A triplavető legendától a szupertörpe zsákolásáig: az NBA All-Star-gálák legemlékezetesebb pillanatai

Az idén 75 éves észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, azaz az NBA idén 71. alkalommal hívja össze a liga legjobbjait, hogy egy hosszú hétvége három felszabadult napján ünnepeljék a világ egyik legnépszerűbb játékát. A gálák történetéből szemezgetjük most ki a szerintünk legemlékezetesebb pillanatokat.

Előre bocsátjuk, hogy a gyűjtés annyira szubjektív, amennyire csak lehet. Először is nem csinálunk titkot belőle, hogy a legnagyobb sztárokat akarjuk újfent rivaldafénybe állítani. Azokat a pillanatokat feleleveníteni, amelyek a mai napig milliós nézettséget generálnak a közösségi médiában, és melyek után világszerte gyerekek százezrei kezdenek el kosarascipőért könyörögni a szüleiknek.

Elismerve a hőskor úttörőinek vitathatatlan szerepét a kosárlabdázás mai napig tartó népszerűségének megalapozásában, nem szerepelnek az összeállításban olyan legendák, mint Bob Cousy (a modern irányítók ősapja), Bob Pettit, Oscar Robertson (a tripla-dupla fogalmának megteremtője), Elgin Baylor, Bill Russel, Rick Barry vagy Jerry West, hogy csak pár nevet említsünk a szinte végtelen listáról.

Az NBA mai napig tartó és világszerte tapasztalható népszerűségét ugyanis a tévéközvetítések egyre többfelé elérhető időszaka, valamint az 1970-es évek végén és az 1980-as években feltűnő, a televíziónak köszönhetően globális sztárrá váló játékosok hozták el. Larry Bird, Magic Johnson és a Show Time Lakers, Michael Jordan, Dominique Wilkins és társaik tették azzá a ligát és a játékot, amilyennek ma ismerjük. Éppen ezért leginkább erre az időszakra, azaz utóbbi közel negyven évre szorítkozik válogatásunk, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne bőséges a merítés.

Az első All-Star-gálát a liga indulása után öt évvel, 1951-ben tartották Bostonban. Az ötlet gazdája Maurice Podoloff, a liga elnöke, Haskell Cohen reklámigazgató és Walter A. Brown, a Celtics elnöke volt. A sportágat éppen beárnyékolta az egyetemi ligában (NCAA) kitört fogadási botrány, így kellett valami, ami kicsit eltereli a figyelmet a kínos ügyről, és jó színben tünteti fel a fiatal profi bajnokságot. Az 1951-es bostoni All-Star-gála telitalálat volt, a Celtics-meccsek 3500 fős átlagnézőszámához képest több mint tízezren váltottak jegyet, és látták élőben, ahogy Kelet 111-94-re veri Nyugatot. Az már csak hab volt a tortán, hogy a hazai pályán játszó Ed Macauley lett a meccs legjobbja (MVP).

Azóta az idény nagyjából felénél, február közepén sorra kerülő gálák minden évben (kivéve 1999-et, amikor a lockout miatt elmaradt) az NBA egyik legfontosabb hétvégéjét jelentik. Ma már nem csak egy gálameccsről szól a történet, nem hiába All-Star Hétvége (All-Star Weekend) a neve. Újoncok és másodévesek meccse, ügyességi verseny, celebek meccse, tripladobó verseny, zsákoló verseny és még sorolhatnánk. Házigazdának lenni kiváltság, minden rendező igyekszik is kitenni magáért, idén Clevelanden van a sor.

Larry Bird beindult

Az NBA próbajelleggel az 1979-80-as idényben vezette be a hárompontos dobásokat, és mit ad isten, ugyanebben az idényben érkezett meg a ligába az egy évvel korábbi draft 6. választottja, Larry Bird. A 206 centis lakliban nem sok atletikus tulajdonság szorult, nem volt gyors, robbanékony, nem voltak hihetetlen rugói, pláne izmai. Ugyanakkor úgy passzolt, mint előtte nagyon kevesen, úgy dobott, mint addig szinte senki, és olyan vezér volt a parketten, amilyenről minden csapat, edző és szurkolótábor álmodik. Bird a pálya minden szegletében otthonosan mozgott, így messziről is jól dobott, azaz mintha csak neki találták volna ki, hogy az 1986-os All-Star-gálán beemelik a programba a tripladobó versenyt. Ötször öt labda, minden kosár utolsó, színes labdája két pontot ért, azaz 30 pontot lehetett elérni. A háromszoros bajnok, 1992-ben a Dream Teammel olimpiai bajnok, az NBA minden létező álomcsapatában helyet kapó Bird pedig lazsált: a döntőben 22 pontot hintve győzte le a döntőben sokat hibázó, hazai pályán dobó dallasi Craig Hodgest.

Bird a következő két gálán is megnyerte a számot, 22 pontos rekordját pedig csak 1994-ben döntötte meg Mark Price. Larry Birdön kívül egyébként Craig Hodges az egyetlen, aki (ugyancsak zsinórban) háromszor tudta megnyerni a vetélkedést.

A zsákoló törpe

Bocsánat, hogy letörpézzük a ligában 13 idényt lehúzó Webbet, de tény, hogy 170 (más források szerint 168) centis magasságával bizony apróságnak számított a kétméteres óriások között. Az Atlanta Hawks irányítóját azonban nem zavarta, hogy nem nőtt olyan nagyra, mint csapattársa, a 203 centis Dominique Wilkins, aki nem véletlenül nyerte meg az 1985-ös zsákolóversenyt. 1986-ban is elindult, és hogy ne csak Larry Bird írjon történelmet Dallasban, Spud Webb is szót kért, általános meglepetést keltve, ugyanis senki nem tudta, hogy ő is benevezett. Még csapattársa, Wilkins sem, aki Webb állítása szerint soha nem látta őt zsákolni, sem meccsen, sem edzésen. Állítása szerint nem is gyakorolt a show-ra, ami repertoárját, benne a döntőben bemutatott két, maximális 50 pontot érő mutatvánnyal nehezen hihető.

Talán nem véletlen, hogy éppen a New York Knicks egyik edzőjeként dolgozott, amikor "tanítványa", a nála mindössze öt centivel magasabb Nate Robinson is zsákolóversenyt nyert 2006-ban (ahogy egyébként 2009-ben és 2010-ben is). Rajtuk kívül egyetlen hat lábnál (183 cm) alacsonyabb kosaras sem nyert ebben a számban.

Michael Jordan nem veszíthet

Ha korábban nem tudtuk, akkor a The Last Dance című dokumentumfilm-sorozatból nyilvánvalóvá válhatott, hogy minden idők egyik legnagyobbja azért lett az, aki, mert nem szeretett, nem tudott veszíteni. Hatszoros bajnok, mind a hat nagydöntőben MVP, ötszörös alapszakasz legjobbja, kétszeres olimpiai bajnok, és persze hogy nyert zsákolóversenyt is. Indult amúgy tripladobó-versenyen is, de ott Detlef Schrempffel holtversenyben minden idők legpocsékabb teljesítménye az övé öt (5) ponttal... A zsákolóverseny azonban hazai pálya volt, különösen az 1988-as chicagói gálán, ahol címvédőként ment csatába a szakma egyik legjobbja, Dominique Wilkins ellen. És bár ekkor mutatta be 50 pontért a legendás zsákolását a büntetővonalról, ami később az Air Jordan-holmik Jumpman emblémája lett, sokan úgy érezték, csalárd módon lepontozták Wilkinst, akit végül két ponttal győzött le a Bulls ikonja.

Vince Carter a csúcsra tör

Messze Spud Webb és a legendás 23-as volt az egyetlen, aki 50 pontot kapott a mutatványára. Az évek múlásával csak nőtt a zsákolóverseny presztízse, a fiúk pedig vadabbnál vadabb trükkökkel jöttek elő. És persze mindig volt valaki, akinek olyan rugói voltak, amelyekkel nem lehetett felvenni a versenyt. Mint Vince Carter, a Toronto Raptors sztárja, aki a 2000-es oaklandi gálán kápráztatta el közönséget, a pontozó sztárokat, és vette el a versenyzéstől az ellenfelek kedvét.

Csak a nosztalgia kedvéért írjuk ide, hogy Carter ebben az évben a csúcson: a sydney-i olimpia csoportkörében ugrotta át a 218 centis francia Frederic Weist, majd húzta a labdát kíméletlenül a gyűrűbe.

Mindig van visszaút

Az All-Star-mérkőzések papíron a színtiszta szórakoztatásról szólnak, ahol nincs őrült védekezés, nincsenek szándékos, pláne alattomos faultok, csak a szépség számít, a fiúk nem is számolják a pontokat. Aha, hát nem... Amikor kéttucatnyi ego néz egymással farkasszemet a pályán, biztosak lehetünk benne, hogy előbb vagy utóbb, de fellobban a harci tűz. Így történt a 2001-es, 50. jubileumi gálán Washingtonban is. A nyugati csapat az első három negyedben lemosta a pályáról a keletieket, 89-70-es vezetéssel fordultak Kobe Bryanték az utolsó 12 percre, aminek az elején még két pontot hozzátettek az előnyükhöz. Tíz perc sem volt hátra, amikor már 21 ponttal vezettek, ekkor azonban a Kelet megemberelte magát. A meccs végén MVP-nek választott Allen Iverson 25 pontjából 15-öt a záró negyedben szerzett, egy másik kisember, Stephon Marbury pedig az utolsó percben süllyesztett el két triplát. Így is nyerhetett volna a Nyugat, ha a liga szezon végi pontkirálya, Kobe Bryant passz helyett kosárra dob - Tim Duncan viszont hibázott, így a gálameccsek történetének legnagyobb fordítását hozta a mérkőzés.

Újra egymás oldalán a nagy páros

Az All-Star-gálák idején mindenki mindenkinek a haverja, és még a legelvetemültebb haragosok is képesek félretenni sérelmeiket a játék öröméért. Ha Kobe Bryant és Shaquille O'Neal között nem is volt olyan mélységű gyűlölet, mint például Jordan és Isaiah Thomas között, azért nyolc szezon és négy bajnoki cím után nem a legnagyobb barátságban váltak el egymástól a Lakers öltözőjében. Shaq előbb Miamiba, majd onnan Phoenixbe ment, míg Bryant egészen 2016-os visszavonulásáig maradt a Lakersben. A nagy páros így a 2009-es phoenixi All-Star-gálán játszott öt év után újra egy csapatban, és mi sem változott az évek során: csapatuk, azaz a Nyugat simán nyert 146-119-re, ők ketten pedig békében, barátságban megosztoztak az MVP-címen.

1959 (Elgin Baylor és Bob Pettit), 1993 (Karl Malone és John Stockton) és 2000 (Tim Duncan és Shaq) után ez volt a negyedik és máig az utolsó gála, amikor két sztár osztozott a legjobbnak járó díjon.

Nézd, ott repül Superman!

Nem állítjuk, hogy Dwight Howard feltalálta volna a spanyolviaszt, de az tény, hogy a 208 centi magas, többnyire önfeledt kölyökként vigyorgó izomkolosszus volt az, aki még az All-Star-gálák potméterén is képes volt egyet tekerni, és még tovább fokozni a show-t. Ő volt az, aki többek között egy saját magát ábrázoló matricát ragasztott a palánk egyik felső sarkába, amit aztán zsákolás közben meg is érintett, egy, a palánkra erősített mini gyűrűről elvéve a labdát zúdította aztán azt az igazi gyűrűbe. Az igazi attrakciót azonban 2008-ban mutatta be, amikor Superman-emblémás trikóban, vállán a képregényhős piros köpenyével tépte be a labdát a gyűrűbe - és nyerte meg a New Orleans-i versenyt.

Egy évvel később Phoenixben Superman visszatért, és ugyan nem győzött, de a telefonfülkében átöltözésért külön jár az 50 pont, ahogy azért is, hogy oda állt a gyűrű alá, hogy Nate Robinson őt átugorva gyűjthesse be második zsákolóbajnoki címét.

A szponzorkocsi sem bánta

Fiatalon az ember sok mindent kipróbál, különösen, ha olyan adottságai vannak, mint az NBA legjobb atlétáinak. Vince Carter és Dwight Howard a harmadik, Blake Griffin pedig az első szezonjában adta le először a nevezését a zsákolóversenyre. Az előző évi draft első választottjától mindenki csodát várt: elképesztő atletikus képességeiről ódákat zengtek, ő pedig ízületeit nem kímélve igyekezett is megfelelni az elvárásoknak. A 2010-11-es alapszakasz minden meccsén játszott, átlagban 38 percet töltött a parketten, 22,5 pontot és 12,1 lepattanót átlagolt a 82 meccses sorozat végére. A 2011-es Los Angeles-i gálán pedig mindenki azt várta, hogy milyen mutatvánnyal nyeri meg - mert hogy megnyeri, az nem is volt kérdés - Blake Griffin a zsákolóversenyt. Nos, ő ezt választotta:

Griffin persze megnyerte a zsákolóversenyt, amelyen Carterhez hasonlóan ő sem indult el még egyszer. Howard 2020-ban még visszatért...

A világ összes pontját bedobták

Fentebb már írtuk, hogy az All-Star-gálákon nem a védekezés magasiskoláját adják elő a csapatok, és ezt senki nem kéri rajtuk számon. A kezdeti gálákon a vesztes csapat rendre 100 pont alatt maradt, a mélypontot az 1953-as meccs jelentette, amit 79-75-re nyert a Nyugat. 1957 után már csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valamelyik csapat nem érte el a 100 pontot, a közönség pedig rendre 120, 130 vagy akár 150 pontot elérő csapatokat láthatott. A 2010-es években pedig már annyi pont született, hogy alig fért fel az eredményjelzőre. Különösen a 2014 és 2017 közötti időszakhoz kellett zsebszámológép, ezeken a gálákon ugyanis sorrendben 318, 321, 369 és végül rekordot jelentő 374 pont született. A New Orleans-i Smoothie King Centerben Nyugat 192-182-re verte Keletet.

Az első negyedet 53-48-ra nyerte Kelet, a 101 pont pedig máris rekord volt, soha korábban ennyit nem dobtak egy All-Star-meccs első 12 percében. Az MVP címet a hazai pályán játszó Anthony Davis érdemelte ki, aki megdöntve Wilt Chamberlain 42 pontos All-Star-rekordját 52 pontnál állt meg.

Ez a 2017-es volt az utolsó Kelet-Nyugat mérkőzés, 2018 óta a legtöbb szavazatot kapó keleti és nyugati játékos (kapitány) állítja össze a csapatát a többi beszavazottból. A mérkőzések első három negyede továbbra is 12 perces, az utolsó játékrészt azonban már óra nélkül játsszák, és az a csapat nyer, amelyik előbb eléri vagy átlépi a kitűzött pontcélt, ami a harmadik negyed végén vezető csapat pontszáma plusz 24 pont.

Az idei All-Star-gálát magyar idő szerint 2022. február 18-20-án rendezik Clevelandben.