A pénteki nap legbátrabb helyszíne kétséget kizáróan a Kalandrét, ahol 13 órától jégszobrászkodhatnak a jégszobrászni vágyók. Erősen kétséges, hogy a melegben mennyire bizonyulnak maradandónak az alkotások. Az [origo] a lelkükben máris vésőt ragadóknak a vödröt ajánlja mint megfaragandó modellt, hiszen az így legalább kiválóan alkalmas lesz mindennemű ital behűtésére.
A magyar zenei élet egyik legeredetibb figurája, David Yengibariyan 20 órai kezdettel a Banán Jazz színpadon lép fel. A triója élén érkező, Örményországból elszármazott tangóharmonikás hangszere talán legjelesebb hazai képviselője. Akár Astor Piazzola egy tangójáról, akár egy örmény vagy magyar népdalról van szó, Yengibariyan harmonikája lenyűgöz és szájat táttat.
A nap díszhelyét, tehát a 21.30-as kezdést a nagyszínpadon minden punk öregapja, Iggy Pop kapta. Nem először jár nálunk - sőt, még a Szigeten sem először -, ettől függetlenül kár lenne kihagyni, mivel Iggy több mint harminc éve minden alkalommal úgy megy fel a színpadra, mint akinek az élete utolsó lehetősége. Már akkor punk volt, amikor a műfajt még ki sem találták, és ötvenen túl sem fél a tömegbe fejest ugrani. A Sziget legagresszívebb koncertje lesz, egészen biztosan.
Péntek este 10 órakor a Tilos rádió sátrában tartja legendás Sziget-koncertjeinek aktuális darabját a Belga, ezúttal nagyon cselesen a Belgiumiak fantázianév mögé bújva. A három őrült szövegláda, a lemezlovas Titusszal megtámogatva tavaly uzsonnázás közben vezette elő botrányosan trágár, illetve botrányosan vicces dalait, és nyilván idén is készülnek valamilyen meghökkentő show-ra.
Ami szerdán a Sergent Garcia és csütörtökön a P18 volt, az lesz minden valószínűség szerint pénteken éjjel (pontosabban már szombat hajnalban) 00:30-kor a Wan2 színpadon kezdő Roy Paci és együttese, az Aretuska. Az olasz trombitás néhány hónapja már járt Budapesten, akkor a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megbújt Manu Chao kísérőzenekarában, most viszont neki kell fújnia a prímet. Ígérjük, Paci és bandája az utolsó Mano Negra-klón, akit az idei Szigetről ajánlunk. Több sajnos nem jön.
A hajnali levezető tánclépések elvégzésére ismét a Cinetrip náddal megerősített szalmabála-labirintusa tűnik az ideális terepnek. Itt a magyar Chi kiadó lemezlovasai mellett a brit Finger Lickin' Records erőssége, Lee Coombs tart oktatást az elektronikus tánczenék aktuális helyzetéről. Diszkó, a legjobb fajtából.
Jó szórakozást!