Végre ezt is megértük! Megszabadultunk 16 fölösleges csapattól, úgyhogy ma megkezdhetjük a nyolcaddöntők sorát! Ehhez kívánunk kellemes napot és jó szórakozást szokásos napi hírfolyamunkkal!
Ez az a tizenhat csapat, amelyik még versenyben van:
Ez pedig az a tizenhat, amelyek, reméljük, hogy épségben hazaértek és megkezdték jól megérdemelt pihenésüket:
Szerintünk alig van olyan nyolcaddöntő, ahol biztosra lehet venni a továbbjutó csapat kilétét. Ön szerint?
Nyilván Lionel Messiről van szó, aki miatt kitört a francia-argentin sajtóháború.
Már, ha az van Adil Rami birtokában. Az mindenesetre biztos, hogy barátnője, Pamela Anderson szerint rájuk nem vonatkozik semmiféle szextilalom.
Majd' elfelejtettük megmutatni a mai programot. Nos, ebbe aligha lehet belekötni:
Idrissa Gueye már biztos, hogy elvitte a vébé leglazább focistájának járó különdíjat. Az meg, hogy kiesett a csapata, kit érdekel?
Sutba dobtuk a fapofát, pokolba a kötelező szenvtelenséggel, egy merő vigyor vagyunk mióta Messi családja megérkezett Kazanyba.
Egyelőre nem Marcelo új matracáról számolunk be, csupán arról, hogy Douglas Costa megkezdte a labdás edzéseket, és Mexikó ellen ugyan még nem, de továbbjutás esetén a negyeddöntőben már számíthat rá Tite mester.
Angol kollégáink, a Guardian tollaival ékeskedünk, de szerintünk ez tetszeni fogok önöknek is! A játék egyszerű: hiányzik egy név egy híres kezdő 11-ből csak meg kell találni, hogy ki a kimaradó. Némelyik egyszerű, mint a pofon, de vannak azért trükkös feladványok is.
Legalábbis valami ilyesmiről motyog Drake, a Grammykkel elég szépen kidekorált kanadai rapper (0:54-től).
Három meccs után ilyen tetkót bevállalni nekünk kicsit rizikósnak tűnik.
A barátnője szerint csak egy f*szfej csinál ilyet.
Akármilyen is volt előtte, a válasz: de.
Valahogy kiderítették Mohamed Szalah egyiptomi otthonának a címét, és több száz szurkoló zarándokolt el a házához, hogy láthassa. A Liverpool sztárja pedig ahelyett, hogy rendőrt hívott volna, inkább kiment hozzájuk fotózkodni és aláírásokat adni:
Az orosz kommunista párt ügyvezetője addig ágaskodott, míg megtiltották a mexikói drukkereknek, hogy nyári halloween partyt rendezennek a hagyományos jelmezes felvonulással. Az indok: a Vörös térre tervezett felvonulás méltatlan lenne az ott álló mauzóleumban pihenő Vlagyimir Iljics Lenin emlékéhez. Szerintünk meg nem zavarná.
Ennyi tanulságot tudunk levonni a hírből, meg azt, hogy türelmes emberek ülnek a frankfurti irodában.
Ha a FIFA minden meccs után kiadna egy frissített világranglistát, akkor a csoportkör zárásakor Brazília vezetne Belgium és Horvátország előtt, amelyik három győzelmével 17 helyet javítania. A csoportmeccsek után búcsúzó Németország az első helytől is búcsúzna, miután visszacsúszna a hatodik pozícióba. A magyar válogatott hét helyet rontva ugyan csak az 58. lenne, de így megelőzne két vb-résztvevőt, Szaúd-Arábiát (59.) és Panamát (61.).
A Tuttosport információi szerint Torinóban - és nyilván nem a Torinóval - tárgyal Jorge Mendes, a szerb válogatott csillagának, Szergej Milinkovics-Szavicsnak az ügynöke. Mendes ezen a nyáron már összehozott egy boltot a Juventusnak - Joao Cancelo érkezett a Valenciától - és az olasz lap szerint ezúttal is közben fog járni, hogy a Lazio által jóval 100 millió euró fölé belőtt vételárat mindkét fél számára ideálissá alakítsa.
És azt tudták, hogy Leo az első, aki a tízes, a húszas és a harmnincas éveiben is rúgott gólt világbajnokságon? Nem? Pedig de:
Messi a hamis 9-es posztján, Higuaín helyén Pavón kezd, Dybala és Agüero pedig elfoglalta jól megszokott helyét a kispadon. A francia oldalon ellenben nincs semmi látnivaló.
Ezt Alan Shearer, az angol válogatott korábbi kitűnő csatára mondta övéinek a nyolcaddöntők előtt. A jelenleg a BBC szakkomentátoraként dolgozó Shearer arra utalt, hogy sokan elszálltak egy kicsit attól, hogy Anglia az ún. könnyebb ágra került. "A nagy tornákon mutatott teljesítményünk alapján, hogy az istenbe lehetünk ennyire arrogánsak? 1990 óta két egyenes kieséses vb-meccset nyertünk (2002-ben Dánai és 2006-ban Ecuador ellen), szóval senki beszéljen itt kikövezett útról. Előbb legyünk túl Kolumbián, aztán tervezgessünk!"
Most már jöjjön az első meccs, a francia-argentint is kövessék velünk, hamarosan kezdődik az élő közvetítésünk!