Sok a házi feladat, túlterheltek a gyerekek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:


Az új oktatási módszerekről tárgyaltak a tanévelőkészítő országos tanácskozás utolsó napján


www.rev.hu
Hasztalan igyekeztek a pedagógusok, nem tudták elérni, hogy a negyedik osztály végére minden tanuló megfelelő olvasási, írási, helyesírási, fogalmazási, számolási készséggel rendelkezzék.

A tanévelőkészítő országos értekezlet szombati tanácskozásain Kiss Gyula oktatásügyi miniszterhelyettes. Az új alsótagozati tanterv és tankönyvek bevezetése címen tartott előadást. Bevezetőben elmondotta, hogy szeptembertől az általános iskola I-IV. osztályában 26 000 nevelő új tanterv alapján lát a tanításhoz. Új tankönyvekből tanul majd a legkisebb iskolások serege - mintegy 700000 gyermek.


Ezután elmondotta, hogy az 1950-ben bevezetett tantervnek igen sok hibája volt. Hasztalan igyekeztek a pedagógusok, nem tudták elérni, hogy a negyedik osztály végére minden tanuló megfelelő olvasási, írási, helyesírási, fogalmazási, számolási készséggel rendelkezzék. A szülők minden jószándék ellenére sem tudtak segíteni az otthoni tanulásban, mert a tankönyvekből alig lehetett figyelemmel kísérni az iskolai munkát.


A tanterv általában kevés időt adott az ismeretek megszilárdítására, gyakorlására, a készségek megalapozására. Sok volt a házi feladat, s a gyermekeknek kevés idejük maradt a játékra, pihenésre. Egyes osztályokban már fel-feltűnt egész iskolai munkánk nagy problémája, a gyermek túlterhelése.


A pedagógusok igen kevés segítséget kaptak az anyag feldolgozásához. Az ilyen tanácsokkal: "... mindezekről a gyermekek értelmi fokozatának megfelelően kell beszélni...", nem sokat tudtak kezdeni, legfeljebb iskolánként különböző színvonalon folyt az oktatás.


A tanterv hibáinak megszüntetésére sok módosítás jelent már meg. Ezek azonban a fő hibákat nem tudták megszüntetni. Az utóbbi években a pedagógusok ezrei vitatták meg az új tanterv legfontosabb kérdéseit. E vitákban a szülők is bekapcsolódtak. Elmondták, mi nehéz szerintük a gyermekek számára, milyen könyveket szeretnének. Tavaly előtt az ország különböző részein több mint száz osztályban kipróbáltuk a tantervet és tankönyveket.
A Központi Vezetőség 1954. évi közoktatásügyi határozata alapján végzett munka most, az általános iskola I-IV. osztályos tantervének és az új tankönyveknek a bevezetésével, igen fontos szakaszához érkezett.

Az új tanterv és az új tankönyvek nagyobb lehetőséget adnak a színvonalas nevelőmunkára. Messzemenően figyelembe veszik a gyermeki életkor jellemzőit, a gyermek teherbíró képességéhez szabott tárgyi ismeretek nyújtásával, biztos alapot adnak a szaktárgyi oktatásához. A tanterv a gyakorlások, ismétlések időtartamának meghatározásával, több tantárgy újszerű tanításával biztosítja az alapvető készségek kialakítását. Külön ki kell emelni, hogy az olvasás, nyelvtan, számolás, lakóhelyismeret, földrajz keretében pontosan meghatározott ismeretanyagot tanulnak majd gyermekeink. Ezek feldolgozásával megtanulnak tanulni, megszüntetik a gyermeki gondolkodást meghaladó, szólamszerűséghez vezető témák feldolgozását is.


Kiss Gyula a továbbiakban elmondotta, hogy a tanterv általában csökkentette és arányosabbá tette az ismeretanyag elosztását. Könnyíteni kellett például az I. osztály tananyagát. Az I. osztályban - visszatérve a régi bevált módszerhez - a folyóírást tanítják. A nyelvtant szintén tankönyvek alapján tanítják majd. Az új tanterv aprólékos gonddal és következetesen fejleszti a fogalmazási készséget. Magasabb színvonalra emelik az esztétikai és testi nevelést, az új ének, rajz, testnevelés tanterveivel. A gyakorlás javára itt is csökkent az anyag mennyisége, könnyebbé válik a tanterv megvalósítása. Régi kívánságnak tesznek eleget, amikor az új tantervben bevezetik a kézimunkát.


A tanévelőkészítő háromnapos országos tanácskozás több hozzászólás után véget ért. (MTI)

Korábban:

Országos értekezlet az új tanév előkészítésére

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!