Kiderült, miért veszett össze Fenyő Miklós és Szikora Róbert

Vágólapra másolva!
A 80-as évek egyik legnépszerűbb magyar zenekara június 1-jén a Puskás Arénában ad koncertet.
Vágólapra másolva!

Az 1980-as évek egyik sikercsapata volt itthon a Hungária, amely sok év után összeállt, és ma este lép fel Budapesten, a Puskás Arénában. A zenekarhoz olyan slágerek köthetők, mint a Csavard fel a szőnyeget, a Hotel Menthol, a Limbó-hintó, a Ciao, Marina, a Multimilliomos jazzdobos, a Micsoda buli, a Casino Twist, a Csókkirály vagy az Isztambul.

Hungária 

A zenekar 1983-ban oszlott fel, gyakorlatilag háromfelé mentek a tagok: Szikora Róbert 1982-ben távozott, megalakítva az R-GO együttest, Fenyő Miklós szólóban folytatta, a többiek pedig a Dolly Roll zenekarral maradtak a színpadokon és a slágerlistákon.  

Szikora 1974-től 1982-ig volt a Hungária tagja, de távoznia kellett, mert a zenekarvezető, Fenyő Miklós megtudta, hogy diszkóslágereket ír Szűcs Judithnak, álnéven, Bob Lankyként. ”A zenekar grémiuma kívánt megfegyelmezni, eltiltani az egyéb munkától. Rosszul viseltem, mert úgy véltem: 

amennyit elértem, ahhoz képest ez nagyon méltatlan eljárás.

 Nem is volt alaptalan az önértékelésem. Megesett például, hogy miközben bandukoltam hazafelé, a megállón kívül is megállt mellettem a busz, amikor a buszvezető meglátott a lila zakómban, sárga hajammal. Nem azért, mert csodálkozott, hanem mert megismert, és felvett. Ugyanis még nem volt kocsim. Közbevetőleg: ez az epizód azt is mutatja, hogy milyen volt az akkori világ sztárkultusza. Ami a hungáriás affért illeti: a retorziókkal kapcsolatos minden berzenkedésem ellenére sem mertem volna kilépni a Hungáriából, ha a feleségem nem olyan határozott. Azt mondta: ne engedd, hogy fenyegessenek, indulj el a magad útján. A Jóisten jelölt irányt, a feleségem adta a bátorítást az első lépésekhez” – nyilatkozta az Origónak.

Én nem Fenyő Miklós miatt jöttem el, hanem az egész Hungária együttes zárt ki engem, és tette lehetetlenné a helyzetemet.

Nem mondom, hogy Miki volt a felelős, hiszen ez egy hattagú zenekar volt, amiben a többiek ugyanúgy gondolkodtak, mint Miki" – mondta később.

"Amikor zenekarvezető lettem, megértettem. Az egy másik korszak volt, a zenekarokon olyan óriási nyomás volt az ismertség és az állami zeneipar miatt, amit ma el sem lehet képzelni" – tette hozzá.

Fenyő Miklóssal egyébként pár év múlva ki is békültek, erről így mesélt Szikora: "1985-ben találkoztunk az Országos Rendező Irodában, és nem tudtunk úgy elmenni egymás mellett, hogy ne öleljük meg egymást. Az egy drámai mozdulat volt, de egyben annyira emberi, hogy a mai napig meghatódom" – emlékezett.

A Hungáriáról itt olvashat többet, kiderül, miért hívtak rendőröket Fenyő Miklós lakására. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!