Halfesztivál, mert megérdemeljük

Vágólapra másolva!

Negyedik alkalommal tartanak halfesztivált Budapesten. A Millenárison ma estig elérhető rendezvény szemérmetlenül drága, viszont hangulata nincsen. Átlagember Béla például fél havi fizetését otthagyta, mégis éhesen ment haza.

Grimm Balázs

Vágólapra másolva!

fesztivál Budapest osztriga halászlé Millenáris hal

1990. Dátumnak jó, belépőjegynek sok. Átlagember Béla két 14 év fölötti gyerekkel és egy feleséggel érkezik a 4. budapesti halfesztiválra, 8000 forintból bent is vannak, mert nem kér vissza. Béla kicsit zaklatott, mert ugyanennyi pénzből nagyjából bárhol meg tudtak volna ebédelni, itt viszont egyelőre a semmire fizettek ki ennyi pénzt. Mit kapunk mi ezért az összegért? - kérdezi Béla a cipője orrát, miközben Finnországban érzi magát. Az ezer tó országában. Mert fejenként kétezer forintért a rendezőknek nem volt egy talicskás embere, hogy murvát töltsön a gödrökbe, most tehát mindenki kerülgeti a pocsolyákat.

Finnország pipa, igyunk valamit - mondja Béla Dezsőnek, a barátjának, akivel összefut. Béla és Dezső bort innának, pláne a remélt halakhoz, de nem találnak boros pultot (pedig van), csak söröset. Nem baj, hát akkor sörözni fognak. Egy korsó 750 forint, indításul kettőt is megisznak fejenként, Béla aggódni kezd, hogy van-e elég pénz nála. Nincsen. A pálinkás pultra csak rátekintenek, 2 centiliter 600 forint. Be sem nedvesíti a poharat.

Éhesek. Szándékosan nem ebédeltek, mert majd itt, a halfesztiválon. Ezért jöttek. Haltepertőt kívánnak hirtelen, van is. Egy deka 70 forint. Béla próbál nem koncentrálni az árra, kérnek egy jó marékkal. Húsz deka, 1400. Kóstoló gyanánt éppen elég kettejüknek. Sok kenyeret kell hozzá enni. Béla érzi, hogy ez így nem mehet sokáig, örül, hogy a gyerekek és az asszony lekoccoltak, különben neki már teljesen vége lenne pénzügyileg.

Dezső is csóró, együtt nézik sóvárogva a pultot. Ennének egy kis halászlét, de inkább mégsem ennének, mert egy adag 1400 forint. Az árus kedves ember, kóstolót ad! Dezső tolnai gyerek, halászlé volt a jele az óvodában, mindent tud a témáról. Béla nem, de kétség nélkül egyetértenek abban, hogy ez a halászlé nagyon rossz. Csak levet kaptak kóstólóul, de ez a lé szörnyű. Nagyon sok zsírral, vagy inkább olajjal öntötték fel, pedig egyáltalán nem kellene bele. Van zsír elég a halhúsban. A főzet - szálkafőzelék - pörkölt jellegű, kenyérrel fogyasztva az ehetőség határát súrolja. Adtak hozzá erős pistát, amit szégyen megemlíteni is.

Átkozott legyen a hal a harmadik vízben! - mondja Dezső. Az elsőben élt, a másodikban főzték, a harmadik víz meg az volna, amit ráinnánk, ha innánk. Béla érti a szót, a maradék pénzét kotorássza, még két sört legyen kedves! Különben meg negyedik víz - teszi hozzá -, miután a cipőm teljesen átázott. Azt sem értem - mondja -, miért tettek annyi pirospaprikát a lébe, agyonüti az egészet. Dezső csak legyint.

Isten mégis szereti őket, egy párkányi ember képében ugyanis rájuk mosolyog. A párkányi ember ribizlibort (fél liter 2700 forint) kínál nekik, és hozzá, csak úgy mellékesen halkolbászt. Béla és Dezső boldogok, mert a kolbász zseniális. Akciós. 6000 forint lenne, de most csak a fele. Nem vesznek. Nyers halból készül, 70 százalék harcsa, 30 busa. Kétszer darálják, fűszerezik, megy a füstre. Elmondani egyszerű. Enni is.

Szót kérnek a sörök, a vécés ember tekintete Latinovits Zoltáné a balatonszemesi vasúti átjáróban. Kérem, mi tiszteletdíjasok vagyunk - mondja az ember, Béla le is teszi a kikészített tányérba a maradék százasát. Kéztörlő nincsen, mert ahogy a vécés ember mondja, „szétcincálnák ezek az állatok”.

Béla összetalálkozik a feleségével, Zsuzsával. A gyerekek hazamentek, mert unatkoznak és éhesek. Kaptak pénzt hamburgerre, innen nézve az nem is drága. Zsuzsa és Béla andalog. Látják, hogy egy helyen nyársra húzva pontyokat sütnek. Mint ők tavaly nyáron, Balatonszepezden. Itt ezt most úgy hívják, hogy csíptetett ponty. A piacon maximum 1500 kilója a pontynak, ez se lehet drága - gondolja Béla korgó gyomorral. Nem esznek. Egy kiló nyolcezer forint.

Szédülten támolyognak tovább, néhány méterrel távolabb a Pupilla Nélküli Ember árul tengeri halakat. Annyira szét van speedezve, hogy magának tesz fel kérdéseket, és válaszol is rájuk. Azt mondja, járt már Japánban, ahol egy éven át cserzik a rájabőrt. Meg azt is, hogy ez itt a lápvidék. Béla ezt az utóbbi mondatot érti. A vizes zokniban fázik a lába.

Zsuzsa pajkos asszony, és ráadásul neki még van pénze. Könnyű úgy, hogy nem vett semmit. Osztrigát kíván. Még soha nem ettek. És itt lehet kapni. A nagyobbjának 990 forint darabja, a kicsiknek 710. Jó lesz az is. Normandiai osztriga. Vásárlás előtt szólnak az eladónak, hogy áfás számlát kérnek. Nincsen. Jöjjenek vissza holnap, addigra lesz. Komolyan? Komolyan. Hát akkor viszlát! Várjanak - mondja egy főnökféle illető - mennyi lesz? Kettő. Tudják mit? A vendégeink. Béla és Zsuzsa boldogan szürcsöl. Béla egy újabb sörre, Zsuzsa meg az estére gondol, mert azt olvasta, hogy az osztriga afrodiziákum.