Vágólapra másolva!
Diego Milito góljával 1-0-ra győzött a hazai pályán játszó Internazionale a CSZKA Moszkva ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán. A milánóiak végig irányították a mérkőzést, számos helyzetet kidolgoztak, de gólt csak az argentin csatár tudott szerezni. Az Inter az egygólos előny birtokában egyáltalán nem mehet biztosra Moszkvában, ahol egy sokkal támadóbb szellemű orosz csapatra számíthatunk majd.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Internazionale (olasz) - CSZKA Moszkva (orosz) 1-0 (0-0)
Milánó, San Siro
v.: Webb (angol)
Inter: Júlio César - J. Zanetti, Samuel, Materazzi, Maicon - Cambiasso, Stankovic - Pandev (Mariga, 94.), Sneijder, Eto'o - D. Milito.
CSZKA: Akinfejev - Scsennyikov, Ignasevics, A. Berezuckij, V. Berezuckij - Semberas, Aldonyin (Rahimic, 76.) - Mamajev (M. González, 73.), Honda (Dzagojev, 70.), Krasic - Necid.
gól: D. Milito (65.)

A mérkőzés a várakozásokkal ellentétben inkább vendég támadásokkal kezdődött, azonban komoly helyzetet nem tudott kialakítani a CSZKA, az Inter pedig az első negyedóra végére átvette a mérkőzés irányítását. Lényegesen többet volt a labda a hazaiaknál, a vendégek leginkább szerb szélsőjük, Krasic révén vezettek támadásokat, de Júlio Césarnak jóformán egyetlen komoly védenivalója sem akadt.

A félidő második felében már egyértelműen az Inter irányított, és az olaszok játékában ekkor már benne volt a gól. Elsősorban Sneijder és Pandev volt elemében, szinte minden akció a holland-bolgár duó közreműködésével jutott el a vendégek kapujáig. A szélsőként játszó Eto'o kevesebb labdát kapott, azokat viszont rendszerint jól játszotta meg, főleg a kapu előtt egyedül próbálkozó Militót keresve.

A második félidő ugyanott folytatódott, ahol az első véget ért. Egyre nagyobb lett az Inter nyomása, ami alól csak másodpercekre tudott kiszabadulni a CSZKA. A 66. percben aztán meglett a nagy nyomás eredménye: Sneijder passzából Milito hozta magát helyzetbe és lőtte ki 18 méterről a jobb alsó sarkot. A moszkvaiak edzője cserékkel próbálta felfrissíteni csapatát, de nem sok sikerrel, a hátralévő közel félórában is az Internek voltak helyzetei.

Forrás: AFP

Sneijder bújik a meze mögé egy elrontott helyzet után

Mourinho csapata még növelhette volna előnyét, de befejezéseknél nem igazán koncentráltak a milánóiak. Az Inter játéka sokkal meggyőzőbb volt annál, mint, amit az eredmény mutat, így viszont még teljesen nyílt az április 6-i moszkvai visszavágó. Az oroszok hazai pályán eddig remekül szerepeltek, csak a Manchester Unitedtől kaptak ki 1-0-ra, a Wolfsburgot és a Besiktast legyőztők, a Sevillával pedig döntetlent játszottak az előző körben.

Mourinho nem kezelte le az oroszokat

Mindkét csapat úgy jutott tovább az előző körből, hogy az ellenfelét esélyesebbnek tartották, de idegenbeli győzelmével az Inter és a CSZKA is igazolta, hogy joggal szerepel a negyeddöntőben.

José Mourinho a mérkőzés előtt bízott benne, hogy csapata tartani tudja idei remek BL-formáját, hiszen az Inter eddigi nyolc Bajnokok Ligája fellépéséből csupán egyet veszített el.

"A CSZKA nagyon nehéz csoportból jutott tovább, amelyikben ott volt a Manchester United is, a Sevilla elleni győzelem pedig egészen kiváló teljesítmény volt" - dicsérte a portugál edző az ellenfelet. Mourinho arra is felhívta a figyelmet, hogy a moszkvaiak fizikálisan nagyon jók, és félelmetesen tudnak kontrázni.

A CSZKA edzője, Leonyid Szluckij szerint egyértelműen az Inter a két csapat párharcának esélyese, de az oroszok sem feltett kézzel mennek ki a pályára. "Szeretnénk bebizonyítani, hogy megérdemelten vagyunk a nyolc között. A sorsolás előtt mindenki velünk akart játszani, megpróbáljuk hozni a saját játékunkat, és meglátjuk, mire megyünk vele" - mondta a szakvezető.

Az első félidőben hiába próbálkozott az Inter

Az első kapura tartó lövést Eto'o révén az Inter jegyezhette fel a 10. percben, de Akinfejev könnyedén ölelte magához a labdát. A 12. percben Sneijder szabadrúgását kellett kiöklöznie Akinfejevnek, a kipattanót 22 méterről Stankovic rúgta fölé. A túloldalon Ignasevics szabadrúgását kellett védenie Júlio Césarnak.

Nem sokkal később Ignasevics szabálytalankodott Pandevvel szemben a moszkvaiak kapujától 30 méterre, a szabadrúgást Sneijder végezte el, de Eto'o elől szögletre mentettek a vendég védők. Két perccel később újra Pandev volt akcióban: 25 méterről ágyúzott kevéssel Akinfejev kapuja fölé.

Krasic aktivizálta magát a vendégek részéről: a moszkvaiak szerb szélsőjének két ígéretes megindulása is volt, ám Javier Zanettit nem igazán tudta becsapni. A nagy akarás a 31. percben a mérkőzés első sárga lapját eredményezte, miután Cambiassora csúszott rá ütemkéséssel Krasic, akinek így ki kell hagynia a visszavágót.

Forrás: AFPű

Ignasevics és Materazzi fejpárbaja

A 38. percben Eto'o indult el a 16-os jobboldali sarkától befelé, azonban lövése a lesen álló Sneijderben akadt el. A holland a következő akcióban is főszereplő volt: Aldonyin szabálytalankodott vele szemben, az orosz sárga lapot is kapott, a holland középpályás vádliját fájlalta, de folytatni tudta. A megítélt szabadrúgást Stankovic bombázta 28 méterről a sorfalba.

A 45. percben Sneijder, Milito összjáték után a holland lőhetett kapura, de kiszorított helyzetből már nem tudta irányítani a labdát, így 0-0-val zárult az első félidő.

Milito találta meg a rést az orosz védőfalon

A 54. percben Maicon beadása szállt el centikkel Milito feje fölött. Rögtön ezt követően Materazzinak kellett tisztáznia a saját kapuja előtt Ignasevics beadása után. Két perccel később Aldonyin életerős lövését tolta a léc fölé Julió César.

A 59. percben megint Milito maradt le egy kevéssel egy beadásról. Két perc elteltével a vendégek saját tizenhatosuk előtt eladták a labdát, Sneijder játszotta be a büntetőterületen belülre, de Pandev kissé maga mögé kapta a labdát, és már nem tudta sem erővel, sem helyezve kapura lőni, a gyenge gurítást Akinfejev védte.

A 65. percben is az orosz válogatott kapusa volt az események középpontjában: előbb Pandev nagy lövését védte látványos mozdulattal, majd Eto'o 16-ról eleresztett lapos löketét fogta magabiztosan.

A 66. percben aztán megtört a jég, Sneijder ugratta ki Militót, aki a moszkvai védők mellett csinált egy cselt befelé, majd a kapuval szemben, 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). Ez volt az argentin csatár harmadik gólja az BL-ben.


Egy perccel később megint Milito került helyzetbe, de a védők tisztáztak előle, az ezt követő szögletet Materazzi fejelte fölé. A 73. percben óriási helyzetet hagyott ki az Inter: Pandev cselezte be magát egészen az öt és felesig, a lövését a gólvonalról mentette Anatolij Berezuckij.

A 85. percben Dzagojev próbálkozott, amire azonnal válaszolt is az Inter, előbb Eto'o, majd Sneijder lőtt kapura, végül Stankovic óriási bombáját öklözte ki Akinfejev.

Még a 90. percben is tüzelt az Inter, ezúttal Pandev eresztett el egy lövést jó 30 méterről, amit Akinfejev könnyedén védett. A vége így 1-0 lett a végig nagy fölényben játszó milánóiaknak, akik azért nem nyugodhatnak meg teljesen, a CSZKA a Sevilla ellen is bizonyította, hogy képes meglepetést okozni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!