Harold Pinter kapta az irodalmi Nobel-díjat

Minden idők egyik leghangosabb Nobel-vitája után, ismét nem jósolt döntést hozott a svéd akadémiai testület: Harold Pinter, az egyes adatok szerint magyar ősökkel is bíró drámaíró kapta az idei irodalmi díjat. A drámaíró az abszurdot a színpadra is becsempésző művészek egyik úttörője, darabjai nélkül (A születésnap, Gondnok, Holdfény) egyetlen hazai színházi évad sem futott le hosszú ideje.

A Svéd Királyi Akadémia szokásos értékelése szerint Pinter "drámáiban hűen érzékelteti a mindennapos párbeszédek mögött megbújó mélységet, és képes feltárni az elnyomás zárt ajtóit."

A napokban hetvenötödik életévét betöltött drámaíró karrierje, meglehetősen nehezen indult. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején írt darabjai sorra megbuktak - a mára világhírűvé vált A születésnap alig egy hétig volt műsoron. A David Baron álnéven egy ideig színészkedő Pintert végül a BBC hangjátékosztálya mentette meg: Egy kis fájdalom című hangjátéka nyomán, a közönség hamar kiemelte az akkor divatos abszurd műfaj számtalan közepes tehetségű írója közül. Az 1960-ban bemutatatott Gondnok már átütő siker volt.

Pinter nevét a mai napig is drámaíróként ismerik a legtöbben - ezt valószínűleg a Nobel-díj csak tovább erősíti majd - noha a filmművészetben is számos sikert ért el pályafutása során. A hatvanas évektől kezdődően, bevallottan a televízió és a film megújítására törekedett, ekkor alakult ki markán,s egyéni stílusa is, melynek során jellemzően a kamaradráma eszközeit használta fel. Drámái helyszínéül gyakran egyetlen szoba, vagy hivatali helyiség szolgált csak, ez tökéletesen összhangban állt az akkori televíziósás szegényes technikai lehetőségeivel. Saját darabjai mellett, többek között olyan nehezen ábrázolható műveket is képernyőre vitt, mint Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regénye.

Egy korábbi Nobel-díjashoz, William Faulknerhez hasonlóan, Pintert is megkísértette a forgatókönyvírás, ám ő sokkal jelentősebb elismeréseket tudhat magáénak, mint az amerikai regényíró. Többek között, dolgozott együtt Elia Kazannal - Az utolsó cézár című filmen -, kétszer pedig Oscar-díjra is jelölték a legjobb forgatókönyv kategóriában: 1981-ben A francia hadnagy szeretője-ért, 1983-ban pedig saját drámájának, az Árulás-nak az adaptációjáért. Színészi ambícióit idősebb korára sem adta fel: az utóbbi tíz évben például hat nagyjátékfilmben is láthattuk. A kritikusok egyöntetű véleménye szerint legemlékezetesebb alakítását Glenda Jackson mellett nyújtotta a Teknősnapló-ban.

Kisebb-nagyobb kitérőkkel tarkított drámaírói karrierjének főbb állomásait a Hazatérés, a Csönd, A születsénap, a Gondnok, a Régi idők, a Senki Földje és az Árulás jelentik - mindegyik darabjára jellemző, hogy az abszurd helyzetek kialakítása ellenére, Pinter tartózkodik a tanulság levonásától. Hősei, szereplői csupán különös körülmények között rekedt hétköznapi emberek, akiktől távol áll a Beckettnél vagy Ionescónál megszokott karakterek moralizáló, példálózó hajlama.

Egy Pinter-dráma felépítése alapján rendszerint könnyen felismerhető: leggyakrabban a külvilággal szemben egy zárt helyiség képviseli a meghittséget, a biztonságot, ám az ajtón kívüli szorongató, félelmetes valóság, valamilyen formában mindig a belső harmónia elpusztítására törekszik. A nyelvi játékosság ugyancsak átitatja Pinter műveit, aki a külvárosi kerületekben beszélt nyelvet ugyanolyan magabiztossággal alkalmazza, mint a villanegyedek előkelő stílusát.

Eddigi harminckét drámát írt, de más területeken hasonlóan termékenynek bizonyult: többek között huszonhárom forgatókönyv szerzője, rendezett közel negyven színdarabot, egy nagyjátékfilmet és hat tévéfilmet. Számtalan elismerése és díja mellett, világszerte tizenhat egyetem, illetve főiskola díszdoktora.

Az idei irodalmi Nobel-díjat annak ellenére kapta meg Pinter, hogy az elmúlt években többször is nyílt politikai állásfoglalást tett - ez pedig köztudottan negatívan befolyásolja az irodalmi elismerés odaítélését. Pinter felszólalt a az 1999-es szerbiai NATO-bombázások ellen, de bírálta az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadműveleteit is. 2003-ban külön verseskötete jelent meg War (Háború) címmel, mely az iraki háború ellen tiltakozó költeményeit tartalmazza.