A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Budapest nukleáris gyűrűben

Vágólapra másolva!
Az atomerőmű - bárhol a világon - gazdaságos és környezetbarát energiaforrás mindaddig, amíg rendben működik. Meghibásodás esetén azonban emberek tízezreire, sőt: százezreire jelent potenciális veszélyforrást.
Vágólapra másolva!

Forrás: PLAYBOY

Az Indian Pointon található erőmű közvetlen közelében, az úgynevezett kitelepítési zónában 300 ezer ember, míg a városka 30 kilométeres körzetében, az úgynevezett elsődleges veszélyzónában úgyszintén mintegy 300 ezer ember él. A szakértők szerint egy esetleges katasztrófa az első évben több mint 50 ezer rákos halálos áldozatot szedne, és további 167 ezer rákos megbetegedést okozhatna körükben.

A város 50 mérföldes körzetében élő 50 millió embert a kiszóródó radioaktív anyagok miatt komoly sugárzás érhetné, igaz: a szakértők feltételezései szerint ez már nem érhetné el a - halálos dózisnak megfelelő - 450 ezer millirenes sugárzást. Ilyen jellegű terrortámadások ellen csak nehéz megvédeni egy - alapjában véve - ipari létesítményt, ugyanakkor szögezzük le: az atomerőmű mindaddig veszélytelen, ameddig rendben üzemel. Sőt nem csak veszélytelen, hanem sokkal kisebb környezeti károkat is okoz, mint egy hagyományos, régi szénerőmű. (Elég csak arra gondolni, micsoda füstfelhőt eregetnek azok, szemben az atomerőművek hűtőtornyaiból falcsapó színtiszta párával.)

S ha további megnyugtató érveket akarunk, akkor érdemes ellátogatni a Paksi Atomerőmű Rt. honlapjára, ahol is többek között egyértelmű utalást találunk arra vonatkozólag, hogy a gépkocsi-közlekedés és a dohányzás mekkora kockázatokkal jár. Jó tudni azt is, hogy a Paksi Atomerőmű a világ erőműveinek élmezőnyébe tartozik, ami a meghibásodások miatti leállások csekély számát illeti.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!