A bors India nyugati partvidékén (Malabár) őshonos, az indiai konyhában már i. e. 2000-ben használták fűszerként. Az ókori egyiptomiak mumifikáláshoz használták, hozzájuk arab és föníciai kereskedőkön keresztül jutott el. Az ókori görögök nagy becsben tartották, a sóhoz hasonlóan olyan ritka és értékes volt, hogy nemcsak fűszerként, hanem fizetőeszközként, váltságdíjként és adófizetésre is használták, a bors volt a fekete arany. A Római Birodalomban is fontos szerepe volt fizetőeszközként, rengeteg borsot raktároztak, idősebb Plinius római író Naturalis Historia című művében pedig így írt róla: "Nincs olyan év, amelyikben India ne jutna ötven millió sestertiushoz a Római Birodalomtól".
A középkori konyhában elsősorban az alapanyagok minőségi hibáit fedték el vele, de még mindig olyan drága fűszer volt, hogy pénzként is funkcionált - innen ered a "borsos ár" kifejezés is. Később annyi bors került Európába, hogy elveszítette értékét, bárki számára elérhetővé vált, azonban ma is él a kifejezés, hogy a bors a fűszerek királya.
Gyógyhatás
Mint a legtöbb keleti fűszert, a történelem során a borsot is használták gyógyhatása miatt. Sokáig úgy tartották, olyan betegségeket lehet vele gyógyítani, mint a hasmenés, fülfájás, máj- és tüdőbetegségek, álmatlanság, de szemproblémák kezelésére is használták kenőcsként, közvetlenül a szembe. A hagyományos indiai orvoslásban őrölve vagy főzetként használják torokgyulladás, orrdugulás, köhögés kezelésére.
A bors egyik hatóanyaga a piperin, amely segíti a szelén, B-vitamin és a béta-karotin felszívódását, emellett segít a fogyásban: kimutatták, hogy a zsírlerakódást szabályozó gének aktivitását gátolja a szervezetben, és ezzel megakadályozza új zsírsejtek kialakulását, stimulálja a bőr pigmentsejtjeit, valamint kiválóan lehet tüsszögni tőle. A bors ezenkívül izzasztó és vizetelhajtó hatású, segíti az emésztőrendszer működését, és bár enyhíti a gyomorégést, hasi betegségeknél (pl. gyomorfekély, epekő) az erős fűszerekhez hasonlóan nem javasolják a fogyasztását.
Torokfájásra mézzel keverve, külsőleg pedig illóolaj formájában, reuma és csalánkiütés esetén a bőrbe dörzsölve használhatják.
Mihez illik?
A fekete bors (piper nigrum) a borscserje éretlenül leszedett, zöld bogyótermése, amelyet a begyűjtés után a napon szárítanak, így az megfeketedik és megkeményedik. A többi borsfajtához (zöld, fehér, rózsabors) képest sokkal erőteljesebb, mélyebb íze van, ez a legcsípősebb a borsok közül. Világszerte ismerik, az egyik leggyakrabban használt fűszer. Őrölve vagy egészben használjuk, érdemes azonban beszerezni egy jó darálót, mivel frissen őrölve adja ki igazán az aromáját. Sokan a főzés elején teszik az ételbe, viszont hosszú hőkezelés során elveszíti az aromát.
Többnyire sós karakterű ételek, húsok, halak, mártások fűszere, de a grillezett zöldségek, zöldségkrémlevesek ízét is elmélyíti. A krumplis és a káposztás tészta, a húsleves, savanyú káposztás egytálételeink, egy szelet steak elképzelhetetlen nélküle. Érdemes kipróbálni viszont édességbe, gyümölccsel párosítva is, mert a csilihez hasonlóan egészen érdekes ízt ad egy tál friss epernek, egy csokoládés süteménynek, de a fűszeres répatortából sem hiányozhat.
Hozzávalók: só, bors
A magyar konyha többnyire paprikáz, kiránt és borsoz majdnem mindent, nehéz olyan receptet találni, ahol az alapanyagok között nem szerepel a só-bors páros. Annyira szeretjük, hogy a legtöbb étterem asztalán a só és a fogvájó mellett biztosan találunk borsszórót, jobb helyeken darálót is kérhetünk. Sokat használjuk, de nem feltétlenül kell úgy tekinteni rá, mint az elmaradhatatlan sóra.
Íme néhány recept, amely borsért kiált: