Csemege? Nem!

csemegeuborka
Vágólapra másolva!
Csemegeuborkákat versenyeztettünk. Mert van, amihez csak ez a jó, hiába istenítjük a kovászost. A nyertes a jövő héten bekerült volna a Stroganoffba, csak hogy tétje is legyen, de nem találtunk olyat, amit örömmel hozzáadtunk volna a szószhoz.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Hogy mi kerül a bolti csemegékben akár 4-500 forintba (40 dkg volt a legnagyobb kiszerelés, amit vettünk), nem teljesen érthető. A házilag legyártott ugyanekkora mennyiség kijön 100 forintból, ami már túlzó különbség, és nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az ízük, az a baj. Egyetlen erősségük volt a tesztelt boltiaknak, hogy a többszörös árból sikerült szinte mindegyiket roppanósra gyártani - ez házilag nehezen kivitelezhető -, de annyira egyik sem volt jó, hogy összeuborkázzunk vele egy bélszínt. Nem, a piaci sem ütötte meg azt a szintet, amire azt mondjuk, ez maradéktalanul finom. A probléma sajnos a csemegeuborkáknál nagyobb, mert tisztességes savanyúság beszerzése egyelőre nagyobb probléma, mint egy szelet kobei marha vásárlása. Azt legalább kapni. Jó savanyút legfeljebb egyes nagynénik polcán találni, de akinek nincsen bejárása megfelelő kamrákba, elfelejtheti egy jó pörkölt kötelező és méltó kísérőjét.

Cora cornichons

Iszonyú savanyú, töményen ecetes ízű, ráadásul nem is ropogós. Nincs mellékíze, de a termék annyira ellentmond a csemegeuborkának, hogy lehet, hogy nem is az. A nyelvet mindenesetre marja a savasságával. Van benne uborkalift, hát csodálatos, nekünk inkább egy tucat jó uborka kellene.

Forrás: Táfelspicc

Garten Krone Gurken sticks

Nagyon édes, semmi roppanósságot nem tudnak a húszcentis, hosszában felnégyelt uborkaszörnyek. Kellemetlenül vastag héj és lottyadt belső - olyan az állaga, mint amikor nem sikerül a kovászos uborkánk. Borzalmas állag, és népszerűségre hajtó, túlzottan édes iz. Nem csemegeuborka, de más uborkának sem lehet ideális.

Forrás: Táfelspicc

Garten Krone Delikatessgurken

Méretre változó, nagyon édes uborkák, ráadásul ordít róla, hogy édesítőszerrel készült, lenyelés után is hosszan marad az édeske-aroma, ami elviselhetetlenné és értékelhetetlenné teszi a terméket egy ízre kihegyezett tesztben.

Forrás: Táfelspicc

Piaci

A Fény utcai piacon, a vecsési savanyúságosnál beszerzett uborka - hasonlóan általában a piaci savanyúságokhoz - enyhén halízű, kicsit állott, viszont jó ropogós. A brutál vegyszeríz hiányzik, de nem elég édes ez egy csemegéhez. A vecsési romantikát már régen nyeljük be, ezért unottan vesszük tudomásul, a piaci savanyúság semmivel sem jobb az idegenszívű üvegeseknél.

Forrás: Táfelspicc

Reál csemegeuborka

Kicsi méret, igazán roppanós állag, de ízre olyan, mintha csemege light lenne. Ez nem mar, de semmi mást sem csinál; teljesen érdektelen, fáradt ízű, unalmas, jellegtelen. Nincs.

Forrás: Táfelspicc

Efko csemegeuborka

Nagyon kicsi, 3-4 centis darabok. Itt sem sikerült felfedezni a csemegeuborka ízét. Roppan ugyan, de nagyon savanyú, és leginkább almaecetre emlékeztető mellékíz, ami nem indokolt és nem is kívánatos egy csemegeuborka esetében.

Forrás: Táfelspicc

Mátra csemegeuborka

5-6 centis, néhol rendesen görbe uborkák, roppannak. Megint felmerült, hogy mi ez, mert nem ilyenre emlékszünk, de legalább beazonosíthatatlan mellékíze nincs. (Iván szerint ilyennek kell lennie, de kevesebben van, mint az Annák, úgyhogy nem így van, nem ilyennek kell lennie.) Az ideális méretben sem tudunk megegyezni, Iván a 10 centi pluszosokat, a két Anna a kisebbeket preferálja, legalábbis jelen témakörben, ezért a méret véleményezését egyszerűen a teszt értékelési szempontjain kivül helyeztük.

Forrás: Táfelspicc

Arzenál csemegeuborka

Nagyon savanyú és puha, semmi roppanás. Nem szeretjük, mert a puhaság megbocsáthatatlan.

Forrás: Táfelspicc

Bonduelle csemegeuborka

Édes-savanyú, pont a jó határon. Klasszikus konzerv csemege, kicsit jellegtelen, de a pörkölt mellé jó. Mellékíze nincs, aminek már kifejezetten örülünk. Ez legalább megközelíti elvárásainkat.

Forrás: Táfelspicc

Happy Harvest

Ízetlen kicsit, de legalább savanyú, nem az a vidám édes-savanyú csemegeuborka-íz. Nehéz róla többet mondani, legalább roppan.

A csemegeuborka fogalma a Magyar élelmiszerkönyv szerint:

"Azonosító szám: 2-33/1/06-2 A csemegeuborka olyan hőkezeléssel tartósított élelmiszer, amelyet frissen szedett uborka terméséből közvetlen gyártás útján készítenek ecetes, sós, édesített felöntőlével, fűszerekkel, ízesítő és/vagy díszítő növényi részekkel kiegészítve."

Ennyi erővel jó is lehetne, de nem az, ezért idényben jövünk a sajáttal, addig csak a sírás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!