Drazen Petrovic 1964. október 22-én született a ma Horvátországban található, akkor még jugoszláv Sibenik városában. Bátyja révén fiatalon megismerkedett a kosárlabdával, a helyi csapatban már 14 évesen bemutatkozott, amelyet a másodosztályból szinte azonnal a bajnoki döntőig vezetett. Később a Cibona Zagrebhez igazolt, ahol rögtön európai hírnévre tett szert. Első évében megnyerte a jugoszláv bajnokságot, a kupát és az Euroligát, melynek döntőjében 36 pontot szórt a Real Madridnak. Ekkor 1985-öt írtunk, és még ez év októberében
a jugoszláv bajnokságban a SMELT Olimpija ellen olyat produkált, amelyet azelőtt és azóta senki: 112 pontot (!) szerzett.
1988-ban igazolt a Real Madridba, majd a szöuli olimpián ezüstérmet nyert. Egy év után átköltözött az Egyesült Államokba, de a Portland Trailblazersnél nem kapott sok játéklehetőséget, olyan szupersztárokkal kellett versenyeznie a percekért, mint Clyde Drexler, vagy Terry Porter. A következő nyáron egy Eb-arannyal vigasztalódott, aztán ősszel cserét kért a Portlandtől, ahonnan a New Jersey Netshez került. 1991-ben a vb-döntőben visszavágott a bivalyerős jugoszláv válogatottal a szovjeteknek Szöulért (olyan nevekkel a csapatban, mint Vlade Divac, Dino Radja, vagy Toni Kukoc).
A következő, 1991/92-es NBA-szezon meghozta számára a tengerentúli áttörést is, 20 pontos átlagot hozott, második helyen végzett a legtöbbet fejlődött játékos díjának szavazásán, a Nets pedig bejutott a rájátszásba. A délszláv háború kitörése után büszkén vállalta horvát nemzetiségét, az új horvát válogatottal ismét egy ezüstöt szerzett, a Dream Team ellen nem volt esélye a döntőben, igaz, a legtöbb pontot ő szerezte.
A következő szezonban tovább fejlődött, az év végén bekerült az NBA 3. számú álomötösébe,
saját posztján csak Michael Jordan és Joe Dumars előzte meg. Miután a rájátszásban a New Jersey ismét kapitulált a Cleveland ellen, Petrovic Lengyelországba repült, hogy részt vegyen a horvát csapattal egy Eb-selejtezős tornán.
A verseny végeztével úgy döntött, nem repül a csapattal Zágrábba, inkább kocsival megy kedvesével és annak egy barátnőjével. A német szakaszon magyar származású barátnője, Szalántzy Klára vezetett, Petrovic aludt. A hölgy nem volt tapasztalt sofőr, így tehetetlennek bizonyult, amikor a szemközti sávból egy kamion egyszer csak áttörte a korlátot, majd keresztbeállt a pályán. Pillanatokkal később Petrovic-ék kocsija belecsapódott a járműbe, amiből a kosaras azonnal kirepült (nem volt bekötve) és életét vesztette.
Temetésén 100 000 ember vett részt Zágrábban. Horvát nemzeti hős volt már életében is, kiváltképp azokban a háborús időkben, amikor az ország romokban hevert, ő viszont a csúcsra jutott. Kultusza pedig azóta sem hagyott alább és már nem csak déli szomszédaink őrzik az emlékét.
2018. január 15-én a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felavatta a Drazen Petrovic-emléktáblát a mostantól az ő nevét viselő tornaterem oldalán.
A ceremónián több magas rangú horvát személyen kívül Drazen édesanyja, Biserka és bátyja, Aleksandar is részt vett. Az iskola diákjai különböző produkciókkal tisztelegtek a legenda előtt, majd a családtagjai meséltek róla. Az ünnepség végeztével lehullt a lepel az emléktábláról is Biserka és Aleksandar jóvoltából.
Az esemény végeztével az édesanya és a testvér készségesen mesélt az Origónak is Drazenről.
Mit jelent Önöknek, hogy már Budapesten is van egy olyan létesítmény, ami Drazen nevét jelenti?
Aleksandar: Eddig Sibenikben és Zágrábban ünnepeltük őt főleg, többféleképpen is állítottunk neki emléket. Az, hogy a magyarországi horvátok is így megemlékeztek róla, az nálunk rangban ugyanott van. Sokat jelent nekünk és nagyon boldogok vagyunk.
Beszéljünk egy kicsit róla. Mondhatni, ő a szorgalom és a versenyszellem mintapéldája. Honnan jött neki ez az elképesztő lelkesedés és kitartás?
Aleksandar: A '70-es évek végén kezdtem el komolyabban játszani Sibenikben, mondhatni, én vezettem bele a kosárlabda világába. Ahogy ebbe belevágtam, követett engem, viszont hihetetlenül keményen edzett, a legjobb akart lenni. Ma el sem tudják képzelni azt a mennyiséget, amennyit ő gyakorolt, ez hozta meg számára a sikert.
Biserka: Aleksandar volt a példaképe. Ha ő mondjuk vízilabdázott volna, akkor valószínűleg oda is ment volna utána.
Hogy került hozzá a tornaterem kulcsa?
Biserka: Az iskola takarítónőjétől elkérte, hogy tanítás előtt minden reggel edzhessen. Több százat dobott kosárra, valamint a labdavezetést is gyakorolta, délután pedig a csapattal edzett, majd ismét egyedül.
Aleksandar, milyen volt vele játszani? Biserka, Önnek pedig milyen volt egymás mellett és egymás ellen látni a fiait?
Aleksandar: Drazen érkezése előtt is sokat elértünk, majd ő volt az utolsó fontos alkatrész ahhoz, hogy jó csapat legyünk. Az 1985-ös és '86-os évben gyakorlatilag neki köszönhetjük, hogy megnyertünk mindent.
Biserka: Amikor egymás ellen játszottak, próbáltam mindig középen ülni, hogy mindkettőjüknek szurkolhassak, de amikor együtt léptek pályára a Cibonában, akkor értelemszerűen nagyon drukkoltam nekik.
Amikor Drazen már a Realban játszott, a Kupagyőztesek Európa-kupájában egymással néztek farkasszemet az elődöntőben. A legenda szerint ekkor történt egy érdekes eset, mesélne róla?
Aleksandar: Igen, az első mérkőzést Zágrábban játszottuk és egy ponttal vezettünk az utolsó másodpercekben. Drazen két büntetőt dobhatott,
én pedig odamentem hozzá és testvériesen megkértem, hogy hagyja ki őket, mert Madridban úgyis nyernek, nekünk viszont kellett volna a győzelemért járó prémium. Válaszként rám mosolygott, majd bedobta mindkettőt és nyert a Real.
Mikor már az Egyesült Államokban játszott, hogy tudták tartani a kapcsolatot, főleg a háború idején?
Biserka: Volt, amikor odautaztunk, egyébként szinte minden éjszaka telefonált. Egyszer meglepetésből hazajött, de az óvóhelyen végezte, ugyanis ekkor bombázták Zágrábot. Én nem is tudtam arról, hogy hazajön, csak Aco (Aleksandar – a szerk).
Aleksandar: Igen, NBA-meccs volt pénteken, ő repülőre ült másnap, hogy lássa, ami történik otthon, mert egyszerűen nem hitte el, milyen állapotok uralkodnak, saját szemével akarta látni. Mindössze 24 órát volt otthon, majd ment is vissza, hiszen jött a soron következő meccse.
Ma mit jelent Horvátországnak Drazen Petrovic?
Biserka: Már nem legenda és nem brand. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, hogy micsoda. Az emberekben úgy él, úgy beszélnek róla és viszonyulnak hozzá, hogy sokkal több egy legendánál, vagy márkánál.
Aleksandar: Két oldalról közelíteném meg. Édesanyánkkal sokat harcoltunk azért, hogy megnyíljon Drazen zágrábi múzeuma, amely végül 14 évvel halála után történt meg, 2007-ben. Eleinte attól féltünk, hogy a feledés homályába fog veszni az egész. Viszont azok a mai szülők, akik a '80-as években a Cibona meccseire jártak, tömegesen kezdték vinni a gyerekeiket rokonaikat a múzeumba, olyan fiatalokat, akik akkor még nem is éltek, amikor Drazen játszott.
Biserka: Igen, egy mítosz lett belőle.
Aleksandar: Zágráb egyre jobban fejlődik mint turisztikai célpont. Ha rákeres az interneten a város nevezetességeire, akkor a kereső ki fogja dobni Drazen múzeumát is. Vannak, akik céltudatosan emiatt jönnek, akár Spanyolországból, akár Izraelből, bárhonnan. Az ő legendája pedig így él tovább.