Spárgatorta füstölt lazaccal és póréval

váncsa spárga lazactorta
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő:

Alapanyagok:

  • negyven deka spárga
  • huszonöt deka füstölt lazac
  • huszonöt deka póré
  • öt deka vaj
  • két evőkanál olívaolaj
  • fél deci tejszín
  • frissen őrölt bors
  • a tésztához húsz deka liszt
  • tíz deka vaj
  • a besamelhez két deci tej
  • két-két deka liszt és vaj
  • reszelt szerecsendió
  • a tetejére két evőkanál tej és egy tojássárgája

Mindenekelőtt a lisztből és a vajból a szokásos módon omlós tésztát gyúrunk. Ha eddig még nem volt szokásunk omlós tésztát gyúrni, akkor vegyük elő a robotgépet, szórjuk bele a lisztet, adjuk hozzá a hűtőből kivett és felkockázott vajat, sózzuk és pár másodperc alatt őröljük össze. A kapott szemcsés állagú képződményt öntsük ki egy rozsdamentes acéltálcára, képezzünk mélyedést a közepén, öntsünk bele hét centiliter vizet, és dolgozzuk össze sima, rugalmas tésztává. Csak addig gyurmáljuk, amíg okvetlen muszáj, és inkább csak az ujjainkat használva, hogy a kezünk melegét át ne vegye. Ha kész, műanyag fóliába tekerjük és minimum negyven percre a hűtőbe rakjuk.

Elkészítjük a besamelt, azaz a vajon addig kevergetjük a lisztet, amíg némi színt nem kap, felöntjük a hideg tejjel, sózzuk és sűrűre forraljuk, közben némi szerecsendiót reszelünk bele. Ne legyen csomós, ha egy mód van rá.

A spárgát a szokásos módon megfőzzük, a hegyeket levágjuk és külön félretesszük, a többit nagyjából egycentis darabokra vágjuk, vagy ahogy épp sikerül.

Felkarikázzuk a póré fehér részét és olaj-vaj keveréken puhára pároljuk. Hozzáadjuk a főtt és összevagdalt spárgát - a hegyeket nem -, pár perccel később pedig a nem túl apróra összevagdalt füstölt lazacot. Beleöntjük a tejszínt, egy perccel később pedig a besamelt. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, további öt percig főzzük.

Közben a tésztát kinyújtjuk és kibélelünk vele egy huszonhat centis átmérőjű tortaformát. A fölösleges részt levágjuk, ebből szúrjunk ki tetszésünk szerinti idomokat, amelyeket a torta felszínén majd gusztusosan elrendezünk. Legyünk kreatívak, de mértéktartók. A torta közepén sugarasan elhelyezzük a spárgafejeket, végül az egész képződmény tejjel elkevert tojássárgájával megkenjük és százkilencven fokos sütőben fél óra alatt készre sütjük. Légkeveréses sütőben százhetven fok és húsz perc, vagy valahogy így, lényeg az, hogy a tészta aranyszínű legyen és ropogós. Öt perc pihentetés után fogyasztható, de jó langyosan és szobahőmérsékleten is. Kitűnő előétel, de egy üveg bor kísérőjeként önálló vacsorának is megfelel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!