Kobe Bryant: A legenda, aki azért élt, hogy az övé legyen az utolsó dobás

Talán még senki sem fogta fel igazából, ami magyar idő szerint vasárnap este történt: Kobe Bryant egy helikopter-balesetben életét vesztette. Meg lehet próbálni feldolgozni, de egy ilyen tragédiát nem lehet. Nemcsak a kosárlabda, hanem az egész világ döbbenten áll a tények előtt: a Fekete Mamba nincs már köztünk. Marad a gyász, az üresség, a fejekben kavargó gondolatok és érzések. Egy 41 éves legenda távozott, milliók példaképe, akiből csak egy volt, és akihez fogható nem is lesz többé. Aki túlnőtt a sporton, és akinek rengetegen tartoznak köszönettel. Rá emlékezünk.

A Los Angeles Lakers drukkerein kívül nehéz volt olyan embert találni a 2000-es évek elején, aki szerette volna Kobe Bryantet. Nem azt mondom, hogy nem létezett ilyen, de valószínűleg kevesebben szimpatizáltak vele, mint nem. Ugyanakkor millió és millió gyerek kezdett el miatta kosarazni, szerette meg a játékot, az NBA-t, vagy éppen a Lakerst.

Miért nem szerették? Erre talán három magyarázat létezik.

• Túlságosan Michael Jordant akarta másolni.
• Nem volt éppen barátságos ember.
• Rengeteg (kedvenc) játékos és csapat maradt miatta és a Lakers miatt bajnoki cím nélkül.

Én a harmadik csoportba tartoztam, Jason Kidd és a New Jersey Nets rajongójaként borzalmas volt látni, ahogy a 2002-es NBA-döntőben a Lakers megsemmisíti kedvenceimet. 24 éves sem volt, de már háromszoros bajnok, a világ egyik legjobbja.

Miért szerették?

• Mert elképesztően jó játékos volt.
• És mert mindent, de tényleg mindent megtett a sikerért.

Akárcsak példaképe, Michael Jordan, de ő még nála is jobb akart lenni. Stílusát róla mintázta, kísértetiesen hasonlított rá a mozgása, a dobása és a harciassága is. Persze Jordant valószínűleg soha senki nem fogja letaszítani az NBA trónjáról, viszont Bryant végig ezt a célt üldözte. Egyszer aztán elmondta, miért nem érhette utol sosem:

Jordannek óriási keze volt. Ha nekem is akkora lett volna, talán én is lehettem volna olyan jó, mint ő.

Pontosan tudta, mennyire fontos a pályán a lélektani hadviselés. Ugyanúgy szövegelt az ellenfeleinek, mint MJ, ám ő még rá is tett egy lapáttal. Mivel gyermekkora nagy részét Olaszországban töltötte, folyékonyan beszélte a nyelvet, később pedig spanyolul is megtanult. Mindezt azért, hogy az európaiak fejébe is bemászhasson. Sőt, a San Antonio Spurs korábbi irányítója, Tony Parker "kedvéért" még a franciát is elsajátította, hogy ezzel is mentális előnyt szerezzen a nagy rivális ellen.

Egy-két szót tudott németül, horvátul, szerbül és szlovénul is, hogy biztosra menjen, és hogy meccs közben, kiélezett helyzetekben bárkinek be tudjon szólni.

Néhány héttel ezelőtt egy Lakers-Mavericks meccsen a Dallas fiatal sztárjának, Luka Doncicnak szólt oda valamit az első sorból, aki teljesen megrökönyödött azon, hogy valaki a háta mögött, Los Angelesben egy kétmilliós ország nyelvén beszél hozzá. Akkor meg főleg, amikor megfordult, és Kobe Bryant ült mögötte.

Nem lehet definiálni azt a győzni akarást, ami benne lakott. Minden edzésre órákkal a kezdés előtt érkezett meg, és vagy kondizott, vagy dobálgatott addig, amíg a többiek be nem futottak.

Órákig videózta egyedül az ellenfeleket, sokszor előbb tudta, mit fognak csinálni, mint ők maguk. Habár szinte mindenki a rengeteg pontjáról és győztes dobásairól fog rá emlékezni, fontos megjegyezni, hogy fantasztikus védő is volt, nem egyszer került be az NBA védekező álomötösének valamelyikébe.
Esélyt sem akart hagyni másnak, hogy nyerjen. El is nevezte magát Fekete Mambának, ami a világ egyik legmérgesebb kígyója.

Mint mondta:

több mint 99%-os hatékonysággal, maximális sebességgel csapok le az áldozatra.

Ha valakit meg akart leckéztetni, annak biztosan nem volt könnyű estéje, még akkor sem, ha az illetőt Michael Jordannek hívták. 2003-ban egy Wizards-Lakers meccsen Jordan odament hozzá, és azt mondta neki, hogy sosem lesz olyan jó, mint ő. Bryant a következő két hét alatt senkihez sem szólt, ekkor jött a két csapat következő találkozója, amin 55 pontot dobott úgy, hogy Jordan fogta.

Senkinek sem volt menekvés.

Eleinte talán pont ezért nem kedvelték a csapattársai sem. Mindenkitől elvárta ugyanezt az ultramaximalista hozzáállást, és akitől nem kapta meg, azt nem is vette emberszámba. A 2000 és 2002 között zsinórban három bajnoki címet nyerő Lakers is nagyrészt azért robbant szét 2004-ben, mert

folyamatosan kérdőre vonta Shaquille O'Nealt, hogy miért zabál annyit, és miért nem edz keményebben.

Shaq-et a Lakers Miamiba cserélte, innentől Bryant lett az alfahím. A csapat rettenetesen meggyengült, neki viszont mindent lehetett, sőt. Kellett is, legalábbis úgy érezte. A 2005-2006-os szezonban történelmi statisztikákat produkált, egyszer például 3 negyed után így nézett ki az állás a Dallas ellen: Kobe Bryant-Dallas Mavericks 62-61. Korábban senki nem volt képes arra, hogy három játékrész alatt több pontot dobjon, mint a teljes ellenfél. Ráadásul a Dallas nem volt akkoriban gyenge csapat, hiszen döntőbe jutott a szezon végén.

2006. január 22-én pedig jött az a meccs, amiről minden ember hallott, aki szereti az NBA-t:

81 dobott pont a Toronto Raptors ellen,

Wilt Chamberlain 100-asa után a valaha volt második legtöbb.
Emlékszem, a másnap délutáni kosáredzésünkön szinte mindenki önkívületi állapotban jelent meg, ezzel a kérdéssel:

"LÁTTAD, MIT MŰVELT KOBE?"

Igen, mind láttuk, de ez is egy olyan esemény, hogy az ember hiába próbál, nem tud hinni a szemének. Meg a statisztikának sem. Hogy lehet egy 21. századbeli NBA-meccsen ennyit dobni? Chamberlain 44 évvel korábban dobott 100-at, egy olyan korszakban, amikor a kosárlabda nem is hasonlított a maira.

Hát így:

Az az este megváltoztatta Kobe Bryant megítélését. Már előtte is szupersztár volt, háromszoros bajnok dobógép, de ezzel a teljesítménnyel a lehető legmagasabb polcra került. Már én sem tudtam annyira nem szeretni. Van, amikor a kiválóság mellett nem lehet szó nélkül elmenni, minden mást pedig a háttérbe kell helyezni. Egy ilyen jellegű sporttörténelmi anomáliát nem lehet azért nem elismerni, mert valaki antipatikus az egyszerű szurkoló számára.

Hőskölteményét ugyanez év tavaszán írta tovább, amikor a jóval erősebb Phoenix Suns ellen a rájátszás első körének negyedik meccsén először az utolsó másodpercben mentett hosszabbításra, aztán egy dudaszós tempóval a győzelmet is megszerezte.

Soha nem volt kérdés, ki vállalja az utolsó dobást. Ezekért a pillanatokért élt.

A csapatsikerek azonban nem jöttek, és ő is belátta, hogy egyedül nem megy. Megváltozott, érettebb játékos lett, akivel mások is szívesebben játszottak együtt. Például a 2008-ban érkező Pau Gasol is, a párosuk 2009-ben és 2010-ben is bajnok lett, Kobe pedig a 2008-as alapszakasz MVP-cím után mindkétszer hazavihette a döntő legjobbjának járó trófeát is. Jobb csapattárs vált belőle, de az ellenfelekkel szemben sosem mutatott könyörületet. Senkitől sem félt.
Hogy mennyire nem? Egyszer megpróbálta megijeszteni Matt Barnes, Bryant azonban még reakcióra sem méltatta.

A hattyúdala viszont nem sikerült a legszebbre. A 2012-13-as szezonban a Lakers egy félresikerült szupercsapat-projekttel szeretett volna ismét bajnok lenni, de annyira szenvedtek, hogy a 34 éves Bryantet csapágyasra kellett járatni,

aminek a következménye egy Achilles-szakadás lett.

Persze a sérülés után még visszament a pályára, és bedobta a két büntetőjét. Úgy, hogy lépni, de igazából állni sem tudott.

Ebből ugyan még felépült, de többi testrésze is berozsdásodott, és a Lakers sem volt az igazi. Mindene fájt minden meccsen, de leginkább az, hogy a klub nem versenyképes. Tudta, hogy nincs tovább, 20 év után ideje elköszönni.
2015 őszén bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul, kezdetét vette a Kobe Bryant-búcsúturné, ami hollywoodi módon ért véget.

Addigra én is megszerettem, tetszett az új Bryant. Már nemcsak Mambának, hanem "Vinónak" is hívatta magát, mivel önmaga bevallása szerint úgy öregedett, mint a jó bor. Ez tényleg így volt, bár nem a testére, inkább a személyiségére volt igaz.
A fiatalok mentora, a turnén mindenkihez 1-2 jó szót szóló, kedves ember lett belőle, akit már nem lehetett utálni. Tudtam, hogy hiányozni fog, természetesen felkeltem az utolsó meccsre is. És amit kaptam tőle, azt sosem fogom elfelejteni.
A szezon utolsó játéknapján egyrészt mindenki rá volt kíváncsi, másrészt arra, hogy ezzel párhuzamosan a Golden State Warriorsnak összejön-e szezonbeli 73. győzelme, amivel rekordot állíthat fel. Nos, ez sikerült,

csakhogy a végén senkit nem érdekelt. Kobe Bryant ugyanis 60 pontot dobott búcsúzóul a Utah Jazznek,

a negyedik negyedben fiatal önmagát idézve, a mérkőzést egyedül megfordítva és megnyerve.

Visszavonult, de nem nyugdíjba. Vállalkozásokba kezdett, akadémiákat alapított, könyvet írt, a visszavonulása bejelentésére megírt Dear Basketball című leveléből pedig animációs filmet készített, amiért Oscar-díjat kapott.

Éppen az általa létrehozott Mamba Academyre indult a helikopterével, amin az utolsó jelentések szerint kilencen utaztak, többek között 13 éves lánya, Gigi is, aki kivételes tehetségnek számított, valamint az ő csapattársa és annak szülei. Szemtanúk szerint a jármű a baleset előtt már furcsa hangokat adott ki, majd a kaliforniai Calabasas mellett egy domboldalnak csapódott és kigyulladt. Senki nem élte túl a zuhanást.

Utolsó megnyilvánulása az volt, hogy gratulált LeBron Jamesnek, aki egy nappal korábban megelőzte őt a dobott pontok örökranglistáján, és további sok sikert kívánt neki. Annak, akivel folyamatosan összehasonlítgatták, akivel egymást múlták felül évről évre. És aki ellen sosem jött össze a nagydöntő, ami az NBA-istenek egyik legnagyobb igazságtalansága. Illetve, ezt hittük vasárnapig.

Continuing to move the game forward @KingJames. Much respect my brother #33644

— Kobe Bryant (@kobebryant) January 26, 2020

A tragédia napján rendezett meccseken mindenki tisztelgett valamilyen módon az elhunyt Bryant előtt. Trae Young, az Atlanta Hawks irányítója (akinek Bryant volt a példaképe) a Washington Wizards elleni meccsen a saját, 11-es mezszáma helyett a 8-ast viselte.
LeBron James zokogva szállt le a Lakers repülőgépéről, amivel Philadelphiából tért haza a csapat Los Angelesbe. Leszálláskor értesült a szörnyű hírről.

Mark Cuban, a Dallas tulajdonosa bejelentette, hogy a klubnál soha senki nem viselheti a 24-es mezt. Pedig örök riválisok voltak. És ez valószínűleg csak az első, de nem az utolsó ilyen jellegű intézkedés.
Az NFL Pro Bowl is gyászszünettel kezdődött, amelyen a közönség az ő nevét skandálta. A Grammy-díjátadó gáláját is megszakították, hogy megemlékezzenek róla. Nem csak a kosárvilág, mindenki gyászolja.

Nagy kérdés, hogy mi Kobe Bryant legmeghatározóbb öröksége.

A megszámlálhatatlan NBA-elismerés, az öt bajnoki cím? A két olimpiai győzelem? Hogy ő tudta sok tekintetben leginkább megközelíteni Jordant? Az Oscar? Hogy a Lakers a 8-as és a 24-es mezét is visszavonultatta? A 81 pontos meccse, vagy a 60-as búcsú? Hogy a 2000-es, 2010-es évek fiataljai a világ bármelyik pályáján azt kiabálták 1-1 nehéz kosár után, hogy "KOBE!"? A határokat nem ismerő szorgalma és győzni akarása, azaz a Mamba Mentalitás? Hogy egy egoista, összeférhetetlen fiatalból igazi példakép vált mindenki számára? Hogy a mai NBA-sztárok túlnyomó többségét ő inspirálta, hiszen számukra ő volt az, ami neki volt Jordan?

Teljesen szubjektív, mindenki döntse el maga, van miből válogatni, ráadásul a felsorolás korántsem teljes.

Kobe Bryant elmondhatja magáról azt, amit tényleg csak a valaha volt legnagyobbak: kinőtte az NBA-t, a kosárlabdát, a sportot. Az egész világ legkiemelkedőbb sportolói, színészei, zenészei, politikusai emlékeznek meg róla a közösségi médiában, elvesztését százmilliók siratják. Márka és ikon lett, több mint legenda. Halhatatlan.

Köszönünk mindent, Kobe Bryant.