Szegény ember szuvidgépe

Aki evett már „sous-vide” ételt valamelyik étteremben, annak biztosan megfordult a fejében, hogyan lehetne ezt otthon is előállítani. Például így.

Az eljárást a csúcséttermek kifinomult megoldásaként ismerjük, de az korábban sokkal prózaibb célokat szolgált. Ha nem is a hadiipar, de a cateringvállalkozások figyeltek fel a technológia nyújtotta előnyökre: a vákuumcsomagolt, hőkezelt, majd gyorsan lehűtött élelmiszer hűtőben sokáig tárolható, és a nagy, ipari méretű konyhákon kisebb adagokban „szuvidolt” fogásokat egyszerű melegítés után már fel is lehetett szolgálni a repülőjáratok utasainak vagy a nagy szállodaláncok vendégeinek.

Persze a nejlontasakban hűtőbe kerülő alapanyag a csúcséttermek életét is megkönnyíti: az egészben „szuvidolt”, hűtőben tartott rostélyosból rendelés esetén a szakács levág egy szeletet, serpenyőben kívülről megpirítja, és mehet is a vendég elé. Így a megromló nyersanyag okozta veszteség is minimális, és a hús is nemcsak különösen omlós és zamatos, de a hagyományos, nagy odafigyelést és tapasztalatot igénylő sztékkel szemben a kezdő séfsegéd sem tudja elrontani.

A lényeg

A sous vide, azaz franciául „vákuum alatt” eljárás lényege, hogy a kiszemelt alapanyagot (jellemzően húst, belsőséget vagy zöldséget) vákuumcsomagolják, és viszonylag hosszú ideig (akár 72 óráig), viszonylag alacsony (60 °C körüli), egyenletes hőmérsékletű vízfürdőben kezelik.

A különleges és biztos eredményt hozó technológia otthon is kívánatos lenne, de a háztartásokban való elterjedését megnehezíti, hogy a szükséges gépek, a vákuumozott-lezárt zacskót előállító, és a nagyon-nagyon egyenletes hőmérsékletű vízfürdőt biztosító eszköz mérete, kapacitása és ára a profi vendéglátásra szabott.

Miért pont a vákuum?

A vákuum legfontosabb szerepe, hogy megakadályozza bizonyos anyagok oxidációját és az aerob bacik elszaporodását, magyarul hogy az inkább meleg, mint forró közegben ne avasodjon-büdösödjön-romoljon meg a cucc. Emellett azért is fontos, mert a levegő jó hőszigetelő, így a vízfürdőbe tett zacskónak jól rá kell tapadnia az alapanyagra. A profi megoldás különösen a hosszan tárolni szándékozott ételeknél fontos, tehát ha az otthon szuvidolt rostélyos nagyon rövid időn belül serpenyőbe és tányérba kerül, a nagy konyhákon alkalmazott kamrás vákuumgépekkel szemben a 20 ezer forint körül kapható háztartási vákuumozó-hegesztők is megteszik, de aki fújt már fel szájjal kétszemélyes kempingmatracot, az egy szívószállal is megpróbálkozhat.

A probléma a langyos fürdő

Az igazán komoly feladat az egyenletesen meleg vízfürdő biztosítása. Ma már kapható háztartási célokra szánt céleszköz (Sous Vide Supreme), de ennek az ára is százezer forint feletti – viszont némi ebayezéssel, barkácsolással-sufnituninggal ennek töredékéért is hasonló eredményt biztosító megoldáshoz juthatunk.

Kézenfekvő megoldásnak tűnik egy rezsót vagy elektromos fazekat (lassú főző, avagy slow cooker) egy digitális termosztátos konnektoron keresztül üzemeltetni - de sajnos nem az.

A termosztát működési elve pofonegyszerű: hőérzékelője jelzései alapján, egy beállított hőmérsékletnél bekapcsol, egy másiknál pedig ki. Hiába van akár tizedfokonként szabályozható termosztátunk, a megadott hőmérsékletnél kikapcsolt fűtőeszköz még valamennyire lendületből melegíti az anyagot, és hasonlóképpen, a minimumhőmérséklet elérésekor bekapcsolt eszköz sem tud rögtön elég intenzíven melegíteni, így az anyag valamennyit tovább hűl. Gyakorlatban, ha egy villanyrezsóra 5 liter vízzel teli fazekat teszünk, a rezsót egy 60 Celsius fok be- és 59,9 fok kikapcsolási hőmérsékletre beállított, termosztátos konnektorba dugjuk (a termosztát hőérzékelőjét meg nyilván a vízbe lógatjuk), azt vehetjük észre, hogy a 60 foknál lekapcsolt rezsó a vizet 63-65 fokig simán felmelegíti, majd az 59,9 fokra visszahűlő cucc hiába kapcsolja be a rezsót, még legalább fél-egy foknyit hűl, mire újra elkezd melegedni.

A termosztát tehát nem képes rá, hogy megsejtse, mikor kell le- és bekapcsolnia a fűtést ahhoz, hogy az anyag hőmérséklete a megcélzott értékhez minél közelebbi legyen. Pontosan ez a célja azonban az úgynevezett PID-vezérlőnek. A PID esetén nem egy be-ki kapcsolási sávot, hanem egy megcélzandó középértéket kell megadnunk, amelyet a vezérlő a tőle telhető módon megpróbál tartani. Neve is erre utal: a Proportional Integral Derivative szavak jelzik azt a módszert, ahogy a vezérlő megpróbál tanulni saját hibáiból (további részletek például itt). Ha a fenti kombinációban a termosztátot PID-vezérlővel cseréljük ki, az első alkalommal, amikor a víz hőmérséklete eléri a beállított 60 fokot, nem látunk nagy különbséget: a hőmérséklet néhány fokkal itt is simán túlszalad. Ez után viszont látjuk, hogy a műszer levonja a megfelelő tanulságokat, és a további fűtő-hűlő körök során egy foknál kisebb lesz a kilengés.

PID-et a PID-boltból

Sajnos PID-vezérlővel ellátott konnektort még nem árulnak, de egy hasonlót magunk is (esetleg elektronikában jártas ismerősünk segítségével, mégiscsak 220 voltról van szó) összebarkácsolhatunk: PID-vezérlőt mindenestül 20 euróért találunk az eBayen, a szükséges egyéb kellékek pedig nálunk is beszerezhetőek.

Magát megnevezni nem kívánó ismerősömet (nevezzük Balázsnak) is régóta foglalkoztatta, hogyan lehetne otthon megoldani a szuvidálást, így aztán tavaly a tettek mezejére lépett: vett egy PID-vezérlőt, összekombinálta egy dugaljjal, amelybe egy lassú főző edényt dugott. Nagyjából így.

Első lépés

Beszerzett az eBayről egy PID-vezérlőt. Az ebay.co.uk oldalon a „pid temperature controller” szavakra rákeresve jó néhányat találunk különböző árakon, de a 10-15 eurósak már megfelelhetnek a célnak. Sok esetben mérőkábelt és relét is mellékelnek hozzá, de Balázs szerint szuvidrendszerünkhöz az előbbiből másmilyen, az utóbbiból pedig valószínűleg semmilyen nem szükséges.

A PID-vezérlőket ugyanis leginkább kávégépekhez vásárolják, ahol a hőmérséklet pontossága nem annyira fontos szempont, így jó az a bizonyos K-szenzor, viszont teljesítményük nagyobb, mint a lassú főzőké, így relére is szükség van.
Magával a vezérlővel kapcsolatos legfontosabb elvárások:

• 220 V-os legyen (supply kb. 220 V AC).
• Megfelelő hőmérséklet-tartomány: a tipikus 0-400 Celsius-fok tökéletesen megfelel.
• Bemenet, azaz a mérőkábel típusa: RTD legyen a felsorolt lehetőségek között.
• Relay output: szintén kb. 220 V AC, és jó, ha legalább 3 A. Ahogy Balázs felidézi a fizikaórákat, watt = volt * amper, a 220 V és 3 A szorzatából adódóan ez a kütyü tehát max 660 W-os gépet tud vezérelni. A lassú főzők teljesítménye 300 W körüli, így maximális pillanatnyi teljesítményük (ennek kétszerese) is belefér ebbe a felső határba. Ha a fűtőberendezésünk ennél nagyobb teljesítményű, vagy például a sütőnket is a saját PID-es rendszerünkkel akarjuk vezérelni, akkor szükség van a relére is.

A vezérlő mellé kell egy mérőkábel is. Ennek alapvetően két szokásos típusa van: K típusú thermocouple (termopár), és Pt100-as RTD (resistance temperature detector, azaz ellenállás-hőmérő; további információk az angol wikipédián, vagy itt). Ezek különböző elvek szerint működnek, és különböző anyagból készülnek, az előbbi a fentiek szerint inkább kávégépekhez való, nekünk a precízebb, platinából készült Pt100-as kell, ráadásul vízálló, tehát „pt100 waterproof” szavakat kell bepötyögnünk a keresőmezőbe. A találatokból lehetőleg olyat válasszunk, ahol a hőmérsékleti pontosságot is megadják, és ez ne legyen +/-0,5 Celsius-foknál rosszabb. Akad olyan távol-keleti szállító, aki 5 euró körüli árért postára ad nekünk egy ilyet.

Második lépés

A PID-vezérlő önmagában csak egy alkatrész, amit be kell építeni valami dobozba. Balázs műszerészboltban vett egy erre a célra való műanyag házat, dugaljat, és mindezekből megcsinálta a PID-vezérelte konnektort.

A konnektor Forrás: Táfelspicc

Harmadik lépés

Az interneten keresett egy kedvező árú lassú főzőt (10-15 ezer körül kapható), ebbe teszi a vizet, amibe a szuvidálandó zacskók kerülnek. Elvileg sok más elektromos főzőcucc (pl. rizsfőző, elektromos főzőlap + fazék) megfelel. A lassú főzők előnye, hogy körben, nagy felületen melegítenek, így a víz az egész edényen belül nagyjából egyforma hőmérsékletű, ami fontos szempont. (Ha valaki a saját rendszerében ennek ellenkezőjét tapasztalja, az akváriumokhoz használatos légpumpát szokták javasolni a probléma orvoslására.)

A kész eszköz Forrás: Táfelspicc

Balázséknál azóta gyakran készül szuvidálással az ebéd, húsok mellett gyakran kísérletezgetnek zöldségekkel is. A vákuumozásra az 1.0-s megoldást alkalmazza, szívószállal veszi ki a zacskóból a levegőt, de nincs rossz tapasztalata ezzel kapcsolatban, nem érzi úgy, hogy egy újabb gépet kellene emiatt a konyhában kerülgetni.

Mindenesetre, ha már megvan a szuvidrendszerünk, annak használatát is meg kell tanulnunk. Tudni kell, hogy az egyes alapanyagokat milyen hőfokon és mennyi ideig kell készíteni – ez nem csak az ebéd íze és állaga, hanem egészségünk, a kórokozók elpusztítása szempontjából is fontos.