"Mi játszottuk a legtökösebb vízilabdát" - interjú Kemény Dénessel

A legnagyobb riválisokkal egy szinten vagyunk, néhány egyéni szarvashiba miatt mégsem győztünk - mondja Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a világbajnoki negyedik helyről. Bár nem feltételezi, hogy a bírók utasításra fújtak a magyarok ellen, szerinte a csapat túl sokszor került indokolatlanul emberhátrányba. Kásás Tamás hiányát viszont nem akarta kommentálni.

- Kezdjük a végéről: a bronzmeccs első felében úgy tűnt, hogy nem sikerült kiheverni a szerbek elleni csatát. Ez tényleg így volt, vagy csak ennyire jók a horvátok?
- Az optimista feltételezés az, hogy még nem tértünk magunkhoz a szerbek elleni meccsből, a pesszimista pedig az, hogy a meccs elején nem működött jól a védekezésünk. Valószínűleg a kettő között van az igazság.

- Ön szerint a magyar csapat negyedik helye reálisan tükrözi az erőviszonyokat?
- Az eredményjelző tábla soha nem hazudik - ezt persze általában akkor mondod szívesebben, amikor éppen győz a csapatod. Ha pedig egy kicsikét mégis hazudik, az olyan külső tényezők miatt van, amelyek a végeredményt is befolyásolták. Ha a csapat az utolsó két, elveszített meccsen csak egy-két hibával kevesebbet csinál, akkor előrébb végeztünk volna a negyedik helynél. A játékosaim pontosan tudják, ki és mikor hibázott úgy, hogy ha az nincs, akkor megnyertük volna a meccset, fáj is ez nekik nagyon. De ezek is belefértek volna, ha nincsenek emellett olyan hibák is, amelyeket nem mi követtünk el.

- Ezek szerint a játékvezetést leszámítva azt látta a medencében, amit a vb előtt eltervezett?
- Úgy képzeltem, hogy bravúrt viszünk majd véghez azzal, ha legyőzünk nálunk két-három góllal erősebb csapatokat. Ehhez képest nem értünk el bravúrt, mert azonos játékerőt mutattunk, mint a riválisaink, viszont az említett szarvashibák miatt mégsem győztünk. Higgadtan visszanézve mi játszottuk a legjobb, legtökösebb vízilabdát, rajtunk kívül pedig a szerbekről mondható el még hasonló. A világbajnok olasz és a bronzérmes horvát válogatott nagyon megbízható teljesítményt nyújtott, de annyira látványos, vagány pólót nem tudott bemutatni. Ez persze nem egyenlő az eredményességgel, úgyhogy nekünk most egyetlen utunk van, hogy jövőre olimpiát tudjunk nyerni: több góllal jobbnak kell lennünk az ellenfeleinknél. Most egyformák vagyunk, annyival erősebb csapatot kell csinálni, hogy ha a többiek tovább javulnak, mi akkor is jobbak legyünk náluk. Ehhez mind az egyéni képzésben, mind a csapatjátékban meg kell találni a legjobb megoldásokat - mindkettő az én felelősségem. Úgy fel kell turbózni a csapatot, hogy ne legyenek olyan játékosok, akik a meccseken közepes, vagy az alatti teljesítményt nyújtanak. Sajnos ezen a vébén mindig volt a csapatban két-három olyan teljesítmény, amely nem érte el a közepest, még ha ez nem is mindig ugyanazokra volt igaz, megoszlott a játékosok között. Meccseket így is lehet nyerni, sőt, még az aranyéremnél is belefér a teljesítmény hullámzása, de akkor annak egy kicsit magasabban, a jó és a közepes között kell lennie.

- A kritika alá vont bírói ítéletek végigkísérték a szereplésünket, a legegyértelműbb baki éppen az utolsó meccsen történt, amikor döntő szituációban egy kiállított horvát játékos blokkolta a magyarok lövését. Ilyenkor nem merül fel, hogy megóvjuk a meccset?
- A világversenyeken egy nagy baj van: nincs idő szinte semmire. Feszített a program, a bronzmeccs után kezdődik a döntő este kielnckor, negyed tizenegykor pedig eredményt kell hirdetni, és valakinek állnia kell a dobogón, gyakorlatilag lehetetlen összehívni előtte egy ülést. Különben pedig, ha mondjuk elérjük, hogy újrajátsszuk az utolsó négy percet, el nem tudom képzelni, hogy a két bíró ne úgy irányítsa a játékot, hogy ugyanaz az eredmény szülessen.

- Akkor ennek a hibának nem is lesz semmilyen következménye?
- Kértem a magyar szövetséget, hogy hivatalosan is nyújtson be panaszt a FINA-nak, de ha lenne is a bírókat érintő következmény, az minket nem vigasztalna. Ami a horvát meccsen történt, az egy autentikus lopás volt, a két bíró és a két delegátus közül, ha csak egy látta a jelenet, annak be kellett volna avatkoznia. Az asztal, ahol a delegátusok ülnek, ráadásul éppen azon az oldalon volt, én sokkal messzebb ültem, mégis jól láttam, mi történt. Ilyen szituációkban máskor azért is ötméterest adnak, ha a kiállított játékos kiúszás közben véletlenül lábbal hozzáér a labdához.

- Több meccs után szóba hozta, hogy elégedetlen a bíráskodással, nem lehet, hogy ez visszafelé sült el? Például annak, hogy a horvátok ellen ugyanazt a görög bírót kaptuk, aki az elődöntő hosszabbításában sorra osztogatta az emberelőnyöket a szerbeknek, nem volt egy olyan üzenete, hogy ne pattogjanak a magyarok?
- Nem tudom, hogy itthon mi jelent meg az újságokban, de én a szerb meccs után nem panaszkodtam a bíráskodásra, ezt csak az USA elleni meccs után tettem meg, ahol nem lehetett nem szóvá tenni az ausztrál bíró ténykedését. Egyébként pedig nem gondolom azt, hogy az lenne a helyes, ha fülünket-farkunkat behúzva mindig csak hallgatnánk.

- Úgy érzi, tudatosan a magyar csapat ellen fújtak ezen a vébén?
- Nem feltételezem, hogy a játékvezetők utasításra segítették volna egyik vagy másik csapatot. Még csak azt sem mondom, hogy támadásban ne fújták volna be az általunk kiharcolt ítéleteket, hátul viszont meccsenként több olyan eset is volt, ami nem illeszkedett a játék menetéhez. Túl sokszor kerültünk indokolatlanul emberhátrányba, amikor eltérően ítéltek a bírók, mint a másik kapunál. A hat meccsünkből öt nagyon nehéz volt, és ahhoz, hogy az első hármat ilyen feltételek mellett is megnyerjük, ahhoz extra energiákat kellett mozgósítani, bizonyos hibák emiatt is csúszhattak be később.

- Ilyenkor szokták felemlegetni a magyar sportdiplomácia gyengeségeit. Nem gondolja, hogy nem feltétlenül a szövetségi kapitánynak kellene a leghangosabban harcolnia azért, hogy jobb szándékkal álljanak a magyar csapathoz?
- Ezzel nekem nem szabad foglalkoznom, ha ilyen előfordult, az a friss érzelmi hatás következménye volt. Az én dolgom a csapat játékosaival törődni, például a Vargákkal, a balkezesekkel, vagy mondjuk a két centerrel. Nem is tudom, hogy számított-e valaki ilyen kiváló centerteljesítményre a vb előtt, centereinket az összes csapat irigyelhette tőlünk. A legjobb sportdiplomácia az erős csapat, és hozzátenném azt is, amikor nyertünk, akkor senkinek nem is volt baja a sportdiplomáciánkkal. Nekünk nincs más dolgunk, mint hogy olyan erős csapatot csináljunk, amely akkor is képes győzelemre, ha egy-két bírói tévedés a kárára történik.

- Egy, a Nemzeti Sportban megjelent cikk szerint az is csípheti valakiknek a szemét, hogy Magyarország évek óta nem indul a Világligában.
- Több oka van annak, hogy nem szoktunk részt venni rajta, de nem hiszem, hogy ezen bármi is múlna. 2007-ben indultunk utoljára a Világligában, azóta nyertünk egy olimpiát, és a tavalyi, belgrádi Eb bíráskodásával is teljesen elégedettek lehettünk, pedig akkor már évek óta nélkülünk rendezték a Világligát.

- Ugyanebben az írásban szerepel, hogy a magyar csapatnak stílust kell váltania, és fel kell vennie egy kevésbé látványos, brutálisabb harcmodort ahhoz, hogy sikeresebb legyen.
- Ez nem így van. Többször is elkerülhető gólokat kaptunk, de nem az erőszakosság hiánya, hanem rossz helyezkedés, rossz blokkolás vagy védés miatt. Ellentmond az állításnak az is, hogy a nagy meccseken mi lőttük a legtöbb gólt a vébén. Ez nem harcmodor kérdése, igaz, néhány évvel ez előtt voltak olyan időszakok, amikor a magyar csapat védekező felfogása kevésbé fárasztotta le az ellenfeleket, mint fordítva, de most ebben nem látok eltérést.

- Mekkora szerepe volt a mentális, és mekkora a fizikális tényezőnek, hogy a szerbek négy gólról vissza tudtak jönni az elődöntőben?
- Egyrészt a mi egyéni hibáink kaptunk ki, másrészt, bár sosem szerettem ilyesmiről beszélni, most tényleg nem volt szerencsénk. Össze se tudom számolni, hány labda pattant eléjük, de ha a legfontosabb balszerencsés momentumot kell kiemelni, akkor a harmadik negyed utolsó másodperceit mondanám, amikor a kapufáról lecsorgó labdát bekotorták. Az bárhová pattanhatott volna, de éppen eléjük került, a négygólos előnyből egy odaveszett, aztán a ráúszásnál elhozták a labdát, és hirtelen már csak kettővel vezettünk. Ha a csapat fizikálisan nem bírta volna, akkor a sorozatos emberhátránnyal, a sok kipontozódott játékossal nem egy góllal kaptunk volna ki.

- Elégedett a csapat hozzáállásával?
- Nem csak fantasztikusan játszottak, hanem hatalmasat is küzdöttek a játékosaim a vébén az összes nehéz, fontos meccsen. Újra bebizonyosodott, hogy azok a játékosok képesek erős válogatottat alkotni, akiknek mindennél fontosabb a válogatottság, a csapattársaikkal elérhető közös siker esélye, a sokmillió magyar szurkoló öröme.

- Kásással nyertünk volna a szerbek ellen?
- Kásás Tamás a felkészülés közben lemondta a szereplését a válogatottban.

- Mit gondol az olaszok világbajnoki címéről? Kicsúszott eredmény, vagy tényleg újra ott vannak a legjobbak között?
- Az olasz csapat tavaly óta nagy önbizalommal játszik, a játékosoknak meccsről meccsre sikerült a maximumot kihozni magukból, és erősen meg vannak támogatva egy másodvirágzást élő, nagyszerű kapussal, aki az elődöntőben és a döntőbe is remekelt. Nagyon nehéz lesz jövőre is legyőzni őket, de úgy gondolom, hogy a riválisok továbbra is magasabb színvonalú pólóra képesek. Olaszország most minden lehetőségét kihasználva, 110 százalékot nyújtva nyert, de úgy vélem, a jövőre nézve ez kevésbé biztató, mintha valaki 70-80 százalékon játszva azt produkálja, mint mi. Szóval szerintem a javulási lehetőségek tekintetében mi jobb helyzetben vagyunk, ezért ha választani lehet - márpedig úgy, tűnik, hogy igen - én azért az olimpián is inkább a magyar csapat kispadján szeretnék ülni.