Petőfi utolsó napja

Vágólapra másolva!

Petőfi Sándor csata költő Nők Lapja

Nők Lapja

Úti naplónkból

Brassóból délben indulunk el autón, este hét óra és még mindig nem vagyunk Segesváron. Már sötétedik, amikor meglátjuk azt a sivár, gödrös, dombos mezőt. Az alkonyat még komorabbá, szürkébbé festi. Csakis ez lehetett a nagy ütközet és a nagy pánik színhelye. Itt szakította meg, szinte szabályos időközben, az üldöző lovasok egyre erősödő robaját az égzengés. Ott nyűgözte le a félelem a rohanót, itt döfték le hátulról, amikor beérték, vagy a gyomrába fúródott a pika, ha erőt vett magán és szembefordult üldözőjével. Itt tiporták be a lovak az anyaföldbe és itt hantolták el a halmok alatt. Nappal talán birkák lepik el a dombokat, tépdesik a gyér füvet, de most nem ád jelt magáról az élet. Hosszú percekig kíséri autónkat a szomorú mező. Végre házakat látunk. Ám egy jelzőtábla a falu elején nagy csalódást hoz, Segesvár még harmincöt kilométer. A valóság megint egyszer rácáfolt a képzeletre.

A segesvári csata helyszíne

Az igazi csatateret reggel mutatják meg nekünk. Gyár épül rajta, s amerre az ellenség vert hadainkat kergette, Fehéregyháza felé, most munkások ásnak hosszú árkot. Csöveket raknak le. Az országút felett vasúti töltés. Talán csak a fehéregyházi kukoricások a régiek. De azok sem. Az egykori Haller-birtok már "személyes emberek földje", magyarázza egy itteni parasztember, Dakó Ágoston. Ő hivatalból sokat tud arról, ami egy századdal régebben itt történt. Dakó tartja rendben a Petőfi emlékének szentelt kis múzeumot.

Néhány napja hagyta el a román és a magyar tudományos akadémiák munkaközössége Fehéregyházát. Itt végeztek próbaásatásokat. A tudósok ottléte felkavarta az emlékezést. Hogyan halt meg a költő, hol van nyughelye, erről beszélgetünk a községbeliekkel.

És ismét bebizonyosodott, hogy ehhez az emlékezéshez nemcsak az apáról fiúra szállott szó, hanem az irodalom is tartozik. Az egyik parasztember gróf Haller József szavaival érvel (Haller fehéregyházi birtokos volt, aki részt vett a szabadságharcban, s hosszú évekig kutatta a nyitját a költő eltűnésének.) A másik szinte szó szerint idézi Illyés Gyulát. Iskolai olvasmányok frázisai keverednek ízes, tömör székely kifejezésekkel.

Dákó Ágoston olyan pátosszal, mintha szószéken állna, így beszéli el Petőfi utolsó óráit:

- 1849. július 31-én délután öt órakor, amikor a kozák hadak a mieinket igen szorongatták, Petőfi a sárpataki hídon állott, a híd karfájára dőlve nézte a csatát. Amikor látta, hogy minden elveszett, kimenekült a faluból, és a Lunkán át futott egészen Küküllőig. Ott, a buni hídon várta be az üldözőket. Petőfi kardot rántott, hogy feltartóztassa a lovascsapatot. Egy honvéd futott át a hídon, Petőfi rákiáltott: Ha vitéz vagy, gyere ide, én Petőfi vagyok - de a honvéd csak szaladt tovább. Amikor visszanézett, látta, hogy Petőfit a kozákok dzsidájukkal felemelték, s fejjel lefelé bedobták a Küküllőbe.

- Ott pusztult hát?

- Nem, még utolsó erejével kimászott a folyóból, Csonta János a Küküllő hídjánál, egy téglahalom mellett találta meg. Csontát Haller József gróf bízta meg, hogy szekerével szedje össze a csatatéren heverő holttesteket. Ő felhelyezte a szekérre, Petőfi a rázástól életre kelt, s amikor letették a sírgödör szélére, amit a Csonta telkén ástak - megszólalt: "Élek, ne temessetek el, meggyógyulhatok. Petőfi a nevem." A cár katonája volt a sírásó. A poroszló nem irgalmazott az élendőnek, könyörtelenül betaszította a sírgödörbe, és holttesteket dobált rá. Mikor a sírgödör megtőtt, mésszel behintették, utána felhantolták.

Meglátogatjuk Capán a százéves Mihail Cifrát. Azt mondják róla, ismeri Petőfi sírhelyét. A fehérszakállas, apostolkülsejű öreg román az eperfa alatt alszik. Nehezen eszmél, nehezen jut el a mába, és mi ismét visszakergetjük gondolatait a múltba, gyermekkorába.

Igen, tud egy sírról. Ott volt Fehéregyházán túl, az országút mentén a patakoknál. Igen, közel a Cinota kertjéhez. Ion Cinotát ismerte... A sír? Ágyútalp volt a síremlék. Vasárnaponként kijöttek a kisasszonyok Segesvárról, friss virágot tettek az ágyútalpra, és sírdogáltak. Évek múltán, nem tudja, lehetett ő már húszéves is, elvitték onnan a síremléket. Valaki egy nagy követ tett a helyére, aztán eltűnt a kő, elfelejtődött a sír...

Mihail Cifra fia mondja, hogy mikor a tudósok itt jártak, az öreg megmutatta neki, hol állott egykor az ágyútalp. Megígérték, ha visszajönnek, ott is ásnak majd.

Bár az újságok megírták, hogy a próbaásatások nem jártak eredménnyel, mégis sokféle hír szállong a környéken. Azt beszélik, hogy egy tömegsírra akadtak, amelyben megtalálták a költő maradványait. De azt is mondják, hogy nem lelhettek semmit, mert amikor a vasutat építették, tömérdek emberi csontot hánytak ki a földből. A szász papné azt bizonygatja, hogy az ásatás sikerrel járt, megvan Petőfi koponyája, megismerték a farkasfogáról. (És bár valóban a tudomány a költő e fejlődési rendellenessége nyomán indul el, Petőfi szemfoga, mint izgalmas beszédtéma, mint szenzáció, igen sértette kegyeletérzésemet.)

Az Ispán-kút, itt halt meg Petőfi Sándor

Szabó Anna idős parasztasszony. Meg van győződve arról, hogy Fehéregyházán soha nem is fogják megtalálni a költő sírját, mert ő még az öreganyjától hallotta, hogy a sebesült Petőfit egy honvédtiszt maga mellé emelte a nyeregbe és elnyargalt vele, ki tudja hová.

Olvasom a magyar-román munkaközösség közleményében, hogy a helyszínen rekonstruálták Petőfi menekülésének útvonalát, s ezzel lényegében azonos eredményre jutottak, mint Dienes András 1949-ben megjelent művében. Idézet a közleményből:

"A költő a Sárpatak hídjának nyugati hídfője környékéről indult el az általános támadás és a magyar arcvonal összeomlásának perceiben; a lovas és szekeres menekülőktől lemaradva, a falun át menekült, valószínűleg azért, hogy Bem közelébe kerülhessen. Kiszabadult a bekerítő ulánusok gyűrűjéből és elérte a buni kaptatót; itt, az Ispán-kút közelében szúrták le az országút megtisztítására kiküldött ulánusok."

Dienes Andrásnak, aki a munkaközösség tagjaként részt vett a kutatásban, mondom el, mit hallottam s tőle kérdem, mi az igazság.

Fő célunk az volt - hangzik a válasz -, hogy tisztázzuk, hogyan és hol esett el Petőfi. A költő meneküléséről részben a szavahihető szemtanúk meg nem értéséből, részben mendemondák igazságként való elfogadásából több ellentmondó feltevés alakult ki. Ferenczi Zoltán szerint a magyar arcvonal összeomlása percében Fehéregyháza keleti (azaz Héjjasfalva felé eső) végénél állt, s innen "szökött" déli irányban a hegyek felé. Álláspontja Gyalokay Lajos leírásának félremagyarázásából és a terep nem ismeréséből alakulhatott ki. Haller József szerint Petőfi a Lunkán és a Küküllő hídon át menekült Bun felé. Ő igaznak fogadta el a martonosi Gáspár Gergely honvéd meséjét. Gáspár volt az, aki "látta", hogy Petőfit a kozákok dzsidájukkal felemelték és fejjel lefelé a Küküllőbe dobták. A bizottság megállapította, hogy fizikailag lehetetlen egy testet ily módon felemelni s a mélységbe vetni.

A magyar-román Petőfi-bizottság megbeszélést tart a Monostor-kertben. A képen Barta János egyetemi tanár, mögötte Alexandru Cilcer professzor és Szabédi László kolozsvári egyetemi tanár, mellette V. Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Múzeum főigazgató-helyettese és Dienes András tudományos kutató.

De vannak ennek a tragikus délutánnak szavahihető tanúi is. Az első elfogadható vallomás Gyalokay Lajosé. Gyalokay, Bem vezérkari tisztje, július 31-én délelőtt együtt érkezett kocsin Petőfivel, Héjjasfalva felől Fehéregyházára. A falu közepébe érve Petőfi ágyúszót hall, kiugrik a kocsiból és szalad a hang irányába, Segesvárnak. Gyalokay a falu nyugati (Segesvár felé eső) végén átmegy a Sárpatak hídján, s a patak bal partján elhelyezi kocsiját.

A következő tanú Lengyel József orvos - folytatja Dienes András. - Az idő július 31-e, délután 5 óra. Lengyel a Sárpatak hídja mellett tartózkodik, amikor hatalmas zajt, fegyverropogást hall. (Lüders akkor indította meg az ellentámadást.) Lengyel keresztülfut a hídon és néhány lépést előreszalad a Segesvár felé vezető országúton. Petőfi, amikor ideér a támadás zaja, Lengyelhez közel az országúton a kapuzábénál áll, s a zsivajra ő is orvos után szalad. Nála előbb látja meg Lengyel, hogy a csatarend felbomlott és Bem visszavonul. Körülnéz és észreveszi, hogy a Küküllő felől a cári ulánusok a menekülők bekerítésére készülnek. Figyelmezteti a költőt a veszélyre, de Petőfi csak akkor fordul vissza, amikor a saját szeme győzi meg, hogy Bem is elhagyja a csatateret. Az orvos lovon, a civil ruhás Petőfi gyalog fut Fehéregyháza felé. A költő a Sárpatak hídja mellett levő kis töltésen találkozik ismét Gyalokayval. Gyalokay hívja, jöjjön vele a kocsiba, meneküljenek azon tovább. Petőfi nem hallgat rá, leugrik a kocsiba, gyalogszerrel tart a falunak.

S hogy kiért Fehéregyházáról és az ellenség gyűrűjéből, azt két tanú is bizonyítja, Lengyel József és Papp alezredes, Bem vezérkari főnöke. Lengyel a Csonta-kert utáni (úgynevezett buni) kaptatóról visszatekintve észreveszi Petőfit az úthajlatnál 400 lépésnyire tőle, egy névtelen patak mellett (én kutatásunk hónapjának emlékére Augusztus pataknak neveztem el). Lengyel látta utoljára életben a költőt. A mi bizottságunk próbákat végzett, és megállapította, hogy a kaptatóról rá lehet látni az úthajlatra.

Petőfi a hátráló Bemet követve, az országútról egy pillanatra sem letérve menekült idáig. Így került ki a gyűrűből. A bekerítő ulánosokkal Papp Lajos alezredes a Haller-kripta táján ütközött meg.

A következő tanú August von Heydte őrnagy, Lüders osztrák összekötő tisztje, már holtan látta a költőt. Ő fél órával az üldözők után érkezik. Fehéregyháza és Héjjasfalva között három-négy ölnyire az országúttól egy szökőkútnál (az idevalósiak Ispán-kútnak hívják), figyelmes lesz egy holttestre. A halotton finom ing és fekete pantalló - mellén szúrt seb -, s mellette vérrel bemocskolt iratok és vagy száz darab magyar kitüntetés. Az őrnagy megnézi az egyik papírt és látja, hogy az egy Bemnek szóló katonai jelentés. Heydte később leírja a holttest külsejét - és azt, hogy milyen körülmények között talált rá - a fogoly magyar tiszteknek, s többen úgy vélik, hogy a halott Petőfi volt.

- Mi szól még emellett?

- Bem többször adott át katonai jelentéseket Petőfinek, hogy ezeket számára franciára fordítsa és mint segédtiszt a költő kitüntetési ügyekkel is foglalkozott. De a legfőbb érv a civil ruha. Heydte ugyanazt az öltözetet írja le, amelyben Petőfit halála hónapjában Orlay Petrich Soma lefestette.

- Bem seregében más nem járt civilben?

- Tudomásunk szerint csak három tiszt nem öltött katonaruhát. Berki Mózes, Bem hírszerzője, Anton Kurz, Bem titkára és Petőfi Sándor. Berki Segesvár és Fehéregyháza között esett el. (A fekete pantallós holttestet Heydte a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti útvonal mentén találta.) Anton Kurz pedig augusztus 6-án halt meg Nagyszebennél.

- Lehetségesnek tartja-e, hogy Petőfit élve temették el?

- Lehetetlennek tartom. Nem tudunk arról, hogy a segesvári csata után bárkit is élve vetettek volna sírba.

- Ön eszerint bizonyos abban, hogy a fekete pantallós halott, akiről Heydte jelentésében megemlékszik, Petőfi Sándor volt.

- Igen. Heydte vallomása egy összefüggő bizonyíték-lánc végső láncszeme. A költő az Ispán-kútnál halt meg.

- Nyugodhat-e az ágyútalppal megjelölt sírban - amelyről Mihail Cifra szólt - Petőfi?

- Gróf Haller József is azt állítja, hogy ott nyugszik.

- Folytatják-e az ásatásokat?

- Erre még nincs döntés.

A magyar-román bizottság által készített térképen látható, hol halt meg Petőfi

A további ásatások.

Bizony még igen nagy területet, százszor kétszáz métert kellene feltárni. S hadd mondjam el szerény gondolatomat: van-e szükség erre? Vajon nagyobb kegyelettel járulunk-e egy emlékmű elé, ha alatta csontok porladnak? Állítsunk azon a helyen szobrot Petőfinek - együtt magyarok és románok -, ahol elesett - harcban, szemtől szembe fogadva a halált.

Kovács Judit

Július 31-én került sor a Segesvár melletti fehéregyházi ütközetre, délután egykor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Ötkor még látták a Sárpatak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött, egy Lengyel nevű katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő - lova már nem lévén - futva elindult. Meghalni nem látta senki. A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végét, mely szerint "Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták." A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, később ezredes tanúskodott 80 évvel később: neki a fogoly tisztek "az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas", mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor, 490-492. oldal). A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Oroszországba hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal meghalt. (wikipedia.hu)