A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Paradicsomtőtől a gyümölcsig a belvárosban

paradicsomok fürtös termesztés
Vágólapra másolva!
Akik az idén elkéstek a magról ültetéssel, vagy csak nem akartak azzal a részével bajlódni, még nem maradtak le semmiről: ha palántát vásárolnak, és azt nevelik föl, ugyanúgy időben fog teremni a növény. Hacsak nem rontjuk el.
Vágólapra másolva!

1. Nem csak a magot, a palántát is vegyük megbízható forrásból. Olyan helyről, ahol géntiszta magról nevelték a palántát.

Forrás: MTI/Bugány János

2. A rendelkezésre álló helytől függően válasszunk fajtát. Már kaphatóak olyan, nemesített palánták, amiket kifejezetten arra nemesítettek, hogy a kis cserépben elérhető gyökérméret mellett rendes nagyságú és hozamú növény fejlődjön ki. A 22 cm-es cserép elég bármilyen palántához. A cserép alja mindneképpen legyen lyukas, hogy a túl sok víz el tudjon folyni.

3. Ha bármi kétség felmerül a palánta földjével kapcsolatban (amikor megvesszük túl száraz), lehetőleg azonnal ültessük át, de még jobb, ha nem vesszük meg: ezeket valószínűleg nem locsolták-nevelték rendesen.

4. Ha szükség van földre, az általános virágföld tökéletesen megfelel a célnak, keverjünk bele marhatrágyát (bármelyik kertészeti boltban kapható).

5. Fajtától függően szükség lehet támkaróra (érdeklődjünk ott, ahol vettük a palántát). A karót a tő mellé, a földbe szúrjuk, a növényt lazán hozzákötözzük.

6. A cserepet tegyük a lehető legnaposabb helyre.

7. A beteg leveleket azonnal távolítsuk el.

8. Öntözni muszáj lesz, ezt a talaj szárazságától tegyük függővé. Ha 2-3 centiméter mélyen is száraz, akkor kell locsolni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!