Vadállatokkal egy konyhában

Ha olyan mázlisták vagyunk, hogy megbízható forrásból sikerül friss vadhúst szerezni, még mindig ott a nagy kérdés, amit fejvakargatás közben felteszünk magunknak: de mi a fenét kezdjünk ezzel a szép szarvas-, vaddisznó- vagy őzdarabbal? Két séfet és egy évek hosszú rutinjával rendelkező felhasználót kérdeztünk arról, hogy mi legyen a konyhánkba kerülő vaddal. 

Csak tiszta forrásból

A vadhús az elmúlt években még azokban az országokban is divatos lett, ahol azelőtt visszafogott lelkesedéssel fogyasztották: Angliában a vadhús évi 84 millió fontos forgalmú üzletté vált, és a megelőző évhez képest több országban a kétszeresére, máshol háromszorosára nőtt a vadhúsfogyasztás.

Itthon egyelőre nem beszélhetünk ilyen divatról, ami érthető: ha nincs vadász ismerősünk, akkor nem könnyű jó minőségű, nem fagyasztott vadhúshoz jutni. Ha a jó szerencsénknek köszönhetően mégis lehetőségünk van vadhúst vásárolni, ugyanarra kell figyelni, amire bármelyik vörös húsnál: legyen a színe élénk, ne legyenek rajta elszíneződések, a hús legyen ruganyos (a vadhús ruganyosabb tapintású, mint a marha, ez nem jelent hibát). A vadhúsról is nyugodtan kijelenthető, hogy bizalmi kérdés, sőt, mivel a vaddisznóban ugyanúgy megfordulhatnak emberre veszélyes paraziták (például a trichinella vagy más néven fonalféreg), mint a sertéshúsban, a beszerzett vadhús megfelelő ellenőrzése éppen ezért létfontosságú.

Varjú Viktor, a Bock bisztró séfje is erre hívja fel a figyelmet: "Mindenképpen érdemes jól bejáratott emberektől szerezni a vadhúst. Ez ugyanis bizalmi kérdés, lehet férges, lehetnek különböző betegségei."

Miből mit?

Varjú Viktor, a Bock bisztró séfje azt javasolja, hogy ha fagyasztott húst készítünk, akkor maradjunk a vadpörköltnél, esetleg valami ragunál. "A pörkölt alapmegoldás, mindenkinek az jut eszébe, bár valószínűleg azért, mert itthon, hacsak valakinek nincs vadász kapcsolata, nehezen jut friss vadhúshoz - pörköltet viszont lehet csinálni fagyasztottból is. A Bockban mi mindig frisset használunk, egyrészt mert a fagyasztás önmagában nem tesz jót a húsnak, roncsolja a szöveteket, másrészt pedig azért, mert mi szeretünk alacsony hőmérsékleten dolgozni a húsokkal, azt meg pláne nem bírja a fagyasztott."

Jahni László, a balatonszemesi Kistücsök séfje a fagyasztott vadnál hasonló elkészítési módokat javasolt, és kiegészítette azt az abálással - ez a hosszú ideig, alacsonyabb hőfokon történő hőkezelés még a fagyasztott húsokkal is jót tesz, puha, de nem széteső húst eredményez. Jahni azt javasolja, hogy frissen sütésre mindenképpen bélszínt válasszunk, esetleg gerincet. "Bár, az már határeset. A vadhús egyik alapproblémája, hogy az izmok állandó használatban vannak, tehát igen kemények, sűrűek, éppen ezért az állat legnagyobb része nem alkalmas frissen sütésre."

Tatár Szilvia, akinek a konyhájában rendszeresen megfordulnak különböző vadak, és az évek során nem kevés tapasztalatra tett szert, a szárnyasok közül főleg fácánt és vadkacsát, a nagyobb vadak közül vaddisznót, őzet, szarvast készített. "A tollas vadak klasszikus elkészítési módja a leves. A fácán is és a vadkacsa is ízes, intenzív levest ad, ráadásul a vadkacsánál nem lesz probléma, hogy az állatok olyan picikék. Ha fácán esetében nem levesben gondolkozunk, akkor - mivel elég száraz és szálkás a húsa - érdemes valami olyasmit kitalálni, amivel szaftossá lehet tenni. Nagyon jó megoldás a szalonnával tűzdelés vagy a vaslábosban, hosszú ideig tartó, lassú sütés. Ez utóbbi a nagyvadak húsával is csodát tesz tapasztalataim szerint. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy szarvashoz jutunk, akkor arra gondoljunk úgy, mintha marha lenne: szarvasból mindent lehet, amit marhából is. Az egyetlen különbség a hús keménysége: a vadhús keményebb a marhánál, és ha nem megfelelő ideig készítik, akkor sajnos nagyon kemény marad. Az említett vaslábosos megoldás azért is jó, mert négy-öt óráig sül lassú tűzön a hús, és szinte kizárt, hogy kemény maradjon - viszont nem is esik szét."

Érlelni, nyúzni, forrázni

Mielőtt nekiállunk otthon elkészíteni a vadhúst, pár dologgal nem árt tisztában lennünk. A vadak húsa soványabb és keményebb, mint az általában hozzáférhető háziállatoké (bár keménységben néhány itthon kapható tejmarha azért valószínűleg felvenné velük a versenyt), általában sötétebb színű, a szárnyasok mérete pedig jóval kisebb, mint háziasított társaiké - ezt vegyük figyelembe, amikor adagokat számolunk. Mindenképpen érdeklődjük meg, hogy mikor lőtték a vadat, milyen körülmények között érlelték, ha egyáltalán érlelték. A vadhúsnak ugyanis mindennél jobban szüksége van megfelelő idejű érlelésre, ami alatt a hús porhanyósabbá válik, és az ízek intenzívebbek lesznek.

"A vadat bőrében szokták érlelni, fellógatva. Régen szokás volt, hogy a madarakat, például a fácánt a farktollánál lógatták fel, és amikor magától leesett, akkor lehetett tudni, hogy a hús kellő érettségi fokot ért el" - mondja Varjú Viktor.

Tatár Szilvia ezt a következő, háztartásokban igen jól hasznosítható tippekkel egészítette ki: "Ha fácánt kapok, azt általában fellógatom egy hétre a garázsban, vagy valahol máshol. Amire nagyon kell vigyázni, az, hogy a macska ne kerüljön a közelébe, mert akkor megdézsmálja a tetemet. A lógatási idő attól is függ, mennyire van meleg, ha enyhébb az idő, hamarabb beérik a hús - de nagyon nagy melegre azért nem kell gondolni, hiszen a fácán vadászidénye októbertől februárig tart. Komolyabb problémát inkább a nagy hideg jelenthet, ez ugyanis lefagyasztja a húst, és lassítja vagy éppen gátolja az érési folyamatot. A fácán fellógatásánál azt észben kell tartani, hogy miután megérett a hús, nem lehet tollazni, csak nyúzni, úgyhogy ne is kísérletezzünk a hagyományos tollazással.
A másik tollas vad, amihez rendszeresen hozzájutok, a vadkacsa, de azt nem szoktam lógatni. A vadkacsánál arra figyeljünk, hogy nagyon picikék általában, nagyon kevés húsuk van - egy felnőtt emberre nyugodtan számoljunk egy egész állatot. A szarvasnak, őznek is nagyon jót tesz, ha áll pár napig. Mivel ehhez általában nem egészben jutunk hozzá, hanem nagyobb darabokra bontva, az érlelést úgy szoktam megoldani, hogy a húsdarabokat egy ládában pár napig pihentetem. Van, aki tovább szokta, de szerintem ennyi is elég neki."

Ha a húst ilyen módon előkészítettük, még adhatunk neki egy forrázást is - ez Varjú Viktor szerint öreg állatoknál ugyanolyan hasznos, mint mondjuk a túlságosan erős szagú birkahús esetében.

A fűszerek

A vad, legalábbis a megfelelően érlelt vad íze karakteres, zamatos, elég jól elbírja a legaromásabb fűszereket. "Szereti az illatosabb megoldásokat - mondja Varjú -, mint a borókabogyó, kakukkfű, citrusok, fahéj. Én például szeretek a szarvaspörköltbe egy rúd fahéjat tenni, az nagyon jól ízesíti. Sokan lekvározni szeretik, én azért nem vagyok oda, mert nagyon elviszi az ételt édes irányba. De van, aki a vadat ilyen édesen szereti, nincs mit tenni.

A másik jól bevált ízesítési mód a nedves pác, a sütni kívánt nagyobb darab húst előző este (de az se baj, ha előző reggel) bepácoljuk: vörösbor, apróra vágott hagyma, zeller, sárga és fehérrépa keveréke (a franciák mirepoix-nak nevezik) és fűszerek. A húst sütés előtt kivesszük ebből a léből, és a levet utána leszűrve használhatjuk a hús leendő mártásának alapjaként. Ennél egyetlen dologra kell odafigyelni, hogy a pácléhez használt bor, a fűszerek és a majd a kész fogáshoz fogyasztott bor ne üssék egymást."

A mártás

Amit a vadhús mellé mindenhol alapból adnak, az általában valamiféle lekvár. Leginkább áfonyáról beszélünk, de bevett szokás még a csipkebogyó is. Ezzel önmagában nincs semmi baj, bár nem feltétlenül a legjobb döntés, főleg mivel ezek a lekvárok általában túlságosan édesek, és az amúgy is édeskés vadhús mellett az egész fogást elviszik ebbe az irányba. "A lekvározás egy időben divat volt - mondja Jahni László -, de én nem tartom feltétlenül követendő ötletnek. Mivel a vadhúsnak alapesetben van egy édeskés jellege, szerintem akkor tesszük vele a legjobbat, ha a mellé adott mártásban inkább a savassággal játsszunk, és azzal próbálunk meg egyensúlyozni a vadhús mellett. Nagyon jó szerintem a fűszeresebb, már-már csatnijellegű lekvár, lehetőleg valami savasabb gyümölcsből, például málnából. Az áfonya mint klasszikus szintén akkor nagyon jó, ha savanykás - találkoztam már olyannal is, ami émelyítően édes volt."

Varjú Viktor szereti a klasszikus Cumberland-mártást is, ami, ha megfelelően ízesítik, egyáltalán nem az a szirupos, édes kulimász, amit sok helyen a szarvassült mellé öntenek, hanem kifejezetten friss, üde és fanyar. "A vadnak jól állnak a különböző, illatos citrusok, amire jó példa a Cumberland-mártás, ami mustár (eredetileg dijoni, de nagyon jó angol mustárral is), citrom- és narancshéj, vörösbor (vagy portói), és fanyar ribizli- vagy vörösáfonya-zselé, citromlé. Ez egy klasszikus mártás, ami nagyon régóta ideális kísérője a vadsülteknek - érdekes módon a vadfogások esetében jobban tartják magukat ezek a hagyományos párosítások, mint más húsoknál."

A köret

Amikor köretet választunk a vad mellé, nem kell, hogy ragaszkodjunk a klasszikus, jól bejáratott megoldásokhoz. Az olyan köretek, mint a burgonyafánk, hercegnőburgonya vagy krokett jók ugyan, de semmivel sem adnak többet a vad élményéhez, mint egy jól összeválogatott zöldségekben gazdag köret. Vagy: ha olyan típusú ételről van szó, akkor az egyszerű kenyér.

Tatár Szilvia például erre esküszik az olyan ételeknél, ahol a húst vaslábasban, hosszú ideig hőkezelik, "Ezekhez a már említett ételekhez semmi nem jobb a friss kenyérnél, aminek megvan az az előnyös tulajdonsága is, hogy a lábosban a sütés során keletkező ízletes szaftot is ki lehet vele tunkolni."