Magyarország-Lengyelország 4:1

 

A mérkőzés után az öltözőkben

A magyarok öltözőjében érthetően nagy volt az öröm, hiszen a játékosok a II. félidőben azt nyújtották, amit közönségünk várt tőlük. A játékosok egymás kezét szorongatták, a szakvezetők elégedetten figyelték a jó hangulatot, Bukovi Márton szövetségi kapitány ezt mondta:

- A második félidőben az egész csatársor feljavult és ez meg is mutatkozott az eredményen. Dicséret illeti elsősorban azokat, akik sokat vállaltak magukra, így elsősorban Fenyvesit és Szuszát. A mérkőzés két különböző félideje megmutatta, hogy a lengyelek ellen nem elegendő a játék, küzdeni is kell. Nekem a védők közül Dalnoki játéka tetszett a legjobban és csatársornak a második félidőben nyújtott teljesítménye.

A lengyelek öltözőjében leverten ültek a játékosok. Koncewicz edző figyelmeztette is őket, hogy nincs okuk a búslakodásra, mert nem vallottak szégyent. Az edző így vélekedett:
Nagyon sajnáljuk, hogy Szymkowiak a második gól előtt megsérült az egyik védése közben. Ettől függetlenül csatársorunk nem tudott boldogulni a magyar védőkkel, akik gyakran lesre játszották őket. A mérkőzés megmutatta, hogy már nincs olyan nagy különbség a magyar és a lengyel csapat között, mint négy évvel ezelőtt volt. A magyar csapat második félidőbeli játéka alapján megérdemelte a győzelmet.

A mérkőzés egyes időszakaiban bíztató volt a magyar csapat játéka

Azok, akik azt remélték, hogy a magyar csapat játékában ezen a mérkőzésen döntő fordulat következik be, természetesen csalódtak. A magyar válogatott együttes a Lengyelország elleni mérkőzésén sem tudta azt a játékot nyújtani, amellyel annak idején nagy sikereit aratta. Egy tekintetben azonban határozott és örvendetes fejlődést tapasztalhattunk. Játékosaink szinte kivétel nélkül igen nagy lelkesedéssel, erőbedobással küzdöttek, s főként küzdőképességüknek köszönhette csapatunk a győzelmet is.

A magyar együttes ezen a találkozón is szokásos taktikájával játszott. A fedezetek közül Kotász inkább a védelmet támogatta. Szojka pedig a támadásokat kezdeményezte. Szusza hátravont középcsatárként kezdett, s Kocsis és Puskás volt az előretolt támadójátékos. Puskás sérülése után a taktikában annyi változás történt, hogy Machos és Szusza felváltva húzódott hátra. A lengyelek két fedezetüket vonták vissza a védelmük megerősítésére és a két szélső, főként a jobbszélső Jezirski játszott gyakran visszahúzódva.

A magyar együttes támadójátéka csak a mérkőzés egyes időszakaiban volt kielégítő.

Kezdetben még az utóbbi időben szokásos hibájukba estek csatáraink, kényelmesen mozogtak, mindent csak technikai tudásukkal akartak megoldani. Azok a csatárok, akiknél az adott pillanatban nem volt a labda, igen keveset mozogtak, nem futottak a szabad térségekbe, így a lelkes és kemény lengyel védők szerelni tudták őket. Csak a II. félidő második felében vo9ltak olyan időszakai a magyar együttesnek, amelyre azt lehet mondani, hogy jó csatárjáték folyt. Ebben az időszakban többet futottak támadóink, gyakori volt a szélsők foglalkozatása és hosszú keresztlabdákkal is igyekeztek megbontani a lengyel védelem egységét.

Erősen rányomta a magyar játékra a két fedezet gyengébb teljesítménye is a bélyegét.
Fedezeteink többnyire túlzottan előrehúzódtak, és gyakran történt meg az is, hogy előreadásaikat az ellenfél védői szerezték meg. Ennek volt következménye, hogy a ritkább lengyel támadások majdnem mindig veszélyesek voltak kapuinkra.

A lengyel csapat az első perctől az utolsóig hatalmas lelkesedéssel játszott. A csapat tagjainak többsége technikailag képzett, de támadósoruk összjátékába gyakran csúszott hiba. Védelmük viszont a mérkőzés nagy részében igen jól zárt, sok tiszta, határozott szerelést lehetett látni a lengyel védőjátékosoktól. A magyar együttes megérdemelten győzte le a lengyel válogatottat és idei legjobb játékával szerezte meg 1956. évi első győzelmét.