Tömegjelenetek voltak Isinomakiban az olimpiai láng miatt
![tokio 2020, olimpiai láng](https://cdn.origo.hu/2023/12/rOKHJM0jJaBWvqdtQG2ECd2DhA7x90hdMxbPlP84wq8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2ZWIyNzUyYzVlYzRiNjk4ZWJmMTMyMGU0MjRjZjlk.webp)
A fővárostól 335 kilométerre északra fekvő Isinomakiban gyűlt össze legalább félezer ember, hogy lássa a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget, melyen ismert humoristák is felléptek.
A pénteken reggel Japánba érkezett láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést. A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait pedig folyamatosan figyelik és ellenőrzik.
A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.