Tizenkét éve csinálom, hat éve ehető, három éve eladható – interjú Árpás László sonkakészítővel

A hazai húsfogyasztás és a magyar néplélek egyik alapköve a füstölt sonka. Ettől függetlenül a kínálat nagy része ipari technológiákkal gyorsérlelt és füstöt sohasem látott, vagy éppen az atombiztonságos eltarthatóság érdekében túlzott mértékben sózott és túlfüstölt termékekből áll. Egy szép sonkára törekvő készítővel, az etyeki Árpás Lászlóval beszélgettünk.

Nincs húsipari végzettsége, hogyan került a sonka közelébe?

Nagyapai örökség. Nagyapám péterrévei kereskedő volt, volt jövedéki engedélye cukorra, szappanra és cigarettára, a sonkakészítés a hobbija volt. Felvásárolta a faluban a sonkát, és a helyi hagyományos technológiának megfelelően készítette el. Mivel kereskedett, könnyen hozzáfért különböző sókhoz, fákhoz, így tudta tökéletesíteni, finomítani az eljárásokat.

A sonkakészítés előtt én is kereskedtem – kávéval – és teljesen véletlenül, úgy tizenkét éve kivitt valaki Etyekre, és annyira megtetszett a vidék, hogy kellett nekem ott valami. Pont akkoriban láttam azt is, hogy jó a magyar sonkaalapanyag, de a végterméken még lehetne mit csiszolni, ezért fogtam bele a nagyapám által kitaposott úton.

Árpás László sonkakészítő Forrás: Táfelspicc

Pontosan úgy készíti a sonkát? Önre hagyta a receptet?

Sajnos nem hagyta rám. Nagyapám már elhunyt, amikor én nekikezdtem a sonkakészítésnek, ezért emlékek, helyi sonkakészítők technológiái és tapasztalati úton fogtam neki a munkának. A kezdetekkor úgy ötszáz kiló sonkát biztosan eldobtam, anyám szidott is, hogyan lehetek ilyen pazarló, de ha nincs kitől eltanulni, akkor ki kell találni. Hiába emlékeztem sok mindenre, pontos hőmérsékleteket nem tudtam már kideríteni, és ezek létfontosságú részletek a sonkakészítésnél.

Hol rontotta el a sonkákat?

Voltak bajok bőven. Nem a megfelelő időszakban, nem megfelelő körülmények között készültek, nem megfelelő alapanyag felhasználásával.

Mennyi idő alatt jött rá a tökéletes módszerre?

Öt-hat év. Azt szoktam mondani, hogy 12 éve csinálom, hat éve ehető három éve eladható.

Árpás László sonkakészítő Forrás: Táfelspicc

Egy ízt keresett?

Próbáltam összerakni valahogy, és megkóstoltam. Eleinte kettévágtam, ezzel ment is a levesbe az egész, ha jó volt, ha nem. Most már tűvel ellenőrizzük az illatát, állapotát. Ezek az érzékek idővel jönnek, megtanulhatók. Mára már, ha lóg valahol tíz vagy száz sonka, megérzem, ha van közöttük egy rossz.

Amikor elkezdte, miért nem ment el valahova kitanulni a technológiát?

Pontosan azt a sonkát akartam elkészteni, amit a nagyapám, ezt ugye nem volt hol. Ettől függetlenül voltam Olaszországban, Délvidéken is több helyen, de egy picit mindenhol más volt az ízvilág, mint amit kerestem, más sonkáját pedig nem akartam ellesni.

Hogyan készül az ön sonkája, és hát akkor a nagyapjáé?

A középutat keresem a tartósság és az enyészet között. Azt a sonkát próbálom megteremteni, ahol még biztosított a tartósság, de nincsen se több só, se több füst használva a kelleténél.

Az alapanyagnál az a lényeg, hogy az állat mit eszik, mert a magyar duroc alapvetően nagyon jó fajta. A lényeg, hogy nem lehet tápon tartott, csak árpát, legfeljebb egy kevés kukoricát kaphat szemestakarmány gyanánt. A tápos sertések húsának magasabb a víztartalma, nem azt a minőséget adják, ami ideális sonkának.

Nem a szabadon tartott sertés, pláne mangalica volna az ideális?

A szabadon tartott sertés kiváló alapanyag lenne, de egyelőre nem tudok kellő mennyiségben hozzájutni a hazai állományokból. Ahogy a méretben is: a 180-200 kilós állatok adják mind sonkaméretben, mind szerkezetben a legjobb alapanyagot, de ezek szintén nem elérhetők itthon, vagy rögtön külföldi piacra kerülnek, ezért egyelőre 150 kiló körüli állatokból dolgozom.

Mangalicasonkát is készítek, ezek sonkája sokkal hosszabb érlelési időt – akár négy évet is – igényel a vastagabb zsírréteg miatt. Akkor fogok a fajtával többet foglalkozni, amikor megépül az új, nagyobb érlelőm, ahol hosszabb tárolási időkre is el tudok rakni sonkákat.

A másik alapanyag is nagyon fontos, és az a só. Nagyapám a tengeri sóra esküdött, Pag szigetéről hozatta a sót, én is így teszek. Mivel a sonkáimat csak sóban pácolom, ennek minősége lényeges tényező. A sonka nagyságától függően 3,5-4 hétig tartom sóban, de a levet, amit maga alá ereszt, rendszeresen leszedem róla. Fűszert nem használok, mert az értelemszerűen befolyásolja az ízt.

Sózás után visszaáztatom vízzel a sonkákat, és préselem 10-12 napig, ekkor még mindig távozik belőle lé. Egy öreg szőlőprést alakítottam át ehhez a művelethez.

Ez után klasszikus módon hidegen füstöljük, lent még mindig szilvafával fejezik be a füstölést, mert gyönyörű aranybarna színt ad neki, ha van elég szilvafám, én is így teszek.

Ezután jön a szárítás, ennek során négy dologra kell vigyázni. A hőmérséklet, a légmozgás és a nedvességtartalom is pontos értéken kell, hogy legyen, ellenkező esetben száradás, penészedés lesz a végeredmény. Sőt, a fény még az avasodásnak is kedvez. A szárítás nálam másfél évig tart, de volt már nekem nyolcéves sonkám is.

Egy kis sonka Árpás Lászlótól Forrás: Táfelspicc

Próbálkozott már érlelt, füstöletlen sonka készítésével?

Igen. Ott, mivel azt a sonkát csak a só konzerválja, már nagyon oda kell figyelni, és még az előbb elmondottakhoz képest is rendkívül pontosnak kell lenni mind a hőmérsékletek, mind a légmozgás, körülmények tekintetében. Most építek olyan érlelőt, ahol ezt meg lehet valósítani.

De nem szeretném az olasz, spanyol sonkákat utánozni, hanem a hazai hagyományt követni, ráadásul mi itt megszoktunk egy kis füstízt, jól is esik az.

Sikerült megvalósítani a nagyapja sonkáját teljes mértékben?

Egy az egyben azt viszem, de más az íze mégis, most télen próbálok lemenni az öregeket megkérdezni, mert tudom milyen az, már el is tudom készíteni, de nem azt kapom meg pontosan, és ezt szeretném letisztázni. Gyanítom, az alapanyag miatt van még mindig különbség, pedig már jó a sonkám, de nem pont olyan. Én meg pont olyan sonkát akarok.