Csak a győzelemnek örülhet Matthäus

Vágólapra másolva!
Az Izland elleni mérkőzés után nagyot sóhajtott mindenki a magyar táborban, hiszen a 3-2-es győzelemmel megmaradtak a válogatott esélyei a továbbjutásra. A nehezen megszerzett három pont után azonban néhányan már a következő, svédországi vb-selejtezőre is gondoltak, mondván: Stockholmból minimum egy pontot el kell hoznia a Matthäus-csapatnak a remények életben tartásához.
Vágólapra másolva!

A horvátországi vereség miatt a vártnál kevesebb, mintegy hétezer szurkoló előtt került sor az Izland elleni selejtezőre, ám akik kilátogattak a Szusza Ferenc-stadionba, szenzációsan buzdították a magyar együttest, s bizony a drukkereknek is nagy szerepük volt a győzelemben. Mindezt a magyar válogatott tagjai is elismerték, például a mezőny legjobbja, Gera Zoltán is, akinek vezérletével életben maradtak a magyar csapat reményei.

"Úgy érzem, jól kezdtünk, s talán kicsit meg is nyugodtunk ettől, mindenesetre az első félidőben nem értünk annyiszor az izlandiak kapuja elé, ahányszor szerettünk volna. A szünetben Lothar Matthäus gyorsabb és pontosabb játékot kért tőlünk, továbbá, hogy még inkább toljuk fel a védekezésünket. Ekkor már gyakrabban jutottunk el az izlandiak kapuja elé, és ezúttal jól is használtuk ki a helyzeteinket. Remek szurkolótáborunk segítségével nagyon nehéz ellenfelet győztünk le, az izlandiak ugyanis az utolsó pillanatig nem adták fel - keményen, de sportszerűen küzdöttek. Egy svédországi bravúrral még inkább reménykedhetnénk" - jegyezte meg a West Bromwich Albionban légióskodó támadó.

Így szavaztak önök!
Hány pontot szerzünk a horvátok és az izlandiak ellen?
Hármat 4613 (31,6%)
Egyet sem 3246 (22,2%)
Egyet 2278 (15,6%)
Négyet 2127 (14,6%)
Hatot 1629 (11,2%)
Kettőt 705 (4,8%)
Összesen: 14598


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!