Vágólapra másolva!
Csütörtök reggeli hír, miszerint a magyar válogatott kosárlabdázót, Valerio-Bodon Vincentet szerződtette az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers. A huszonhárom éves bedobó és a kaliforniai csapat megállapodásának részletei egyelőre nem ismertek, de egyes források szerint a tavalyi évhez hasonló edzőtábori szerződést kapott a magyar játékos. Ha az edzőtábor végéig Valerio-Bodon Vincent nem tudja kiharcolni, hogy bekerüljön a Lakers tizenöt fős keretébe, akkor a Los Angeles-i együttes G-ligás (G-League) csapatánál folytathatja. A magyar játékos esélyeiről az egyik legismertebb hazai NBA-szakértőt, Zsivera Gábort is megkérdeztük.

A 207 cm magas magyar válogatott kosárlabdázó Valerio-Bodon Vincent a nyári ligában is szerepelt a Los Angeles Lakers csapatában, a 17-szeres NBA-bajnok kaliforniai klub pedig az ott nyújtott teljesítménye alapján úgy döntött, szerződteti a magyar kosárlabdázót – írta meg az Origo.

Valerio Bodon-Vincent, ValerioBodonVincent, Los Angeles Lakers, szerződés
Valerio-Bodon Vincentet leigazolta a Los Angeles Lakers NBA-kosárlabdacsapata
Fotó: Getty Images/Candice Ward

Újabb esély Valerio Bodon-Vincent előtt

A dominikai születésű magyar válogatott bedobó tavaly októberben a Los Angeles Lakersnél készülhetett, a kaliforniai gárda azonban akkor végül lemondott a játékjogáról, így Valerio-Bodon Vincent akkor a Lakers fiókcsapatához, a G-ligában érdekelt South Bay Lakershez került. 

A 23 éves kosárlabdázó ott olyan jól teljesített (a 25 mérkőzésén 6 pontot, 2,4 lepattanót, 1,3 asszisztot és 1,2 blokkot átlagolt, miközben közel negyven százalékos (39,1 %) hatékonysággal dobta a hárompontosakat), hogy idén nyáron együtt szerepelhetett többek között LeBron James fiával, Bronny Jamesszel, akit a Lakers a júniusi amatőr játékosbörze (draft) második körében választott ki.

2024 NBA Summer League - Los Angeles Lakers v Cleveland Cavaliers
Bronny Jamesnek is meg kell harcolnia a helyéért az első keretben
Fotó: Getty Images via AFP

 A nyári ligában négy mérkőzésen lépett pályára, ezeken átlagosan 13,5 percet játszott, amely során 4,5 pontot, 4 lepattanót és 1,3 asszisztot szerzett. Az új megállapodás részletei egyelőre nem ismertek, de az NBA-s körökben mozgó Michael Scotto információ szerint egy tavalyihoz hasonló edzőtábori szerződést (E10) kapott a magyar játékos. Amennyiben az edzőtábor alatt a magyar kosaras nem tudja kiharcolni, hogy bekerüljön az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers 15 fős szezonkezdő keretébe, akkor majd a Lakers G ligás csapatánál (G-league) folytathatja. 

Erre az évre ismét egy kétirányú szerződés (2-way contract) a cél a magyar kosaras számára, amely lehetővé teszi egy-egy játékos számára, hogy az NBA-s csapat mellett annak G-ligás fiókcsapatában is játsszon.

 Az NBA-ben szereplő klubok innen bármikor leigazolhatják ezeket a játékosokat egy újabb szerződéssel, feltéve, ha a játékukat meggyőzőnek találják.

Készen állhat az NBA-re

A Lakersnek 15 garantált szerződésű játékosa van, illetve mindhárom kétirányú szerződéses (two-way) hely is foglalt. A magyar kosaras vetélytársainak így három olyan játékos (Colin Castleton, Blake Hinson, Armel Traore) számít, akik már rendelkeznek kétirányú szerződéssel a kaliforniai klubnál. Mellettük a Jordan Goodwin, Kylor Kelley, Quincy Olivari szintén egy edzőtáborról szóló megállapodást írt alá, Valerio-Bodon Vincentnek perpillanat közülük kell kiszorítania majd valakit. A magyar játékos esélyeiről megkérdeztük a férfi és női vonalon összesen száz kosárlabdázó érdekeit képviselő nemzetközi játékosügynököt, a Sport TV NBA-szakértőjét, Zsivera Gábort is.

"Járt út ez már Vincentnél, tavaly ugyanezt a szerződést, illetve lehetőséget kapta. Vincent ugyan hivatalosan az edzőtáborban bizonyíthatja, hogy alkalmas egy two-way szerződésre, hiszen hiába van feltöltve a maximális három two-way helye a Los Angeles Lakersnek, ott bármikor lehet mozgás, lévén ezek nem garantált szerződések, sőt, 

a two-way játékosok közül is bárki kaphat garantált NBA szerződést, ha az Lakers alap (jelenleg szinten kimaxolt) 15-ös keretében játékoscsere vagy bármely egyéb ok miatt üresedés történne,

 de reálisan arra lehet nagyobb esély, hogy a G-League-ben, a South Bay Lakersben kezdi meg a szezont – mondta el Zsivera Gábor az Origónak, hozzátéve, hogy a magyar kosaras az NBA-alapszakasz alatt kaphat egy-egy felhívást a „nagycsapatba”. Ha ott kiugró teljesítményt érne el, akkor lenne esélye egy kétirányú szerződésre, amivel részben számításba lenne véve a Los Angeles Lakers aktív NBA keretében."

A vetélytársai nem „ufók”, értem ez alatt, hogy Vincent alap képességeit, potenciálját és NBA-kompatibilitását tekintve nincs hátrányban egyikükkel sem

 – nyilatkozta a magyar válogatott Somogyi Ádámot is képviselő Zsivera Gábor.

"Lebron James fiával, Bronny Jamesszel egészen biztosan szerepel majd együtt a G-League-ben, hiszen vele kapcsolatosan már több nyilatkozatban olvashattuk, hogy egy hónap után megy is a South Bay Lakersbe játszani. Azt nehéz elképzelni, hogy a hatalmas érdeklődéssel övezett Bronny a Lakersből azért kerül ki (garantált szerződéssel rendelkezik), mert Valerio-Bodon Vincent egy edzőtáborról szóló (E10) szerződéssel a következő szezonon belül kiszorítja. Az előszezonban egészen biztosan fognak együtt ülni a kispadon vagy akár szerepelni is az előszezon derbiken" – fejtette ki a Sport TV NBA-szakkommentátora.

Vincentnél az lenne a nagy előrelépés, ha kapna érdemben több lehetőséget a tavalyinál az előszezon ütközeteken. Ez jó alap lehetne egy (későbbi) two-way szerződéshez. 

Csak hogy érzékeltessem, milyen esély ez: tavaly 13 olyan csapattársa volt a magyar bedobónak a G-League-ben, aki legalább egyszer pályára lépett már hivatalos NBA mérkőzésen

 – mondta el Zsivera Gábor. Valerio-Bodon Vincentnek már tavaly is volt pár emlékezetes momentuma a nagycsapat edzőtáborában, s sikerült a friss olimpiai bajnok LeBron James szimpátiáját is kivívni.

Ez igazi nagyszínpad, ahol Vincent, még ha edzéskörülmények között is, de meg tudja mutatni a világ legjobbjainak, hogy mire képes.

 Az sem elhanyagolható tényező, hogy JJ Redick, akinek Vincenthez hasonlóan játékosként az egyik legfőbb erőssége a távoli dobás volt, új edzőként áll munkába a klubnál, s neki nyilván nem az első dolga, hogy az E-10, illetve two-way játékosokat építgesse egy minden szezonban bajnoki címre törő gárdánál, de mivel egy kezdő edzőről van szó, aki kis túlzással mindenkit egyenlően kezel, ez egy plusz esély lehet honfitársunk számára – zárta gondolatait Zsivera Gábor. 

Az NBA 2024-25-ös kiírásának előszezonja október 4-én kezdődik (a Los Angeles Lakers ezen a napon a Minnesota Timberwolves ellen mérkőzik meg), az alapszakaszt pedig 2024. október 22. és 2025. április 13. között rendezik meg. Az NBA-bajnoki címet legutóbb 2020-ban szerző Lakers az előző két idényben egyaránt rájátszásba jutott, és mindkétszer a Denver Nuggets állította meg LeBron Jameséket.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!