A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Jolán néni nyerte az Axelero Flashanimáció Pályázatát

Vágólapra másolva!
Befejeződött a szeptember közepén kiírt Axelero Flashanimációs Pályázat. A közel három hónapos verseny során a versenyzőknek egy rajzfilm sorozattervét valamint a sorozat egy epizódját kellett elkészíteniük. Az utolsó fordulóba jutott sorozatok közül a Jolán és Kukika című nyerte el az egy millió forintos fődíjat. További egy millión a további négy döntős egyenlő arányban osztozott.
Vágólapra másolva!

A kiírók nem titkolt célja volt, hogy a közeljövőben flash technológiával készült rajzfilmsorozatok indulhassanak a magyar weben. A négy fordulós pályázat sikerét bizonyítja, hogy a versenybe regisztráltak száma százhatvan fölött volt, és több mint hatvanan küldtek sorozat- és figuraterveket, valamint a képes forgatókönyvek, story boardok elbírálása után is harminckét versenyző maradt talpon. A pályázati forma emellett lehetőséget adott komoly tehetség- és piackutatásra is.

A héttagú zsűri tagjai voltak többek között Reisenbüchler Sándor, animációs filmrendező - a zsűri elnöke, Fábry Sándor showman, Bakács Tibor Settenkedő kritikus, valamint Árpa Attila az RTL Klub programigazgatója. A grémium a filmek dramaturgiáját, grafikáját és sorozat-jellegét vizsgálta tüzetesebben.

A pályázatra egymástól nagyon különböző témájú művek érkeztek. A nyertes pályaműben Jolán néni elmeséli, hogyan talált rá társára Kukikára, a kiskutyára. A sorozat alaptörténete, hogy Jolán néni egy téves, klinikai halált megállapító diagnózis miatt a proszektúrára kerül, ahol Palikával, a kórboncnoki segéddel és Kukikával különféle kalandokba keverednek, többek között velük forgatja legújabb videóklipjét a Cypress Hill zenekar.

A döntős Alsógöröngyös sorozat egy tipikus magyar faluban játszódik, amelyben a brazil szappanoperáktól a TV-shopig minden civilizációs találmányra egy-egy epizód épül. Az Ördög és Pokolban a kertvárosi sátán szomszédjába beköltöznek az angyalok, egy másik sorozat főszereplői egy metálzenekar tagjai, akik minden epizód végén megerőszakolják a basszusgitáros lányt. Volt még kurd nyelven beszélő, feliratos kémtörténet, kiöregedett Elvis-imitátor vezette talkshow, akciófilm, ahol miniatűr ufónauták próbálják lerohanni a Földet, sőt valaki az Egymillió lépés Magyarországon című tévésorozat mintájára készített volna sorozatot.

Nézze meg az öt döntős filmet:
Jolán és Kukika
Alsógöröngyös
Ördög és Pokol
Hude Nővérek
Magic Paradiso

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!