Tényleg éhes, vagy csak hisztizik? - Az érzelmi éhség

Bármilyen diétát képes hazavágni a stresszevésnek vagy érzelmi evésnek nevezett jelenség, amivel a legnagyobb probléma, hogy az esetek nagy részében nem is vagyunk tisztában azzal, hogy az, amit csinálunk, hosszú távon ugyanolyan problémás lehet, mint bármilyen függőség.

Sorozatunkban eddig nem foglalkoztunk az evésnek és a diétának egy olyan vetületével, ami kétségtelenül létező problémát jelent, még akkor is, ha az esetek nagy részében tényleg csak egy kis önfegyelem kell ahhoz, hogy az ember véget vessen neki. Érzelmi evésről akkor beszélünk, amikor az ember nem azért eszik, mert különösebben éhes, hanem azért, mert enni fantasztikus érzés. Finom dolgokat enni meg hatványozottan az, ráadásul a finom dolgok az esetek nagy részében vagy cukrosak, vagy zsírosak, vagy mind a kettő, úgyhogy borzasztó könnyen idéznek elő a szervezetben olyan hormonális változásokat, amiktől az ember jobban érzi magát.

Az érzelmi evés célja, hogy ezt a kellemes állapotot kiváltsa. Lelkileg kiszolgáltatott periódusokban, ha valami stressz vagy trauma éri az embert, amivel nem tud mit kezdeni, könnyen fordul az evéshez. Ez az esetek egy részében nem feltétlenül jelent problémát, ám ha rendszeres megküzdési móddá válik, akkor ugyanolyan étkezési rendellenességről beszélünk, mint a bulimia esetében (csak itt ugye nagyobb az elhízás veszélye, mert a zabálásokat - ellentétben a bulimiával - sosem követi önhánytatás, tehát az elfogyasztott sok ezer kalória megtalálja a helyét a szervezetben).

A böjtös cikkben már említettük a fizikai és a pszichológiai éhség közötti különbséget, hogy a kettő megkülönböztetése egymástól milyen fontos. Az érzelmi vagy stresszevés esetében szinte mindig az utóbbi éhség kielégítése folyik, tehát ha azt megtanuljuk fölismerni, már félig nyertünk. Az érzelmi éhség és a fizikai éhség között nagyon jelentős és könnyen észrevehető különbségek vannak: az érzelmi éhség hirtelen tör rá az emberre, az igazi éhség mindig fokozatos. Amikor egy bizonyos ételfajtát vagy ételt kívánunk, ahelyett, hogy gyakorlatilag bármit megennénk, amit elénk tesznek, az is érzelmi éhség. A fizikai éhség sosem olyan parancsoló: hacsak nem soknapos éhezés van mögöttünk, a fizikai éhség kielégítése mindig tud egy picit várni, ezzel szemben a pszichológiai éhséget mindig azonnal meg kell szüntetni, különben vége a világnak (és lehetőleg valami specifikus étellel kell megszüntetni). Ezek mellett sokat segíthet még a józan ész: ha ugyanis egy-két órával a roham előtt pont ettünk egy komolyabb adagot, akkor egyszerűen nem kell foglalkozni az éhséggel, az ugyanis nem igazi éhség, csak egyszerű hormonhiszti. (Egyetlen eset kivétel ez alól: ha nagyon kemény fizikai megterheléssel járó tevékenységet végeztünk, akkor simán lehetünk éhesek ennyi idő után, de az egy speciális eset. És tényleg csak nagyon megterhelő fizikai munka után ér erre hivatkozni, egy szigetkör, vagy a munkahelyre való bebiciklizés nem tartozik ezek közé.)

Mivel a stresszevést elsősorban stressz okozza (nahát!), a leküzdésben sokat segíthetnek olyan tevékenységek, amikkel a stresszt levezetjük. Ez bármi lehet, a sporttól kezdve valami olyan hobbiig, ami leköti a figyelmünket. Előny, ha a hobbi nemcsak a figyelmünket, de a kezünket is leköti.

Sokak (például a celeblefogyasztásban is élen járó Mayo Klinika szakemberei) szerint nagyon sokat segíthet az étkezési napló (bizony, már megint az átkozott étkezési naplónál tartunk). Ennek vezetése nemcsak azért nagyon jó, mert megkönnyíti a diétánkat, de azért is, mert pontosan az olyan pótcselekvésnek számító zabálásokra irányítja rá a figyelmet, amik gyakran elkerülik a figyelmünket. Különösen azért jön ez jól, mert az érzelmi evőkre nemcsak az alkalmankénti mértéktelen túlzabálás a jellemző, hanem az angolban grazingnek, azaz legelésnek nevezett evési minta is. Nyilván mindenkinek megvolt már, amikor csak egy-két falatra, kocka sütire, kanál jégkrémre ugrott ki a konyhába, tényleg csak az íze végett, abból a kevésből baj nem lehet - és ezt mondjuk hússzor egy otthondöglős vasárnap délután. Na, ez a grazing. És egy tisztességesen vezetett napló ennek a leszabályozására elképesztő segítség.

Ne tartsunk otthon készleteket. A mélyhűtőbe betárazott jégkrém vagy a beeső vendégek számára a konyhaszekrényben tartogatott pár tábla csoki és zacskó csipsz előbb köt ki a házigazda úszógumijában, mint hogy bárki fölcsöngetne egy félórás vizitre. Fontos megérteni, hogy egy bizonyos szint fölött az ételfüggés ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a kábítószerfüggés, arról meg kérdezzük meg bármelyik leszokott dzsankit, hogy tart-e otthon két-há pakett heroint az esetlegesen beugró régi cimboráknak.

Pihenjünk. Nem meglepő módon, ha valaki hosszabb ideig folyamatosan kimerült, akkor sokkal többet eszik, mintha ki lenne pihenve. A fáradt szervezetet (a töménytelen koffein mellett) a legjobban nassal, ráadásul jó kis cukros, inzulinlöketet adó nassokkal lehet energizálni, úgyhogy, aki nem alszik eleget, az könnyen az érzelmi evés kellős közepén találja magát. (Ráadásul a nem elegendő alvás további stresszt jelent a szervezet számára.)