Két éve hasított a Fény, a szénsavval megtekert vodka, attól álltunk fejre egész nyáron, az idén a Spritz hódít. Az Aperol Spritz nem új találmány, csak a késő esti fogyasztása olyan furcsa, mint a délután kirendelt cappuccino. Egyszerűen nem lerészegedésre van tervezve, ahogy a kávés italok között nehéznek számító cappuccino is csak reggeli fogyasztásra való.
Mert az Aperol Spritz egy aperitivo. Az aperitivo nem fér el egy szóban. Az aperitivo egy alkoholos, vagy nem alkoholos keserű, fanyar ital, amelyet a super 120's gyapjúszövetből készült öltönyt, hideg rózsaszín csíkos inget - egészen széles, másfél centis csíkok, amelyek csak az egészen szikár férfiaknak állnak jól - és egy csodálatosan nyikorgó bőrcipőt viselő Sandro rendel, miután pontosan 18.00-kor eldobja a tollat, és lesétál a szomszéd bárba, pontosabban barba. Inna egy könnyűt, pont olyan könnyűt, ami még belefér országának mienknél lazább lazaságába, csacsog a sokadik generáció óta ugyanabban a bárban, pontosabban barban tulajdonos Andreával, majd felül a Vespára, és hazamegy vacsorázni. Ez az aperitivo. Az aperitif más, hiszen az lehet akár egy Unicum vagy pálinka is, de Sandrónak ebben a helyzetben, napszakban ritkán van késztetése töményet inni. Sándornak annál inkább, de az egy másik történet, nem az aperitivóról szól.
De miből készül?
Lehet alkoholos, vagy nem, de mindig szénsavas, és sohasem édes. Innen ered a Spritz neve is, és azért nem Spruzz, mert története a Monarchia-korabeli Velencébe nyúlik vissza. Sőt a Sprutzerből, magyarul kisfröccsből eredeztetik, hiszen a Spritz, ahogy szinte minden alkoholos aperitivo prosecco- (habzóbor) vagy boralapú. Másik összetevője a keserűlikőr, elsősorban Aperol, esetleg Campari (mindkettő keserűnarancsból és gyógynövényekből készül), vagy az articsókából kinyert Cynar. Ezt a két fő alapanyagot "megnevetteti" jó Krúdy-fröccs módjára egy kis szénsavas víz, és készen van a Spritz.
A divatos Aperol Spritzen túl számos kiváló lehetőség adódik egy aperitivóval begyűjtött fejfájásra. A kemények Negronit isznak. Már ettől is voltam másnapos, ami tekintettel a motívum ismétlődő mivoltára, kijelenthetem, a Camparis pancsok alattomosak, ezért se használják őket lerészegedésre. A Negroni hiába őszinte, mint egy faék, de amiben gin, vermut és likőr van, az csakis ölni, butítani és nyomorba dönteni tud.
A Negroni kikönnyített változata a torinói Americano, sőt megelőzte azt. A név, bár sokan szeretik azt hinni, hogy az amerikaiakhoz van köze, valószínűbb, hogy az olasz amaro (keserű) szóból ered. Receptje megegyezik a brutális Negroniéval, csak a gin helyett szóda van benne. Negroni úgy lett belőle, hogy 1919-ben Negroni grófnak úgy alakult az élete, hogy valami erősebbre volt szüksége. Ekkor került az italba a narancsgerezd is, ami az 1860-ban született Americanónak nem volt sajátja.
Sokkal játékosabbak a keserűlikőrök és gyümölcslevek keverékei, ilyen a borzalmasan egyszerű Campari-narancs, a vodkanarancs kevésbé célratörő változata, és a sokszor rosszul elkészített Bellini. A Campari narancs minden keserűt szerető tökéletes itala, a Bellini pedig kimondottan kellemes, könnyű eset. A Bellini, ahogyan a Spritz, szintén velencei ital, a Harry'a Bar tulajdonosa, Giuseppe Cipriani készítette először a II. világháború környékén, és egy Bellini-festményen látható rózsaszín árnyalat után nevezte el így. Igazán költői, ugyanis Giovanni Bellini reneszánsz festő szintén velencei volt.
A nem alkoholos változatokba vagy örökre szerelmes lesz valaki, vagy gyűlölködve nézi, amikor lihegek a telefonba: Tényleg? Érkezett egy karton Chinotto??? Ne szépítsünk, ezek is csak szénsavas, cukros fanták, de keserűek, nemzetiek, amikért menő rajongani. A már említett Chinotto/Chinó mellett érdemes kiemelni a Sanbittért, ezekhez néha itthon is hozzá lehet jutni delikátüzletekben.
Feltéve, ha gyorsabbak a rajongóknál.