Nem a sztáredzők világbajnoksága a brazíliai, ezt máris leszögezhetjük. Olyan nevek számára fejeződött be a vb a csoportkörrel, mint Fabio Capello, Vicente Del Bosque, Cesare Prandelli és Alberto Zaccheroni, miközben hozzájuk képest éhbérért dolgozó, nevenincs szakemberek vitorláztak be a nyolcaddöntőbe a fentieknél jóval gyengébb kereteket irányítva.
Más-más sztori mindegyik edzőé. Van, aki a körülmények áldozata lett, más a formaidőzítést rontotta el, és akad olyan is, aki egyszerűen nem figyelte eléggé a klubszezon történéseit.
Capello égése azért különösen figyelemreméltó, mert a kortárs labdarúgás egyik legnagyobb koponyája már a második válogatottjával ég meg. Legutóbbi állomáshelyén, az angol válogatottal is kudarcot vallott, csak annyival ért el többet a csapattal, mint az Angliában pokolba kívánt Steve McClaren, hogy ő legalább kijutott a 2010-es világbajnokságra. A távozása sem sikerült valami szépre, a 2012-es Eb előtt nem sokkal (némileg mondvacsináltnak tűnő indokkal) mondott fel, és meg sem állt Oroszországig.
Lehet, hogy a mostani orosz generáció nem olyan erős, mint mondjuk a 2008-as Eb-n bronzérmet szerző, de egy Capello pedigréjű edzőtől sokkal többet várt a közvélemény. Oroszország kifejezetten rossz futballt játszott, a játékosok tompák, enerváltak voltak, és nem is tűnt úgy, hogy jó formában lennének (különösen a kapus, Igor Akinfejev). Ezen az sem változtat, amit Capello folyton hangoztat, hogy Guus Hiddinkkel még a vb-re sem jutott ki a válogatott.
Sokat elmond az oroszokról, hogy hiába szerezték meg a vezetést Algéria ellen, nem tudták megtartani a továbbjutást érő előnyt, és az afrikaiak egyenlítése után hiába volt még bőven idejük, képtelenek voltak igazi nyomás alá helyezni az ellenfelet. Capello már közölte, esze ágában nincs lemondani, a bírókat és a kapusát lézerező szurkolókat okolta. Az egész mezőny legjobban fizetett edzőjétől ennél több magyarázatra számítanak Oroszországban, az biztos.
A spanyol válogatott történelmi dupla-duplázása (két Eb, két vébé) olyannyira nem jött össze, hogy történelmi kudarc lett belőle: a csapat két játéknap után kiesett a csoportjából, és címvédőként dicstelenül távozott Brazíliából. Del Bosquének nagyszerű keret állt rendelkezésére (bár Daniel Carvajal és Fernando Llorente kihagyása komoly viharokat kavart), de a szakember nem mert hozzányúlni a legutóbbi három nemzetközi tornát megnyerő csapat gerincéhez.
Pedig talán célravezetőbb lett volna, ha így tesz: néhány játékostól fájdalmas búcsút kellett volna vennie, és talán már a selejtezőkben elkezdhette volna beépíteni azokat a játékosokat, akik kiválthatták volna Xavit, Xabi Alonsót vagy a formán kívüli Piquét.
A klubszezon elég jól láthatóvá tette, kire lett volna érdemes építeni, és kire nem, csakhogy Del Bosque annyira bízott a kétségkívül zseniális, de egyre fáradtabb és korosabb sztárjaiban, hogy úgy döntött, csak a vébé után lát neki a generációváltásnak. Spanyolországban szerencsére nem kapkodnak, és megerősítették, hogy a 2016-os Eb-n is a rutinos szakember irányítja majd a válogatottat, aki egészen biztosan kiváló csapatot rak majd össze a remek alapanyagból. De ez a vébé javarészt az ő lelkén szárad.
Az olasz kapitány egy órával az Uruguay ellen elveszített utolsó csoportmeccs után lemondott, és bár nem csak ő a hibás az olaszok leszerepléséért, azért vastagon megvan a felelőssége a bukásban. Prandelli nagyszerű edző, ezt már Firenzében is bizonyította, és Lippi 2010-es, rommá vert válogatottját is ő építette fel, úgy, hogy 2012-ben Eb-döntőt játszott Olaszország.
Ez a világbajnokság sem indult rosszul, hiszen az angolokat meggyőző játékkal, jó teljesítménnyel verték az olaszok, de belekényelmesedtek az ígéretes kezdésbe, és amikor felszínre kerültek a problémák, már nem tudtak mit kezdeni velük.
Prandelli maga is elismerte, a legnagyobb hibája az volt, hogy Mario Balotelli köré építette a csapata játékát, a csatár pedig pont olyan gyenge formában játszott, mint a klubszezon nagy részében. Abban is megvan a felelőssége, hogy képtelen volt motiválni a csapatát Costa Rica, majd a mindent eldöntő meccsen Uruguay ellen, de az nagyon szimpatikus volt tőle, hogy – szemben az olasz sajtóval – ő nem kezdett bírózni a kiesés után, hanem vállalta a felelősséget, és lemondott.
Alberto Zaccheroni nem akkora ász, mint kollégái, de Japán ahhoz képest meglepően simán esett ki, hogy Ázsia bajnokáról beszélünk. Zaccheroni le is mondott a kiesés után. Argentína szövetségi kapitánya, Alejandro Sabella még versenyben van, de amellett, hogy a sajtó megállás nélkül üti-veri (részben még Carlos Tévez kihagyása miatt is), a Bosznia-Hercegovina elleni, alaposan elrontott taktikája miatt még Lionel Messi is szót emelt. A kameruniakat irányító Volker Finkéből pedig mém lett.