Szövetségi ügynökök életébe került az FBI felkészületlensége Kansas Cityben

Kansas
a helyszín a támadást követően
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok történelmében a Kansas Cityben lemészárolt rendőrök és FBI-ügynökök esete fordulópontnak tekinthető. A hatóság emberei nem voltak felkészülve a kísért foglyuk teljes körű védelmére, és ez öt ember életébe került. A történtek azonban újításra ösztönözték a Kongresszus és a Szövetségi Nyomozóiroda vezetőit egyaránt. Végső soron ez a tragédia indította el azokat a változásokat, amelyek miatt a szervezet napjainkban hatékonyabban működik.
Vágólapra másolva!

1933. június 17-ének reggelén Kansas Cityben egy olyan erőszakos és tragikus esemény történt, amely az egész ország bűnüldözésében gyökeres változásokat hozott. A váratlan jelenet a Union Station előtt zajlott le, és négy rendfenntartó, valamint a foglyuk, Frank Nash halálával járt. Az eset nem a véletlen műve, hanem előre eltervezett mészárlás volt. Három férfi, Charles Arthur Floyd, Vernon Miller és Adam Richetti volt az elkövető. Céljuk az volt, hogy kiszabadítsák a szövetségi őrizetben lévő Franket, aki a társuk volt.

Börtönről börtönre

Nash gazdag bűnügyi múlttal rendelkezett. Először 1913-ban ítélték el gyilkosságért, azonban hamarosan kegyelmet kapott. Következőnek 1920-ban egy robbanóanyagokkal elkövetett betörésért kapott börtönbüntetést, de ezután is kegyelemben részesítették

Négy évvel később azért ítélték 25 év fegyházra, mert megtámadta a leavenworth-i büntetés-végrehajtási intézet egyik fegyőrét. 1930-ban aztán megszökött, és további hét fegyenctárást vitte magával Leavenworth-ből.

A menekülő, bujkáló férfi elfogása nehéz munka volt az FBI számára, ám 1933. június 16-án négy ügynök sikeresen letartóztatta az arkansasi Hot Springsben, majd innen Kansas Citybe szállították. Floyd és Richetti szintén aznap este érkeztek a városba, de már odaútjukon is megküzdöttek a bolivari rendőrséggel. 

Kansas
J. Edgar Hoover, aki az incidens idején az FBI igazgatója volt
Fotó:  Wikipedia 

Másnap reggel az oklahomai rendőrfőnök, Otto Reed és két ügynök, F. J. Lackey és Frank Smith kísérte a megbilincselt foglyot. A vonatról leszállva Reed E. Vetterli különleges ügynök, R. J. Caffrey ügynök, valamint két rendőrtiszt, W. J. Grooms és Frank Hermanson fogadta őket. Eközben Floyd, Richetti és Miller lesben álltak. A törvény emberei – mit sem sejtve a közvetlen veszélyről – kísérték Nash-t az autóhoz, amelyben el akarták szállítani. 

Reformok a szervezetben

A járműhöz érve Reed, Smith és Lackey beültek hátra, míg Caffrey az őrizetbe vett férfit igyekezett a sofőr melletti ülésre beterelni. Eközben Vetterli, Hermanson és Grooms őrt álltak az autó körül. Ekkor hirtelen két fegyveres férfi bukkant elő az egyik parkoló gépkocsi mögül, és mielőtt a rendőrök bármit reagálhattak volna, a támadók tüzet nyitottak. 

Grooms és Hermanson azonnal meghalt, Vetterlit karon, míg Caffreyt fejbe lőtték.

A hátul ülő Reed is halálos lövést kapott, a másik két ügynök pedig megsebesült. A golyózáporban Nash is életét vesztette, akinek a kiszabadítására az egész akció irányult. Az egész rajtaütés alig fél percig tartott. A tűzharc végeztével az elkövetők megtekintették tetteik végeredményét, majd abban a hitben, hogy mindenkivel végeztek, elfutottak. A menekülők után az egyik életben maradt ügynök lövéseket adott le, de a golyót kapott Floyd a sebesülése ellenére is képes volt elmenekülni. 

Az FBI ezután nyomozást indított az elkövetők ellen. 

Millerre 1933 novemberében holtan találtak rá Detroitban, Richettit pedig egy autóbaleset után kapták el egy évvel később. A férfit 1938-ban a mészárlásban betöltött szerepéért kivégezték. Floydot Richetti elfogása után két nappal találták meg, de a rendőrökkel vívott tűzharcban meghalt. 

Kansas
a Kansas City Union Station napjainkban
Fotó: Wikipedia 

A mészárlás lehetővé tette az FBI-nak, hogy fejlessze bűnüldözési módszereit, illetve a szervezet engedélyt adott, hogy az ügynökök lőfegyvert viselhessenek és le is tartóztathassák a gyanúsítottakat. Ez a későbbiek során jelentősen növelte a Szövetségi Nyomozóiroda bűnüldöző munkájának hatékonyságát. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!