Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
"Angliát a csoport harmadik helyére rangsorolták a világbajnokság előtt. Ha az utolsó meccsén jól játszik a csapat, felnőhet ehhez a besoroláshoz" – írja az Uruguaytól elszenvedett vereség másnapján a Guardian brit lap internetes kiadásának szerzője keserű öngúnnyal, vagy hideg racionalitással, ahogy tetszik.
Most hagyjuk azt az eshetőséget, hogy Olaszország behúzza a Costa Rica elleni győzelmet, majd egy számára majdnem tét nélküli találkozón megveri a megszállottan futballozó uruguayiakat is – és eközben Anglia kitömi Costa Ricát. Persze, lehetséges, de ebben már az angolok szövetségi kapitánya, Roy Hodgson sem hisz igazán, és jó oka van rá.
A realitás az, hogy Angliának már megint nem jön össze a világbajnokságon nemhogy az arany – ezt jó ideje nem várja el senki, lásd a bárgyú poént: "1966-ban kétszer nyertek vb-t, először és utoljára" –, de az elfogadható szereplés sem. Pedig most hosszú idő óta először nemcsak nevek, hanem fantázia is volt az angol válogatottban, amennyiben vitathatatlanul tehetséges és jó formában lévő fiatal játékosokat lehetett beépíteni a régebbi motorosok mellé.
A szurkoló hajlamos lehet valami leküzdhetetlen pechszériát látni abban, hogy egy, a világ legerősebb bajnokságában és az európai kupákban rendszeresen helytálló labdarúgókból álló társaság vb-ről vb-re lebőg. Tessék, itt van a legutóbbi meccs: többet birtokolták a labdát, többet és pontosabban lőttek, többet és pontosabban passzoltak, több párharcot nyertek. Mégis kikaptak. Balszerencsés lúzerek, kész.
A torna előtt többnyire óvatosan bizakodó, most annál kritikusabb angol sajtó azonban úgy látja, és hajlamosak vagyunk ezzel egyetérteni, hogy a válogatott – Sturridge ide, Sterling oda, Henderson amoda – egyszerűen nem elég jó ahhoz, hogy a vb legjobbjaival felvegye a versenyt. Konkrétan a védelme legfeljebb középszerű, és akkor most csak a legenyhébb bírálatot idéztük.
És tényleg: lehet, hogy Hodgson csapata képes jól támadást építeni – mondjuk, befejezni már kevésbé, a két meccsen lőtt két gól legalábbis ezt sejteti –, de gyermeteg hibákból kap gólokat. Az első uruguayi gólnál a meccs tragikus hőse, Steven Gerrard helyén tört be Edinson Cavani, és amikor középre ívelt, Luis Suárez könnyedén elszakadt Phil Jagielkától, hogy a kapuba fejelhessen. Pontosan úgy, ahogy Mario Balotelli vált le a másik középső védőről, Gary Cahillről az olaszok elleni meccsen.
Aztán öt perccel a vége előtt Jagielka elkószált, és Cahill is messze állt a világ egyik legjobb csatárától, akiénél jobban kevés ellenfelük erényeit ismerhetik – ezt már nem mi mondjuk, hanem Rio Ferdinand a brit közszolgálati csatorna, a BBC műsorában. Szóval a mezőnyjátékban tán jobb volt Anglia, de az nyert, aki jobban, szervezettebben védekezett, és jobb befejező csatárt tudott kiállítani.
A Guardian egyébként nagyon elégedetlen Gerrarddal, illetve a rá szabott formációval is, és nem azért, mert egy előrevágott labda rossz helyre csúszott a fejéről. Hodgson a vb előtt még csak viccelődött azzal, hogy esetleg a visszavonulás előtt álló kapitány helyére is egy fiatalt állít, de a történtek fényében ez nem is tűnik olyan eszement ötletnek.
Sőt nem kellett volna feltétlenül Gerrard lecserélésében gondolkodni: a Hendersonnal alkotott párosa úgy tudott az elmúlt szezonban remekül működni Liverpoolban, hogy játszott előttük egy remek támadó középpályás, a brazil Philippe Coutinho. Hodgsonnak megvoltak az emberei erre a pozícióra, például Jack Wilshere, esetleg James Milner, és ha így dönt, bátran átállhatott volna a 4-2-3-1-es rendszerről a 4-3-3-ra. Már csak azért is, mert a támadó szekció hat játékosából négy ehhez van szokva a klubjában.
