A Tampánál - amely először maradt alul a mostani idényben - hiába passzolt 432 yardot a hétszeres bajnok irányító Tom Brady, csak egy touchdown-t szerzett,
míg a Los Angeles Ramsnél a nyáron szerződtetett Matthew Stafford 343 yardja mellé négy hatpontos átadást osztott ki csapattársainak.
A három forduló után veretlen Rams végig vezetve diadalmaskodott.
A Chiefs első három próbálkozása labdavesztéssel zárult a másik Los Angeles-i csapat, a Chargers ellen, a remekül játszó másodéves Justin Herbert (281 yard, 4 td) vezette vendégek pedig ezt kihasználva 14-0-ra megléptek.
A Chiefs a második félidőre összeszedte magát és kétszer is vezetett, ám az utolsó szó a vendégeké volt, akik így 2/1-es győzelmi mutatóval állnak.
A tavaly bajnok Kansas 1/2-re rontotta mérlegét.
Nem akármilyen körülmények között győzött a Baltimore Ravens a Detroit Lions otthonában: bár a harmadik negyed elején simának tűnt az akkor 13-0-ra vezető vendégek sikere, a Detroit a találkozó hajrájában fordított (17-16). Ám Justin Tucker NFL-rekordot jelentő 66 yardos mezőnygóljával - az eddigi csúcs 64 yard volt még 2013-ból -, amely az alsó kapufáról pattant a megfelelő helyre, a Ravens megnyerte a mérkőzést.
Eredmények, 3. játékhét:
Los Angeles Rams-Tampa Bay Buccaneers 34-24
Kansas City Chiefs-Los Ageles Chargers 24-30
Detroit Lions-Baltimore Ravens 17-19
Jacksonville Jaguars-Arizona Cardinals 19-31
New York Giants-Atlanta Falcons 14-17
Buffalo Bills-Washington Football Team 43-21
Pittsburgh Steelers-Cincinnati Bengals 10-24
Cleveland Browns-Chicago Bears 26-6
New England Patriots-New Orleans Saints 13-28
Tennessee Titans-Indianapolis Colts 25-16
Denver Broncos-New York Jets 26-0
Las Vegas Raiders-Miami Dolphins 31-28 - hosszabbítás után
Minnesota Vikings-Seattle Seahawks 30-17
San Francisco 49ers-Green Bay Packers 28-30