Világsztárok Budapesten: csak a zene van

Elszánt arcok, égő pillantások, izzadt hónaljak, lendülő karok, összezárt szemek, repkedő gitárok, lobogó hajak, játékos, kalimpáló ujjak és mikrofonra szoruló kezek, 275 oldalon, igényes kiadásban. Hajós András előszavával megjelent Hegedűs Ákos fényképeinek albuma. "A zenészek nem lexikonoknak játszanak. A lexikonok ugyanis nem tudnak tapsolni" - írja az Emil Rulez frontembere.

Az album számos előadóról tartalmaz koncertképeket: örülhet a Green Day rajongója, lapozgathatják a Rolling Stones hívei, a Simply Red és Bon Jovi követői is megkapják a magukét, de van benne Knopfler, Helloween, Tina Turner, Michael Jackson és Metallica, közel hattucatnyi előadó, együttes néz vissza az olvasóra a könyv lapjairól. Zenetörténelem, színes és fekete-fehér kockákban.

A Csak a zene van olyan könyv, amit azok is élvezettel forgatnak, akik az elmúlt tíz év budapesti koncertjein ott csápoltak az elso sorokban és azok is, akik csak szerettek volna. Vagy még meg sem születtek akkor, amikor Michael Jackson, a U2, a Rolling Stones, a Depeche Mode, Tina Turner vagy Sting és más világsztárok a magyar fováros legnagyobb színpadjain játszottak. A közel 300 fotó és a zenei élmények azt az érzetet keltik az olvasóban, mintha maguk is ott lettek volna a koncerteken. Akiknek nem adatott meg az élmény, azok a szerzok segítségével jegyet válthatnak egyenesen a színpadra, hiszen olyan dolgokat tudhatnak meg és láthatnak egészen közelrol, amelyek egy koncertlátogató számára láthatatlanok. Mint ahogy Hajós András is leírja eloszavában: "Ami ebbol kimaradt, azt meg lehet nézni a lexikonokban. Egyébként nem maradt ki semmi."

Hegedűs Ákos több koncerten volt már, mint a hazai átlag - és nem mindig szórakozni ment, dolgozni akart. "Közönség az első sorokban, már nagyon besózva. Szeretik a fotósokat szidni, ócsárolni, dobálni (öngyújtóval, kólásüveggel, bármi, ami van), hogy aztán megadják a telefonszámukat, potyaképre várva" - írja a foglalkozási ártalmakról az utószóban.

"Csoda van (...) Jó pillanatokban elkapott fényképekkel, egy zeneértő ember szubjektív, de igazi élményeivel" - elmélkedik Hajós az előszóban.

A fotók mellett Hetesi Péter Pál szövegei olvashatóak, hol komor rajongás, hol mérhetetlen cinizmus, hol pedig nosztalgia, fájó visszaemlékezés jön át a sorok közül. Ennyi talán elég is: fotóalbumról úgysem lehet sokat beszélni, inkább lapozgatni, nézegetni kell.