Követőik nem hisznek Tápai Szabina és Kucsera Gábor békülésében
![Tápai, Kucsera](https://cdn.origo.hu/2024/05/GWjcNm-xd3xgexpE5sU3UjhmU45WNIaDquntXIJekEw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4NDM3ZDMxZmIyOTQxMWRhMzk5YjFiNDlmN2Y5NzI5.webp)
Tavaly az egész országot váratlanul érte, amikor Tápai Szabina bejelentette, hogy 10 év és három közös gyermek után Kucsera Gáborral úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
A kapcsolatuk megromlásához saját bevallásuk szerint a kajakozó hűtlensége és gyakori bulizásai vezettek,
így végül a kézilabdázó besokkalt, és a hír kipattanása előtt már külön is költöztek. De a váláshoz szükséges papírokat sosem adták be. Később a Beköltözve Hajdú Péterhez című YouTube-műsorban közösen jelentette be,
újra együtt vannak és már a kajakos vissza is költözött családjához.
A bejelentés után a házaspár közösségi oldalán júniusban több olyan fotó is megjelent, ahol egy esküvőn vannak, akkor még senki nem gondolta, hogy a saját esküvőjükről posztoltak, ugyanis tíz év után, június 29-én újra kimondták a boldogító igent. A két sportoló házasságuk újrakezdéseként nemrég ismét esküvőt tartott, amelyen Isten színe előtt is megerősítették a kapcsolatukat.
Valójában ez a történet mesébe illő,
mégis sokan vannak azon a véleményen, hogy nem fog örökké tartani.
Többen arra teszik le a voksukat, hogy hiába a boldogság, a békülés – ahogy szokták mondani: csak a töltött káposzta jó felmelegítve –, előbb-utóbb jön egy újabb probléma, ami miatt ismét elválnak útjaik - írta a Bors.