Drámai képeken a felismerhetetlenre plasztikázott, magyar származású világsztár

Vágólapra másolva!
Fényesen indult a magyar gyökerekkel is rendelkező világsztár, Kesha karrierje, aki 2010-ben már az első albumával nagyon rövid idő alatt elképesztő sikereket aratott. A mai napig játsszák a rádiók a legismertebb dalait, viszont ő évek óta nem adott ki sem új albumot, sem új dalokat, de erre nagyon nyomós oka volt, hiszen egy durva pereskedés zajlott az énekesnő és menedzsere között. Azonban most egy új korszak veszi kezdetét Kesha életében, hiszen tíz év után véget ért a jogi csatározása egykori producerével, így nagy reményekkel tért vissza. Megjelenésével azonban nagy döbbenetet okozott a közönsége számára, hiszen felismerhetetlen külsővel, szétplasztikázva jelent meg a színpadon.
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i születésű Kesha Rose Sebert anyai ágon magyar származású, édesapja kiléte ismeretlen. Nehéz körülmények között nőtt fel, hiszen édesanyja egyedül nevelte őt, és két testvérét is, Lagant és Louie-t. Zenei tehetségét is tőle örökölte, hiszen Patricia Rose Sebert, azaz Pebe Sebert maga is énekesnő és dalszerző, aki korán felfedezte a tényt, hogy lánya jó énekesnő lehet. Pebe Sebert Keshán kívül Dolly Partonnak is írt dalokat, de elsősorban lányára koncentrált, miután elindult a karrierje 2009 és 2010 környékén.

Kesha
Kesha karrierje 2009 körül indult el, fényes jövő állt előtte
Fotó: Kesha Facebook

A dalszerző korábban elárulta, hogy valóban magyar származásúak, egészen pontosan a Csanád-Csongrád vármegyei Szentesről származnak, sőt, Kesha nevét is ő találta ki a családja eredeti vezetéknevéből. Pebe Sebert nagyapja volt az, aki úgy döntött 1913-ban, hogy kivándorol a két lányával Amerikába, az ő neve volt Kecse-Nagy Sándor, aki után dédunokája kapta a Kesha nevet, a férfi vezetéknevének és keresztnevének összevonásából. Majd ezt angolosította az énekesnő édesanyja, hogy külföldön is megértsék a lány nevét – mondta a People magazinnak Pebe Sebert.

Kesha, Pebe Sebert
Kesha és édesanyja, Pebe Sebert közös dalt adnak elő
Fotó: Kesha Facebook

Kesha és édesanyja még 2013-ban jártak Magyarországon az énekesnő egy bécsi koncertjét követően, ekkor ellátogattak Szentesre is, hogy felkutassák őseiket, de a legnagyobb titokban próbálták tartani az itt tartózkodásukat. Állítólag titoktartási szerződést is aláírattak azokkal, akik tudtak róla, hogy hazatérnek, képeket is csak távozásukat követően osztottak meg a közösségi oldalakon. Valószínűleg azért döntöttek így, hogy zavartalanul tudjanak időt tölteni a családdal, de rokonaik még utólag sem erősítették meg, hogy valójában itt jártak-e, de voltak, akik felismerték az ekkor karrierje csúcsán lévő világsztárt – írja a délmagyar.hu.

A most 37 éves énekesnő karrierje nehézkesen indult, de már egész fiatal kora óta tudta, hogy a zenével szeretne foglalkozni. Ezért családja nélkül vissza is költözött Los Angelesbe, és azt szerette volna, ha maga a népszerű énekes, Prince hallgatja meg őt, akit még saját otthonában is megpróbált felkeresni, azonban onnan elzavarták, viszont a demóját sikeresen otthagyta, amit később a világsztár talált meg. Amíg nem sikerült elindítani karrierjét pincérnőként dolgozott egy éjszakai bárban, de kisebb haknikat is elvállalt. Majd vokalistaként kezdett egyre ismertebbé válni, énekelt Paris Hiltonnal, Britney Spearsszel, Katy Perryvel, majd a Flo Rida nevű rapperrel is, annak egyik legnagyobb slágerében.

Kesha
Kesha karrierjét az amerikai rapper, Flo Rida slágere indította el
Fotó: Kesha Facebook

Így a háttérénekesi munkái alapján fedezték fel az énekesnőt 2009-ben, Flo Rida menedzsere, Dr. Luke le is szerződtette az énekesnőt az RCA Records lemezkiadóhoz, első kislemeze a „Tik Tok” még ugyanebben az évben meg is jelent és elképesztő sikert hozott számára. Ezt követően 2010-ben jelent meg az első, Animal című stúdióalbuma és innentől Kesha megállíthatatlannak tűnt, valódi világsztár lett belőle, sokan szerettek volna vele együtt dolgozni. Nevében először egy dollárjelet használt, amit iróniának szánt, viszont étkezési zavarokkal küzdött, és miután 2014-ben kijött a rehabilitációról elhagyta ezt az írásmódot.

Ebben az évben még feltűnt az amerikai Rising Star című tehetségkutató egyik zsűritagjaként Ludacris és Brad Paisley oldalán, majd karrierje akkor kezdett zuhanórepülésbe, amikor úgy döntött, bepereli menedzserét, Dr. Luke-ot 2014 októberében. Az énekesnő ekkor még nem gondolta, hogy a hosszú pereskedés a karrierjét is megtöri, de ki akart állni saját érdekei miatt.

Kesha
Kesha régen étkezési zavarokkal küzdött, rehabilitációra kellett mennie, nagyon sovány volt
Fotó: Kesha Facebook

A folytatásért, és Kesha legújabb fotóiért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!