Miért osztjuk meg a neten a vacsoránk?

A közösségi oldalak tele vannak ételfotókkal, amit gyakran bűntudat vagy betegség magyaráz. 

- Ezt főztem a hétvégén :)))) - fogad majd' minden hétfőn a Facebookon egy ismerősöm posztja, majd jön az album a bablevesről, rakott krumpliról, lecsóról és piskótáról. A fotók közepesek, az ételek megszokottak, nincs indoklás, nincs különleges alkalom, csak rendszeresség van, amiből tudom, hogy számára fontos az ételfotók megosztása. Bár azt nem tudom pontosan, miért.

Forrás: AFP/Ana Arevalo

Az elmúlt években egyre népszerűbb ételfotókat posztolni. Az Instragramon több mint 40 millió fotó található a food hashtag alatt, és ez messze nem az összes kajakép a közösségi fotómegosztón.

Több millió akad még olyan címkékkel ellátva, mint például az instafood, az instafoodie, vagy a nyilván hazai használatban lévő gasztrofotó. A food azonban így is a 22. legnépszerűbb hashtag az oldalon, megelőzve ezzel a friends (barátok), life (élet) vagy family (család) címkéket. A Pinterest vagy a Flickr szintén hemzseg a vacsoráról készített képektől, ahogy a Facebook, a Twitter, a Tumblr is. Ez alapján valószínűleg önnek is akad legalább egy olyan ismerőse, aki rendszeresen posztol kosztról, és nagy esély van rá, hogy nem is különösebben egzotikusat.

Egy 2011-ben készült online felmérés szerint ugyanis az ételfotót megosztók negyede egyszerű étkezési naplót vezet a képek segítségével, ők leginkább a főételt, pontosabban a vacsorájukat posztolják ki. Az emberek 22 százaléka azt mutatja meg, hogy épp mit alkotott,16 százalékuk a különleges eseményeket örökíti meg az ételen keresztül, 12 százalék művészi képeket készít, és csak 10 százalék osztja meg a családdal, barátokkal közös együttléteket. Tehát körülbelül az esetek 10 százaléka az, ahol a társaság, és nem maga az étel számít.

A legtöbb fotó desszertekről készül, aztán jönnek a zöldséges, majd a szárnyas fogások, de népszerűek a vörös húsok, a kenyér és a különböző italok is. A fűszer és a tofu viszont csak keveseket ihlet meg, nem beszélve a sor végén kullogó mélyhűtött vagy konzerv ételekről.

Jó, jó, de miért csinálják?

Az evés mindig is közösségi élmény volt. A vendégeinket étellel kínáljuk, az első randin vacsorázni megyünk, karácsonyra napokig főzéssel készülünk. A közös étkezés a társas kapcsolataink szempontjából fontos, annyira, hogy még a családok is jobban funkcionálnak, ha a tagok rendszeresen esznek együtt. Mivel a közösségi életünk egyre nagyobb részét éljük online, logikus, hogy egy olyan szociális esemény, mint az étkezés, fontos szerepet kap a neten. Ez persze még nem magyarázza meg az ételfotó-megosztás motivációját, hiszen ahogy az offline, úgy a virtuális közösségi életünk is rengeteg különböző szükségletet elégít ki. Susan Albers pszichológus össze is szedett ezekből jó párat.

Szerinte sokan csak arra vágynak, hogy más is osztozzon az örömükben, a szülinapon kiposztolt meglepetéstorta például tipikusan ebbe a kategóriába esik. A kép kimegy, a lájkok, a jókívánságok jönnek, és rögtön egy tucatnyival több emberrel ünnepeltünk együtt. Mások a képekkel markáns üzeneteket igyekeznek megfogalmazni saját magukról. Egy reggeli zabkása vagy egy kupac ízlésesen elrendezett zöldség azt sugallja, hogy egészségesen, tudatosan eszünk, egy csodaszép krémes a kulináris képességeinket dicséri, egy tál sült szöcske pedig azt mutatja meg, milyen bevállalósak vagyunk valójában. Ezekben az esetekben a pozitív önbemutatás a cél, de a pszichológus szerint az sem ritka, hogy ennek ellentétét, a rosszalkodást örökítjük meg, hogy így csökkentsük a szégyent és a bűntudatot. Ha ugyanis egy nagy adag lájk és egy tucatnyi vágyakozó komment követ egy kiposztolt krémescunamit, rögtön nem feszengünk annyira, hogy mindet képesek voltunk bevágni. Más is megtette volna.

A pszichológusnő példáit remekül alátámasztják a posztolók személyes beszámolói is, akik a miért fotózod az ételed kérdésre itt ezerféleképpen válaszolnak. A "mert móka", "mert kulturáltan szexi" vagy a "mert nagyon személyes" mellett feltűnnek a "99 százalékban a hiúság vezérel, mi más?" típusú indokok is. De bármi is a motiváció, mint mindenben, a fotómegosztásban sem árt a mértékletesség. Dr. Valerie Taylor a torontói egyetem kórházának vezető pszichiátere szerint az étkezések fotózása kóros méreteket ölthet, kényszeressé válhat, ami általában az evéssel kapcsolatos komolyabb zavar jele. Minél többet foglalkozunk ugyanis az evéssel, minél több időt szánunk rá, annál értékesebb lesz számunkra, annál több gondolatunkat köti le, annál több cselekvésünket határozza meg, és ez szélsőséges esetekben kajafüggéshez, elhízáshoz vagy bulimiához is vezethet.

A fotóapparát túloldalán

Ha az ételek fotózása otthoni hobbi, valószínűleg senkit sem zavar, a poszttúltengést pedig bárki könnyen ignorálhatja, de egy étteremben már okozhat gondot a megosztásszenvedély. Nem véletlen, hogy annyi csillagos külföldi étteremben, például az egyik legmenőbb londoni helyen, Heston Blumenthal The Fat Duck nevű éttermében tiltják a fotózást . A vendéglősök azzal érvelnek, hogy a folyamatos gépkattogtatás, vakuzás, széken imbolygós perspektíva-vadászat erősen rontja a vacsoraélményt. Különösen azoknak, akik egy asztalnál ülnek a fotóssal. Hiába készül ugyanis csak egy gyors kép a telefonnal, az azonnali feltöltés után az ember követi a poszt keltette reakciókat, lájkokat gyűjt, kommentekre válaszol. Az élmény virtuálisan kiterjed, személyesen viszont összeszűkül. Nem lehet elmélyülten beszélgetni azzal, aki épp a telefonját nyomkodja.

A közösségnek azért nem csak hátránya származik a fotómegosztásból. Azon túl, hogy szép ételfotókat nézegetni klassz, inspiráló, gyakran még hasznos is.Több olyan közösségi oldal akad ugyanis, ahol az ételfotók alapján tájékozódhat az ember arról, hogy hol, mit lehet enni. Ilyen például a Foodspotting, a fiddme, de a képillusztrációk jót tesznek a foursquare étteremkereső funkciójának is. De nemcsak weboldalak, éttermek is akadnak, amik tiltás helyett inkább meglovagolják a fotózásmániát. A New York-i Comodo például Instagram alapú étlapot generált. Nézzék meg, mókás:

A forrásokért köszönet másik Táfelspicc-szerzőnknek, Nábelek Zsófinak, a szakdolgozata nélkül minden nehezebb lett volna.