A csigát nem esszük, a kagylónk egyelőre veszélyes

Mit látsz, Laca?

A csigafogyasztást főleg a franciákhoz kötjük, pedig itthon is lehetne kultúrája. Azt meg pláne kevesen tudják, hogy kagylóból nemcsak a tengeri fajták ehetőek, hanem az édesvíziek is - és van két itthon elterjedt kagylófaj, amelyeket lehetne is fogyasztani.

Csigabiga gyere ki! Nem.

Az eső után a kertben tömegesen megjelenő szép nagy csigák (éti csiga, Helix pomatia) Magyarországon védettséget élveznek. Ennek ellenére áprilistól június közepéig gyűjthetők, de az Éticsiga Terméktanács által jóváhagyott átvevőhelyek csak a 3 cm-nél nagyobb házátmérőjű állatokat veszik át, ugyanis csak ezeket szabad exportálni.

Mit látsz, Laca? Forrás: MTI/Manek Attila

Ez nem volt mindig így: az éticsigákat 1990-ig szabadon lehetett gyűjteni, és gyűjtötték is, olyannyira, hogy az már veszélyeztette a természetes populációt. Az állatokat főként Franciaországba exportálták, a hazai fogyasztás akkor is, azóta is elenyésző volt. A csigagyűjtés nem a legjobban jövedelmező üzlet: egy kiló csiga felvásárlási ára 100 forint körül mozog, ami nem valami sok.

Ha valaki saját célra gyűjtene csigát, azt is megteheti a gyűjtési időszakban (azon kívül is megteheti, csak ne verje nagy dobra). Úgy számoljon, hogy egy kiló csigahúshoz 4-5 kiló élő állatot kell összefogdosni. A másik fontos logisztikai információ, hogy a begyűjtés után minimum két napig éheztetni kell őket. Ehhez a csigákat egy nagyobb lavórba vagy ládába tegyük, amit valami lyukacsos dologgal fedjünk le, hogy ne tudjanak elmászni. Nem azért, mert olyan gyorsan meglépnének, hanem mert ha útközben találnak valami kaját, akkor lőttek a méregtelenítő programnak.

Csigával otthon bajlódni inkább nyűg, mint könnyed sétagalopp. Nemcsak a méregtelenítés időigényes, de a csigák kibelezése, megtisztítása is elég sziszifuszi munka - erről Winkler Róbert több mint tíz éve megjelent szép, lírai összefoglalóját érdemes elolvasni itt.

A csiga elkészítéséhez nem árt némi rutin és gyomor. Az állatokat először - a rákokhoz hasonlóan - élve kell a lobogó forró vízbe dobni, majd a megfőzött csigákat a házukból kiszedve kibelezni - ez nem olyan nagyon bonyolult, elég hozzá egy éles kés és némi rutin. A megtisztított állatokat ezután bőséges petrezselymes-fokhagymás vaj kíséretében szokás visszagyömöszölni a házukba, majd némi fehérborban megpárolni (Escargots à la Bourguignonne a fogás neve).

Ekkorára megnő az amúri kagyló, ha hagyják: ez Békés megyében nőtt. Forrás: MTI

Magyar kagyló

Hazánkban két édesvízi kagylófaj is él, amelyek nemhogy nem védettek, de invazív fajnak számítanak, és kifejezetten szaporák – mondja dr. Bódis Erika, az MTA Duna-kutató Intézetének tudományos munkatársa.

Az amúri kagyló (Anodonta woodiana vagy Sinanodonta woodiana) ázsiai eredetű faj, a hazai ökoszisztémába feltehetőleg valamilyen hal révén kerültek be a peték, és igénytelen faj lévén igen hamar elszaporodott. Főleg állóvizekben érzi jól magát, de megtalálható a folyók sekélyebb részein is, a part közelében.

A paksi erőmű hűtővizének kifolyójához közel például rengeteg van, és döntően húszcentis példányok, nyilván a meleg víz miatt – mondja Bódis.

A hazai vizek másik bitorlója a kosárkagyló (Corbicula fluminea). Ezt először 1999-ben észlelték Bajánál, azóta szédületes sebességgel terjed.

Mindkét faj alkalmas emberi fogyasztásra, viszont mégsem ajánlott a Duna-parton talált egyedeknek nekiállni – inti a vállalkozó kedvű fogyasztókat Bódis. A kagyló igénytelensége ugyanis nekünk, fogyasztóknak nem túl egészséges.

Mivel elég toleráns a vízminőséggel szemben, viszonylag szennyezett területeken is vígan elél, viszont attól még a szervezetében fölhalmozódnak különböző káros anyagok, például nehézfémek, amik az emberi szervezetnek sem tesznek valami jót. Ráadásul a kagylóknál nem alkalmazható a csigáknál ismertetett éheztető detoxikálás sem, mivel a nehézfémek általában nem ürülnek ki a szervezetből, az egyéb toxikus anyagok meg csak nagyon lassan. Ha tehát mindenképpen édesvízi kagylót szeretnénk fogyasztani, várjuk meg, míg valaki itthon belevág a tenyésztésébe.

Tenyészteni ugyanis igen jól lehetne őket, és ha jó minőségű, tiszta vízben nőnek meg a kagylók, akkor az egészségre sem ártalmasak.