A végtelen monológban a szintén filmszínészi pályán mozgó Guillaume testi-lelki pokoljárásának minden részletét feltárja, nem kíméli sem önmagát, sem az olvasót és apját sem, akinek szakmai érvényesülése körüli teendői nem hagytak időt saját gyermekére.
A mindig távollévő, gyűlölt és rajongott apa árnyékában magára hagyott Guillaume szélsőséges kalandokba keveredett, a kiskorúként kezdett prostituálódástól a lopáson, drogozáson, sebességőrületen, elvakult alkoholizáláson át mindent kipróbált, még a börtönt is megjárta. Egy korábbi motorbalesete miatt (amely történetesen egy olyan kivételes pillanatban érte, amikor nem állt sem kábítószer, sem alkohol hatása alatt, még csak gyorshajtásban sem volt vétkes) a múlt nyáron saját döntésére levágatta sérült lábát, amely a számos kórházi helyreállító műtét során elfertőződött és üszkösödni kezdett. Megtanult bicegés nélkül járni.
A közvélemény szemében "balhés", kezelhetetlen, extravagáns, a törvényekre fittyet hányó fenegyerek a könyv tanúsága szerint valójában sebzett, túlérzékeny személyiség, aki a látszat ellenére képes a mérlegelésre, önmaga és mások árnyalt értékelésére. Apjáról, akivel rég nincs beszélő viszonyban, például így ír: "Hajlok arra, hogy enyhítő körülményeket találjak számára, hisz nem lehet bűnösnek tekinteni valakit, aki nem képes a felelősség érzésére."
A Depardieu-fiú vallomását Marc-Olivier Fogiel, a fiatal francia tévériporter-generáció egyik legnépszerűbb figurája, a Nem tetszhetünk mindenkinek című program műsorvezetője vetette papírra. Fogiel tavaly szeptembertől decemberig naponta három órán át rögzítette magnóra Guillaume parttalan vallomásözönét. A hosszú mélylélektani utazásból született könyv, mondja Fogiel, tulajdonképpen a szeretetért való kiáltás. Guillaume valódi problémája az, hogy habzsoló szeretetéhség gyötri.