Vágólapra másolva!
A Microsoft korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer határozottan kitett magáért, előbb megvásárolta a Los Angeles Clipperst, majd felépítette nekik az Intuit Dome-ot, egy stadionba oltott űrhajót lényegében. Az augusztus második felében megnyílt komplexum egy évtizedes projektet zárt le.

A 18 000 férőhelyes aréna, amely a 2028-as olimpiai kosárlabda-játékoknak ad majd otthont, komoly technikai felszereltséggel rendelkezik. A korona ékköve, a Halo videótábla közel 100 millió dollárba került. 

Ez egy kétoldalas, 44 000 négyzetméteres, körbefutó képernyő, amely magasan a pálya fölött lóg, így a szurkolók bármelyik ülésen tisztán láthatják a meccset. 

A 20 készpénzhasználat mentes büfében kártyával vagy az arc szkennelés segítségével lehet fizetni. 

A legkevésbé szemérmes szurkolót pedig jutalmazni fogják: minden egyes párnázott ülésen decibelmérő van, amely érzékeli a szurkolók hangját és a leghangosabbak a Clippers alkalmazáson keresztül kedvezményt kapnak a rágcsálnivalókra és az egyéb árucikkekre. 

Egyébként minden üléshez tartozik egy telefontöltő is.

A Microsoft legnagyobb egyéni részvényeseként Ballmer úgy döntött, hogy saját maga finanszírozza az arénát (ez meglehetősen ritka konstrukció), és nem spórolt semmin sem. Az ülések a legnagyobb lábtérrel büszkélkedhetnek az NBA-stadionok közül, a magasan elhelyezett pólóágyúk elérhetővé teszik a merch-lehetőségeket az orr-részen ülők számára is, és az egyik kosár mögötti teljes szektort a Clippers-rajongók számára tartják fenn.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!