző (Jack Adams Award): Mike Babcock (Toronto)
Legsportszerűbb játékos (Lady Byng Trophy): Ryan O'Reilly (Buffalo)
