Asszony a főnököm!

Vágólapra másolva!

Nők Lapja

Kedves férfiak! Önöket, akik abban a kitüntető helyzetben lehetnek, hogy nő a főnökük, Önöket kérem meg most, mondják el róla véleményüket. Úgy, ahogy odahaza a kedves feleségüknek beszélnek róla, avagy egymás között a hivatalban. Hadd nézzenek tükörbe a főnöknők. Tartsák eléjük ezt a tükröt és ne mutassák olyan szépnek, mint amikor velük, de ne olyan csúnyának, mint amikor rólunk beszélnek.

A nagy gyárban, amelynek nő az igazgatója, a főmérnököt keresem fel. Kissé zord a főmérnök elvtárs és azt mondja:
- Éppen jókor...
De sajnos, adósom marad a mondat befejezésével. Ellenben mindjárt válaszol a kérdésre:

- Az a tapasztalatom a női vezetőkről, hogy túlságosan sok bennünk a szubjektív vonás. Nekem a mostani már a második női főnököm. Sok tekintetben jobb az előbbinél... felismeri képességei határát, csak ez azzal is jár, hogy ha a saját elgondolási miatt hibázik, ingerült, ideges. Nem rendszeres, nem elég munkabíró; átfogó kérdésekről sokkal nehezebb vele tárgyalni, mint kézzelfogható, leegyszerűsített részletekről. Sokat ad a külsőségekre... reprezentáció, gépkocsi... hogy a felsőbb vezetők elsősorban vele tárgyaljanak...
- És erénye?
- Női beosztottakkal szemben a férfiak munkájára támaszkodik...

Egész úton azon gondolkoztam: vajon erény-e ez?

Az áruházban az egyik osztályvezető kísér körül:

- Tessék, sehol egy porszem, hulladék, az üvegszekrények ragyognak, az áru rendben, mintha most nyitottunk volna, pedig amióta a kiállítás tart, háromszor annyi a vevő, mint máskor. A főnökasszony sokat ad a külcsínre. No meg arra is, hogy a tervet teljesítsük... Nincs is baj azóta, amióta ő vezeti az áruházat, három éve... Ritkán panaszkodik a vevő.

- És az eladók?
- Nagyon ügyes asszony az igazgatónő... csak... a hangulat kissé megdermed az üzletben, ha ő belép. Én nyolc hónapig voltam beteg, mégsem szólt egy árva szót sem, amikor újra bejöttem dolgozni. Pedig tudta, hogy fekszem, hiszen ő írta alá a segélykérést... Jó, okos vezető, csak bennünket alig vesz észre...

A fiatal segéd még hozzáteszi:
- Pedig a vezetőnek az alkalmazottak segítenek megszerezni a dicsőséget...
Hej, tükör, tükör!

A minisztérium főigazgatóságának vezetője ugyancsak asszony.
A főelőadót kérdezem meg először, a kedves, szimpatikus fiatalembert, aki számológépet kezel éppen.

- Nem közvetlen főnököm. Nagyon ritkán látom, akkor sem hivatalos ügyben. Egy nyelvtanfolyamra járunk. Ó, igen. Nagyon jó tanuló.

Konstruktív ember - mondja róla az osztályvezető. - Férfiban is ritkaság az ilyen. Határozott, jó fellépésű, tárgyilagos, csak a tények képesek befolyásolni. Meghallgatja és fel is használja a szakemberek véleményét. Rendkívül egyenletesen, sokat és szívósan dolgozik... A kisebb beosztású tisztviselők ridegnek tartják, de legközelebbi munkatársaival szemben is zárkózott... Ritkán fordul elő, hogy személyes problémákkal hozzá menjenek, de ha valaki mégis felkeresi, foglalkozik vele... és utána is számontartja az ügyét.

Megyek tovább, a színházba, ahol éppen próbára gyülekeznek. Eddig mindenütt jót, vagy rosszat, de nyilatkoztak a főnöknőkről.

A színházigazgatónőről azonban senki sem akar beszélni.
- A sajtónak? - kérdezte N. N. (még a beosztását sem szabad elárulni). - Én három éve dolgozom vele, nem mondhatok rá semmit, mert lehet, hogy másnak más a véleménye.
- Egyik igazgató olyan, mint a másik - vélekedik a színész -, és ahol tányér van, a kanál is csörren...

Állítólag van valaki, aki bizonyosan nyilatkozna, ha éppen idehaza lenne. A másik, aki ugyan itthon van, még új a színháznál, különben is, mindent, másoktól hallott, a főnököt jóformán hallomásból ismeri...

A legtöbbet egy színházi munkás mondta:
Nincs különbség női és férfi igazgatók között... A művészfajta egyformán szeszélyes...

A közértben János bácsi az egyetlen férfi. Hat nő sürög körülötte, meg az a sok asszony, aki vásárol. Kiszolgálja, nevet, csitítja a türelmetleneket, s ha a főnökasszony szól, hogy "János bácsi, áru jött, tessék kirakni" - János bácsi füle mögé teszi a ceruzát, le a fehérköpennyel, föl a kéket és cipekedik.

- Muszáj, hiszen asszonyok, gyöngék, nekem kell helytállni. És ha szólnék, hogy ők is segítsenek, hát még elsírná magát valamelyik. Mert olyan érzékenyek. Én csak hallgatom, hogy János bácsi siess, rakd ki a ládákat, hozd be a zöldséget, szaladj a raktárba, mérj ki húsz kiló lisztet... Én csak egy kis pont vagyok itt!... Csak olyan beosztott, mint "Apukám, hozz fel egy kis fát, vagy ugorj le tejért..". - És egészen természetes, hogy János bácsi, vagy "Apukám" ládát cipel itt, vagy fát és tejet otthon... hiszen gyengék a nők... János bácsi meg akkora, hogy a legkisebb főnöknőjének is válláig ér.

A hangulat kissé megdermed az üzletben, ha ő belép.

Én nem nyilatkozom - rázza fejét a gépkocsivezető.
- Nekem mindig férfi parancsolt, beutaztam velük a fél világot... Milánó, Brüsszel, Bécs... A mostani, az asszonyom... mindig megkérdezi, mi bajom. A múltkor beteg volt az unokám, hát nem hagyott békén, hogy mi baja... Két hete meggyógyult, de már háromszor megkérdezte, nincs-e vele valami... Folyton beszél...

Nem állhatom meg, hogy a főnököt is ne faggassam ki a sofőrről.
Nagyon rendes ember - mondta X elvtársnő. - Kicsit régivágású, megszokta, hogy "gazda" csak annyit szól hozzá, amennyit muszáj. Én lassan megismerem mellette a gépkocsivezetést, a garázs alkalmazottait, hogy melyik olaj miért rossz, vagy a kuplung már megint nem működik, a benzin, azért büdös, mert ... Szóval rendes ember, csak egy kissé - beszédes.

Kedves Férfiak! Köszönöm a nem mindig hízelgő véleményeket. Ne vegyék zokon, de néha olyan érzésem volt, hogy kissé sok Önökben a szubjektív vonás, esetenként túloznak a nők rovására, mégis hasznosaknak hiszem válaszukat. Sőt, kérem Önöket, ha ezután észreveszik, hogy női vezetőjük nem olyan, amilyennek szeretnék tudni, ne csak akkor beszéljenek róla, ha újságíró vetődik arrafelé. Önök - tapasztalatból tudom - valamennyien bírják a bátorság férfierényét, éljenek vele: a főnökasszonynak is mondják el véleményüket!

Szemes Piroska